Index Vakbarát Hírportál

Az LMP a Fideszt koppintja

2017. november 28., kedd 14:27

Szél Bernadett és az LMP frakciója a Fidesz 2008-as törvényjavaslatának tartalmával teljesen megegyező politikai nyilatkozatot nyújt be az Országgyűlésnek, közölték az MTI OS-en keresztül.

Mint írják, 2008-ban Balog Zoltán még törvényjavaslatot ("A Magyar Köztársaság által Tibet ügyében fontosnak tartott szempontok törvénybe iktatásáról" címmel) nyújtott be a Parlamentnek. A javaslatot erősen támogatta Semjén Zsolt is.

Az LMP úgy véli, hogy a Fidesz az eltelt közel egy évtized alatt feladta az értékalapú politizálást, az LMP viszont sosem adja fel az értékeit. "Valljuk, hogy Kínának tiszteletben kell tartani az emberi méltóságot és az alapvető emberi jogokat. Többek között jelenleg nem létezik lelkiismereti és vallásszabadság a Fálun Gong gyakorlók, a tibetiek, ujgurok számára és a független keresztény egyházakat is üldözik". Az LMP álláspontja szerint ez elfogadhatatlan.

Az LMP ezért nyújt be politikai nyilatkozatot, hogy az Országgyűlés ebben a formában is kifejezze elköteleződését az ügyben. Mint közleményükben írják,

kíváncsian várjuk, hogy a kormánypártok most is támogatják-e a kezdeményezést.

Az LMP akciója nyilvánvalóan nem független attól, hogy Balog Zoltán erőforrás-miniszter, aki 2008-ban egy tibeti zászlót lengetett a Kossuth téren, hétfőn nem védte meg nyilatkozatával azt a férfit, akit ugyanezért most egy tucatnyi rendőr rohant le.

Rovatok