Index Vakbarát Hírportál

Kunhalmi Ágnes lesz az MSZP arca

2017. december 1., péntek 16:31

Jövő évre halasztja a decemberi jelöltállító kongresszusát az MSZP, amely új tárgyalási fordulókra készül Gyurcsány Ferencékkel. A szocialisták meg akarják győzni a DK-t a közös listáról. Jövő héten viszont bemutatja az MSZP a programját, amelynek arca Kunhalmi Ágnes budapesti elnök lesz.

Összeült pénteken az MSZP elnöksége, amelynek arról kellett döntenie, hogy a baloldali megállapodást hiányában mi legyen a jövő hétre tervezett jelöltállító kongresszussal. Gyurcsány Ferenccel ugyanis még mindig nem sikerült megállapodni, sőt, ismét ott tartunk, hogy abban sincs egyetértés, hogy közös vagy külön listán induljanak-e a pártok.

Az MSZP vezetői azt a megoldást választották, amelyet pártok szorult helyzetben szoktak: időnyerésre játszanak, vagyis jövő év elejére, feltehetően januárra halasztották a kongresszust. Ehelyett jövő szombaton egy programbemutató rendezvényt tartanak, amelynek Kunhalmi Ágnes budapesti elnök lesz a házigazdája.

Az MSZP közleményében az áll, hogy

Molnár Gyula pártelnök javaslatára az MSZP országos elnöksége Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselőt, a párt budapesti elnökét bízta meg, hogy ő legyen az MSZP választási programjának arca.

És hogy miről szól ez a program? "A program középpontjában az igazságos ország megteremtése áll, szemben a Fidesz által épített szegényellenes, az országot kifosztó politikával" - írta a párt.

Kunhalmi választói visszajelzést gyűjt

Megkérdeztük Kunhalmi Ágnest mivel is jár, hogy ő lesz a programismertetés arca. A budapesti elnök azt mondta az Indexnek, hogy "ma arra kért az MSZP elnöksége, hogy legyek a programismertetés felelőse. 

Mostantól én és minden jelöltünk azon dolgozik majd, hogy minél több visszajelzést, minél több választói véleményt megismerjünk és beépítsünk ajánlatunkba, hogy az MSZP programja minél szélesebb körben ismert legyen. Ezt a munkát vezetem.

Kunhalmi azt mondta: "a következő hónapokban azon fogunk dolgozni, hogy mindenki megismerje az MSZP ajánlatát Magyarországnak. Fel kell számolnunk az országban uralkodó igazságtalanságot, korrupciót, fejetlenséget - új jövőt kell építenünk. Mi az MSZP-ben abban hiszünk, hogy ehhez egységes, reménykeltő kormányzati útiterv kell, egy közös ajánlat az ellenzéktől."

Kunhalmi a mérések szerint a népszerűbb szocialisták közé tartozik, meg is fogalmazódott pár MSZP-s fejében, hogy vezethetné ő a szocialisták választási listáját. A dolgot egy magát megnevezni nem kívánó szocialista szivárogtatta is tüstént a Népszavának, ám több okból is valószínűtlen volt, hogy Kunhalmit listavezetőnek választják meg.

Egyrészt a párt elnöke Molnár Gyula, Kunhalmi listavezetésével kérdésessé válna a szerepe. Másrészt pedig az MSZP-sek még azt sem döntötték el, hogy külön listájuk legyen, éppen azon megy a vita a DK-val, hogy milyen konstrukcióban induljanak a pártok.

Az MSZP új menetre készül Gyurcsánnyal

A mostani MSZP-közleményben az szerepel, hogy pénteken az MSZP újra tárgyalt a Demokratikus Koalícióval, és világossá tette: "az MSZP továbbra is közös ellenzéki listát, közös miniszterelnök-jelöltet és közös képviselő-jelölteket szeretne, ugyanis matematikailag így van legnagyobb esély a kormányváltásra – a koordinált indulás 27 körzet feladását jelentené."

Ez csak azért érdekes, mert pontosan ezt akarta Botka László még miniszterelnök-jelöltként (plusz Gyurcsány távoltartását a listáról), és az MSZP-n belül már akkor sem örült ennek mindenki. Gyurcsány pedig elnökségi jóváhagyás után bejelentette, a DK külön listán indul, és csak az egyéni jelöltekről hajlandó egyeztetni. Csütörtökön ráadásul a DK, az Együtt és a Párbeszéd közösen írt levelet az MSZP-nek, hogy egyezzenek meg az egyéni körzetek elosztásáról.

A mostani MSZP-döntés azt jelenti, hogy a szocialisták nyertek maguknak még pár hetet, hogy meggyőzzék a többieket a közös listáról.

Rovatok