Index Vakbarát Hírportál

Őrült gesztust tett a kormány az ÁSZ által megbírságolt pártoknak

2018. január 10., szerda 13:02 | aznap frissítve

Az Állami Számvevőszék az elmúlt hetekben sorra bírságolta az ellenzéki pártokat azok állítólagos gazdálkodási szabálytalanságai miatt. Az érintett pártok erre sorra közölték, hogy nem akarják/tudják/fogják befizetni a büntetést, mert azt nem tekintik jogosnak, nincs rá pénzük, és különben is az egész a Fidesz ármánykodása, hogy ellehetetlenítse vetélytársait a választás előtt.

A kormány azonban most megmutatta, hogy nem csak elvenni, adni is tud. A Nemzetgazdasági Minisztérium mai közleménye szerint ugyanis Varga Mihály miniszter tárgyalt az Államkincstárral (ide kell befizetni a büntetéseket) és a NAV-val is (az adóhatóság hajtja be a pénzt), hogy biztosítsanak a pártoknak fél éves felkészülési időszakot, valamint részletfizetési lehetőséget. A büntetések így csak a választás után terhelnék a pártok költségvetését.

A tárca nagyvonalúságának is van azért határa: mint írják,

A labda most a pártoknál pattog, nekik kell megkeresniük a MÁK-ot és a NAV-ot, hogy egyeztessenek a halasztásról. Arról egyelőre nincs hír, hogy a kormány a "törvénytelenül gazdálkodó" ellenzéki pártoknak esetleg

is biztosít-e, de mivel sem az emberi jóság, sem az Orbán-kormány legendás nagyvonalúsága nem ismer határokat, nem lennénk rajta meglepve.

Pártreakciók

A 444.hu-nak a DK azt nyilatkozta, "a Demokratikus Koalíció egyetlen huncut fityinget, lyukas garast, megveszekedett forintot sem fizet az ÁSZ-nak. Sem egy összegben, sem részletfizetéssel, sem késleltetve. Nem tárgyalunk a demokratikus intézményeket megszálló, azokkal bunkósbotként bánó hatalom egyetlen pártkatonájával sem, így nem tárgyalunk a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Magyar Államkincstárral, vagy az ÁSZ-szal."

Az Együtt elnöke a Hvg.hu-nak mondta, hogy önként nem fizetik be a büntetést, és Szigetvári Viktornak csapdának tűnik a lépés, mert legitimálnák az eljárást azzal, ha leállnának egyeztetni a részletekről. Jogszerűtlennek tartják a rájuk kiszabott 16 milliós büntetést. 

A Jobbik azt követeli, hogy az Állami Számvevőszék vonja vissza az ellenzéki pártokkal szemben hozott jogellenes döntéseit és új, törvényes és tisztességes eljárásokat folytasson le. "Önmagában ez is csak a konkrét ügyre nézve jelentene megoldást, ám a jövőben az ellenzéki pártok megsemmisítésére továbbra is fennáll az Állami Számvevőszék megfellebbezhetetlen bírságolási hatásköre. Ezért a Jobbik törvénymódosítást kezdeményez a bírósági felülvizsgálat lehetőségének biztosítására a számvevőszéki döntések esetében is" - közölte Volner János. A párt szerint csak átverés a részletfizetés vagy halasztás lehetősége. 

Az LMP a Hvg.hu-val azt közölte, hogy még várják az ÁSZ végleges döntését, mert január 2-án elküldték az észrevételeiket, erre pedig 15 napjuk van reagálni a hatóságoknak, és ők sem fogadják el a büntetést.

A Magyar Liberális Párt is közleményt adott ki, amiben az ÁSZ büntetése miatt közös fellépésre szólítja fel az ellenzéket. Szerintük az ÁSZ a Fidesz megrendelésére sok milliós büntetésekkel akarja ellehetetleníteni a választások előtt az ellenzéki pártokat, köztük a Liberálisokat is. "A számvevőszék lépése nem más, mint az ellenzék felszámolására tett kísérlet, a demokrácia elleni támadás" - írták.

Rovatok