Index Vakbarát Hírportál

Luxuspalota áráért állnak a tranzitzóna konténerei

2018. január 11., csütörtök 09:07

270 milliárdot költött a kormány a migrációs kampány alatt a határvédelemre, de az ellenzék kérésére végül kikért adatokból nem nagyon látszik, mire is költötte el a kormány a magyar GDP 0,7 százalékával felérő összeget, amelynek felét a kormány eredménytelenül követeli vissza az EU-tól – derült ki a Népszava vezető cikkéből.

Az MSZP képviselője, Harangozó Tamás írásban kérte az érintett szervezetektől: évre és kiadási csoportra lebontva ismertessék a költségeket. Az ellenzéki politikus kérésére a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda csak egy összesítő táblázatot készített arról, hogy mennyi volt 2015-ben, 2016-ban és 2017 első félévében az egyes állami szervezetek „menekültkiadása.” Ezért Harangozó mind a 19 érintett apparátusnál közérdekű adatigénylési eljárásban próbált érdemi információhoz jutni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság 100 milliárd forintot számolt el a migrációs helyzetre, de kevés részletet árult el: 60 milliárdról csak annyi derült ki, hogy személyi, dologi költségekre ment el. 9-10 milliárd autók beszerzésére ment el 2017-ben. 

„Az teljesen rendben van, ha a határhoz vezényelt terepjárókat és csapatmozgató járművekhez próbál uniós hozzájárulást szerezni a rendőrség, az viszont csöppet sincs rendben, ha esetleg a budapesti járőrkocsikat is az EU-val fizetteti ki a kormány, ráadásul úgy, hogy a migrációra hivatkozva mellőzi a közbeszerzést, így senki nem látja, milyen pénzek mozognak” – mondta a Népszavának Harangozó.

Meglepően költségesek a konténeres tranzitzónák is:  erre összességében 23 milliárd forint ment el. Ehhez képest a Magyar Nemzeti Bank 2014 nyarán nettó 13,8 milliárd forintért  vette meg Budapest egyik legdrágább – irodaházként működő – bérpalotáját.

Rovatok