Index Vakbarát Hírportál

Felvette a Karácsony-beszédet, kirakta a Facebookra, majd rájött, hogy nem kellett volna

2017. december 13., szerda 19:24

Közleményt adott ki az Együtt a Karácsony Gergely-féle kiszivárgott hangfelvétel vizsgálatáról. Karácsony Gergely, a Párbeszéd politikusa, pártja és az MSZP újdonsült közös miniszterelnök-jelöltje egy hangfelvételen azt mondja, hogy "a faszért hagytam magam rábeszélni". Mindez egy rejtélyes blogon jelent meg.

Korábbi cikkünkben azt írtuk, az Együtt múlt hétfői elnökségi ülésén rögzíthették a hangfelvételt. A Facebookon Karácsony egyik megjegyzése ezt erősítette:

A stílusért persze elnézést kérek, de úgy tudtam, hogy a barátaimmal beszélgetek, őszintén.

Sajnálom, hogy valaki visszaélt a bizalmammal. Pontosan tudom, hogy ki készítette a hangfelvételt, de nem fogom elmondani."

Az Együtt most kivizsgálta az ügyet. Közleményükben azt írták, Berkecz Balázs azt a tájékoztatást adta, hogy ő készítette a felvételt, azonban annak névtelen blogon történő elterjesztéséhez nincs köze.

A párt alelnöke a vizsgálat során elmondta, hogy a felvételt még múlt pénteken

saját Facebook oldalán publikálta kevesebb mint 10 percig, de mivel felismerte, hogy a Párbeszéd és az Együtt pártok közötti szövetség felmondása miatti csalódottság vezette csak, így azt azonnal törölte.

A hangfelvétel napokkal későbbi, névtelen blogon történő publikálásához semmi köze nincs, írja az Együtt.

"Mindezek alapján az Együtt elnöksége a párt Etikai Bizottságát kérte fel eljárás lefolytatására. Berkecz Balázs a vizsgálat lezárultáig önként felfüggesztette elnökségi tagságát. Berkecz Balázs bocsánatot kért a hangfelvétel érintettjétől", zárul a közlemény.

Rovatok