Index Vakbarát Hírportál

Szexuális kényszerítés miatt emelt vádat az ügyészség egy tanár ellen

2017. december 14., csütörtök 11:47

A 41 éves pedagógus a vád szerint a hivatásából eredő hatalmi viszonyt felhasználva, több diákjával létesített szexuális kapcsolatot, amivel a nevelése alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette, írta közleményében a Fővárosi Főügyészség.

 A vádirat szerint a férfi bizalmi viszonyt alakított ki több tanítványával is, majd szexuális célzattal közeledett feléjük. A vád szerint két olyan eset volt, amikor a vádlott hatalmi befolyását felhasználva, konkrét hátrányt is kilátásba helyezve, érzelmi zsarolással létesített szexuális kapcsolatot a diákjaival. 

A többi diák esetében a vádlott a szexuális jellegű közeledésével, illetve szexuális cselekményeivel a nevelése, felügyelete alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

 A vádiratban összesen négy kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény szerepel. A büntetés halmozott volta miatt akár 12 év börtön is lehet. Az ügyészség indítványt tett a vádlott pedagógusi foglalkozástól való eltiltására is. 

Rovatok