Index Vakbarát Hírportál

Több tizenévest megronthatott a somogyi tanárnő

2017. december 9., szombat 11:51

Több fiatalkorúval is kapcsolata lehetett annak a kadarkúti tanárnőnek, akiről a napokban kiderült, hogy viszonyt folytatott egy 15 éves diákjával, írja a Blikk.

Sonline.hu írta meg elsőként, hogy a 30 év feletti tanár és a diákja egyik együttlétéről videó is készült, amelyet a fiú egyik barátja készített a mobiltelefonjával. A helyiek szerint a felvétel kézről kézre járt, amíg le nem foglalta a rendőrség.

A Somogy megyei településen élők szerint a tanárnőnek nemcsak a 15 éves fiúval, hanem egy másik fiatalkorúval is lehetett kapcsolata, valamint intim levelezést folytatott egy harmadik tinédzserrel.

A Blikk szerint a 15 éves fiú korábban viccből közölte a tanárával, hogy csak akkor hajlandó táncolni a számára kijelölt lánnyal az iskolai bálon, ha kap tőle egy puszit. A tanárnő teljesítette a kérést, és később egy találkozót is megbeszéltek, ahol a tanítvány közölte, hogy többet szeretne. A tanárnő belement, márciustól folytattak viszonyt egymással.

A Sonline.hu cikkének egyik megszólalója szerint a tanárnak nem volt könnyű élete, többször volt házas, majd megözvegyült. A fiú a megyei lap információi szerint továbbra is az iskolába jár. "Nem látszik rajta semmi, tanul velünk" – mondták a diákok.

A tanárnőtől az iskola a botrány kirobbanása után azonnal megvált, a településen napok óta nem látták, a közösségi oldalakról is törölte magát.  Ügyében a Kaposvári Rendőrkapitányság folytat nyomozást.

Rovatok