Index Vakbarát Hírportál

Blikk: Alkoholt találtak a negyedikről kizuhant kislány vérében

2017. november 30., csütörtök 07:58

A Blikk értesülései szerint alkoholt találtak annak a 3 éves kislánynak a vérében, aki májusban zuhant ki egy kistarcsai ház 4. emeletéről. A lap szerint erre háromféle magyarázat lehet:

A lap szerint a szülők a rendőrségi meghallgatásukon határozottan cáfolták, hogy olyan helyen hagytak volna alkoholt a lakásban, ahol a gyerek is elérhette volna.

Mint szerdán megírtuk, a rendőrség eddig csak a keresztanyát gyanúsította bűncselekménnyel, aki egyedül hagyta a kislányt egy időre, mert el kellett mennie dolgozni. Azonban ez megváltozhat, mivel a poligráfos hazugságvizsgálat cáfolta, hogy erről a szülők legalább egyike ne tudott volna. A vizsgálaton az anya lebukott, az apa igazat mondott. 

A tragikus reggelen a szülők éjszakai műszakban dolgoztak, a kislányra a gyerek keresztanyja vigyázott. A nő reggel korábban elment, mint ahogy a szülők hazaértek. A kicsi felébredt, székre állt, felmászott rá, és kizuhant az ablakból.

Rovatok