Index Vakbarát Hírportál

Szigetvári élő adásban rúgta ki Karácsony Gergelyt

2017. december 8., péntek 08:45 | aznap frissítve

Az Együtt szerint csütörtökön lezárult egy történet azzal, hogy Karácsony Gergely lepaktált az MSZP-vel. Szigetvári Viktor az ATV Start című műsorában péntek reggel azt mondta, Karácsony nem lesz a párt listáján.

Az Együtt választmányi elnöke szerint Karácsony lépése miatt az Együtt és a Párbeszéd szövetsége véget ért. Szigetvári szerint

a langyosokat kiköpi a jóisten,

ez történt Karácsony Gergellyel is. Az Együtt hamarosan új miniszterelnök-jelöltet nevez meg.

Szigetvári szerint Karácsony nem hisz abban, hogy az Együtt–Párbeszéd-lista bejut a parlamentbe, ezért keresett más megoldást. Az Együtt továbbra is önálló listát akar, de minél több demokratikus erővel koordinációra törekszik az egyéni választókerületben.

Mint megírtuk, Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában csütörtök este jelentette be, hogy tudna egy nagy ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje lenni. Arra a kérdésre viszont, hogy az MSZP–Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltként ül-e itt, azt mondta, nem, és nem is tárgyalt erről. 

Azért ülök itt, mert létre kell hozni egy közös megállapodást. Nem hagyom faképnél az Együttet, szeretném, ha ő is rajta lenne ezen a listán. 

Az összefogás azonban sehol sem látszik, a DK jövő héten dönt a külön listájának sorrendjéről, az LMP múlt héten döntött, a Momentum pedig már rég megnevezte a saját külön jelöltjeit, az Együtt már korábban is elzárkózott ettől, vagyis

jelenleg csak az MSZP osztja Karácsony álláspontját a közös listáról, jelöltekről, miniszterelnök-jelöltről.

Rovatok