Index Vakbarát Hírportál

A miniszter milliókat adott rá, de papírja nincs róla

2017. november 28., kedd 07:32

Meglepő állításokat vágott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fejéhez az MSZP-s Harangozó Tamás a parlamenti azonnali kérdések órájában múlt héten. Harangozó kifogásolta, hogy a miniszter nem tud elszámolni azokkal a pénzekkel, amelyeket a miniszteri keretéből adott különböző szervezeteknek.

Harangozó ugyanis elfogadhatatlannak tartja, hogy 11 pályázat dokumentációját kérte ki, ám a minisztérium csak egy esetben teljesítette a kérését, a többi pályázatról – amelyre tehát a minisztérium adta a pénzt – nem tud számot adni. „Ez elfogadhatatlan" – mondta Harangozó, és megkérdezte, kinél vannak a pályázatok megvalósulását igazoló dokumentumok.

Még meglepőbb volt Fazekas Sándor válasza. A miniszter egy másodpercig sem tagadta a dokumentumok hiányát a minisztériumánál, de szerinte minden támogatással el tud számolni. Fazekas azt mondta, hogy a pályázati rendszer összetett struktúra", a kikért dokumentumok pedig háttérintézményben, esetleg megszűnt intézményben fellelhetők, ezek megkereshetőek, nyilván több idő kell".

Aztán egy jókora elmúltnyolcévezéssel terelte el a szót: szerinte nem jogos a szocialista politikus számonkérése, „miközben a vidéket tönkretették, kormányzásuk idején cukorgyárakat zártak be, a munkanélküliség hihetetlen magasságokba emelkedett vidéken".

Kíváncsiak voltunk, pontosan milyen pályázatokról, dokumentumokról van szó, ezért megnéztük közelebbről, mire célzott Harangozó. A képviselő elküldte nekünk a teljes, hónapok óta húzódó levelezését a minisztériummal, sőt, kiderült, hogy már bírósági eljárás is zajlik a kérdéses támogatások megismerhetőségéért.

A dokumentumokból az az elsőre meghökkentő következtetés vonható le, hogy

a földművelésügyi miniszter milliókat adott olyan projektre, rendezvényekre, stratégiaalkotásokra, amelyek eredményéről – saját bevallásuk szerint – nincs semmilyen papír, feljegyzés a minisztériumban.

Miközben a bíróságon elismerték, hogy valamilyen írásos nyomnak azért akkor is kellene lennie, ha háttérintézmény foglalkozott a feladattal. Azt viszont nem árulják el (vagy nem is tudják), hogy van-e valahol nyoma, hogy ezek a milliókkal támogatott projektek rendben lezajlottak.

Érdemes röviden áttekinteni a kronológiát, hogyan jutottunk erre a súlyos következtetésre.

1. 2017 elején Harangozó Tamás megkérdezte a miniszterektől, milyen szervezeteket, szövetkezeteket támogattak egyedi döntés alapján" a minisztériumi pénzügyi keretükből 2010 és 2016 között. A földművelésügyi minisztertől nem kapott választ.

2. 2017 februárjában így még egyszer rákérdezett a támogatásokra. Így február végén a képviselő kapott is egy 146 oldalas listát több mint ezer támogatott pályázat nevével (itt lehet böngészni a parlament honlapján). Nehéz és értelmetlen is kiemelni, mire ment el a pénz, de érdekes látni, hogy például 10 millió forint feletti támogatásban részesültek olyan – az elnevezésük alapján furcsa – programok, mint a

Hal az udvarban – legyen tavad neked is – multifunkcionális tanyató mintaprogram" (10,13 millió forint támogatás).

3. A listát persze Harangozó is átnézte, és nagyjából találomra rákérdezett 11 támogatási szerződésre 2017 márciusában. A képviselő azt szerette volna látni, hogy pontosan hogyan valósultak meg és milyen eredményt hoztak ezek a programok. Így kíváncsi volt például a következő projektek dokumentációjára:

4. Harangozó májusban kapott választ, amelyet túlzás lenne kimerítőnek nevezni.

A Földművelésügyi Minisztérium egy kivételtől eltekintve a kért adatokkal és dokumentumokkal nem rendelkezik

– írták a képviselőnek. Harangozó csak a Karcagi Birkapörkölt – mint hungarikum – megfőzése és szétosztása Guinness-rekord kísérlet kapcsán" dokumentációját kapta meg, ezt a Magyar Piac Szövetkezet készítette el 4 millióért. A többi kért dokumentáció, beszámoló tehát nincs meg a minisztériumban.

5. Ez azért meglepő, mert évekkel ezelőtti programokról beszélünk, amiket feltehetően lezártak már. Így a képviselő még egyszer rákérdezett, hogyan fordulhat elő, hogy nincs semmilyen dokumentáció olyan programokról, amelyekre a minisztérium a saját nyilvántartása szerint támogatást nyújtott.

Harangozó amúgy a Magyar Piac Szövetkezet egy másik programjára is rákérdezett, de csak a birkapörköltes dokumentációt kapta meg, a Helyi gazdaságfejlesztési mintaprogram a zempléni térségben, valamint a Nagykunságon" projektről (6,3 millió) nincs semmi a minisztériumban.

6. Pontosan ezt választolta a minisztérium júniusban. A Földművelésügyi Minisztérium megerősíti, hogy a kért dokumentumok nincsenek a birtokában." Erre persze lehet az a logikus magyarázat, hogy a minisztérium valamelyik háttérintézményében állnak a vastag papírhalmok például a kézműves stratégiáról, netán valaki még hasznosítja is az abban foglaltakat. Egy gyors internetes keresés alapján erről lehet szó, tehát a stratégia a jelek szerint elkészült.

Ám a minisztérium nem volt hajlandó elárulni, kinél lehetnek papírok, beszámolók ezekről a programokról. Ezeket azért lenne érdemes megismerni, hogy megtudjuk, pontosan mire ment el a pénz, és hogyan hasznosult.

7. Harangozó ezért pert indított a közérdekű adat kiadásáért, és szeptemberben meg is tartották az első tárgyalási napot a fővárosi törvényszéken. Megnéztük a szeptember 8-i tárgyalás jegyzőkönyvét, ahol az alperes minisztérium jogi képviselője a következőket mondta a bírónak:

De miért nem árulják el, hogy melyik intézménynél vannak a dokumentációk? A bíró is feltette a kérdést:

Itt tartunk tehát, a bíró december elejére tűzte ki a következő tárgyalást, akkor lehet ítélet első fokon. Ezután talán megtudhatjuk, melyik háttérintézménynél vannak ezek az anyagok.

(Borítókép: Fazekas Sándor / Facebook)

Rovatok