Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a vadászház helyett saját otthont építő izsáki polgármester ellen

2017. november 29., szerda 10:16

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt három férfi ellen a „vadászház-ügyben”. Az ügyről korábban mi is sokat írtunk, a lényege, hogy Mondok József, Izsák polgármestere 35 millió forintnyi uniós forrásból épített egy szálláshelyet, legalábbis papíron erre kapta a pénzt – valójában viszont magának és családjának csinált egy szép vadászházat, oda idegen nem mehetett be.

Ezzel azonban még nem ért véget a Mondok-sztori, az Index feltárta, hogy ugyanezt a pénzlenyúlást eljátszotta egy másik településen, Karádon is. Arról a házról szereztünk belső képeket is, ezeket itt nézheti meg. Feltártuk azt is, hogy a szálláshelybiznisz egy országszerte virágzó történet, csomó polgármester kapott szálláshelyre EU-s pénzt.

Mondokot aztán Berkecz Balázs, az Együtt politikusa feljelentette költségvetési csalás miatt, és nyomozni kezdtek a hatóságok. Az ügyészség mostani közleménye nem nevezi meg Mondokot, de a polgármester felismerhető arról, hogy egy helyen azt írják az elsőrendű vádlottról, hogy „az általa vezetett önkormányzat nevében" mit csinált. A másodrendű vádlott feltehetően a fia, a harmadrendű pedig az önkormányzat egyik dolgozója.

A közlemény szerint egyébként az elsőrendű vádlott a családi cég ügyvezetői tisztségéről a hozzátartozója, a másodrendű vádlott javára formálisan lemondott, a cég tényleges irányítását, ügyvezetését azonban továbbra is ő látta el. 2014. január 15-én támogatási kérelmet nyújtott be az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból folyósítandó fejlesztési összegre vadászház építésére. 

A támogatási kérelméhez programtervet csatolt, és különböző okiratokat nyújtott be azt a látszatot keltve, hogy a vadászház építése a rendeletben és a támogatási szerződésben foglalt feltételeknek megfelelően történik. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 35 millió forint adott pénz a tervre, két részletben ki is fizették (2014. november 11-én 5 241 121 Ft, a másodrendű vádlott kifizetési kérelmére 2015. június 10-én 29 758 879 Ft érkezett).

A vadászház felépült, és végleges használatba vételi engedélyt kapott, folytatódik az ügyészségi közlemény. Aztán kiderült, hogy a fő vádlott a

támogatási összeg elnyerése érdekében benyújtott pályázatában eltitkolta, hogy a 35 millió forint összegű támogatást a saját maga és felesége lakhatását szolgáló ingatlan felépítése érdekében kívánja felhasználni, és abban életvitelszerűen kíván lakni. 

Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott a valós tény elhallgatásával a támogatást folyósítót tévedésbe ejtette, és ezzel 35 millió forint összegű vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. Másodrendű vádlott a cég menet közben bejegyzett képviselőjeként a hozzátartozója bűnös tevékenységéhez – az okiratok aláírásával és benyújtásával – szándékosan segítséget nyújtott.

A polgármester hiába térítette vissza az idén nyáron a pénzt, a vádat nem kerülhette el. Az ügyészség továbbá azt is megállapította, hogy a férfi az önkormányzat nevében eljárva tavaly majd egy éven keresztül „szabálytalanul vett igénybe közfoglalkoztatás érdekében nyújtott támogatást. Az egyik közfoglalkoztatottként nyilvántartott személy a jelenléti ívek szerint a Helytörténeti Múzeumban dolgozott, valójában azonban munkaidejében a vadászházban végzett különböző feladatokat."

Ebben a harmadrendű vádlott, az önkormányzat egyik dolgozója segítette, ezzel a költségvetésnek 934 222 Ft vagyoni hátrányt okoztak, melyet Mondok 2017. november 9-én megtérített.

Az ügyészség Mondokot

jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja.

Társainak bűnsegédként kell felelniük. A büntetlen előéletű vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

(Borítókép: Huszti István/Index)

Rovatok