Index Vakbarát Hírportál

Alapítvánnyal mentik meg a szegedi papucsot

2017. december 14., csütörtök 16:27

Alapítványt hoztak létre a szegedi papucs hagyományainak folytatására, a szervezet kezdeményezte, hogy a lábbeli felkerüljön az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listára - írja a Délmagyar.hu. Bárkányi Ildikó néprajzkutató, az alapítvány kuratóriumi tagja a civil szervezetet bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szegedi papucs ötszáz éves története a hódoltság korára vezethető vissza. "A könnyű, tetszetős viseletre komoly kereslet volt a Dél-Alföldön, majd a Szabadtéri Játékok indulásával, a hazai turizmus fellendülésével a két háború között indult el a szegedi papucs másodvirágzása" - írják. 

1922-ben, 95 évvel ezelőtt lett önálló a papucsos mesterség, amikor négy szegedi mester - az akkor aktívan dolgozó több mint negyvenből - Ménösi Lajos, Nagy Mátyás, Ótott János, Tuksa Gyula készítményeit az akkori kereskedelmi miniszternek személyesen mutatta be, aki "mélyen megilletődve" az önállósághoz hozzá is járult.

A hagyományos kézzel varrott papucsot ma már egyetlen Szegeden élő szakember sem készíti, de az országban mai is van néhány mester, aki igen. 

Az alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy segítse a szegedi papucskészítés tudásának ápolását és továbbadását, itthon és külföldön is népszerűsítse a lábbelit, támogassa az innovációt, a tudományos kutatásokat. 

A sajtótájékoztatón bejelentették, a szegedi Móra-múzeumban egészen 2018 augusztusának végéig látható lesz a Páratlanok című kiállítás melyen több mint 90 pár papucsot mutatnak be a közönségnek.

Rovatok