Index Vakbarát Hírportál

Újszülött-testrészt találtak Pásztón

2018. január 9., kedd 19:24

Újszülött-testrészt találtak Pásztón, a rendőrség emberölés miatt nyomoz - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Nágel Tamás elmondta: a főkapitányságra hétfő este érkezett bejelentés arról, hogy Pásztón egy újszülött testrészét találták meg. A rendőrség megkezdte a nyomozást, a halálesetet szakértők bevonásával, büntetőeljárás keretében vizsgálják - tette hozzá.

A Bors című bulvárlap tudni véli, hogy a testrész egy baba feje volt, és azt egy kutya találta meg:

Bobby, a testrészt hazavitte, és gazdája elé letette. A gazda azonnal jelentette rendőröknek, mivel tért haza az eb. Ezután a hatóságok nagy erővel keresni kezdték a tettest. Hamar kiderült, hogy a tettes maga az édesanya volt. A pásztói asszony hétfő este szülés után levágta újszülött fia fejét, és egy ördögi tervet eszelt ki arra, hogyan elterelje magáról a figyelmet. Ennek ellenére a rendőrök elfogták - írta a lap.

Rovatok