Index Vakbarát Hírportál

Felmondta az MSZP a fideszes leckét és kikosarazta a jobbikot

2017. december 13., szerda 14:15

A Jobbik más ellenzéki pártokkal együtt a Fidesz-székháznál a demokráciáért fog tüntetni pénteken. A fáklyás tüntetést azért tartják, mert az Állami Számvevőszék 660 millió forintra büntette a Jobbikot, mert az áron alul vásárolt plakáthelyeket.

Az MSZP szerdán közleményben tudtatta, nem vesznek részt a tüntetésen, mert szerintük "a Jobbik egy képmutató párt, amelynek egészen addig a pillanatig nem volt fontos az alkotmány, a jogállam és a demokrácia felszámolása, amíg az őket nem érintette."

Ugyanakkor az MSZP azt is írja, hogy „az Állami Számvevőszék gyakorlatát az MSZP is elfogadhatatlannak tartja. Az egykori Fidesz-képviselő Domokos László vezette szervezetnek semmi problémája azzal, hogy a Fidesz szétlopja az országot, és hetedik éve kampányol közpénzek milliárdjaiból.”

Tüntetésről azonban szó sem lehet, írják. A szocialisták közleménye felsorol néhány esetet, amiket a fideszes propagandalapok melegítettek fel az utóbbi hetekben:

És végül:

Rovatok