Terjesztették már róla, hogy halálos beteg, az alvilág feje, jósoltak ellene lejáratási kampányt, legutóbb pedig azt híresztelték, visszavonul végleg és nyugdíjba megy. Pintér Sándor belügyminiszter élete több, mint kalandos és legalább annyi legenda övezi, mint azoknak az életét, akiket rendőrként üldözött.
Amikor 1981-ben a vékony, de határozott fellépésű fiatal rendőr vizsgálóként a betörésekkel gyanúsított Kecskeméti Sándort faggatta, úgy tűnt, falakba ütközik. Kecskeméti hallgatott, mint a sír. Esélytelennek tűnt az egész.
A vizsgáló tudta, talán még tisztelte is, hogy Kecskeméti nem az a fajta bűnöző, akire rá van írva, mivel keresi a pénzt. Az átlagos kinézetű férfi takarítóként dolgozott, látszólag szerény körülmények között élt, nem hordott aranyékszereket, drága ruhákat, de a látszat csalt: a valóságban milliomos volt. A vizsgáló kitartóan kérdezgette, nap mint nap. Hosszú hónapok teltek el, mire Kecskeméti végül vallomást tett, ahogy az ügy több mint nyolcvan másik gyanúsítottja is.
Jól olvasták, több mint nyolcvan. Ennyi gyanúsítottja volt ugyanis annak a betörés-sorozatnak, ami megalapozta a magyarországi szervezett bűnözést. Ez volt a hőskor. A gyanúsítottak között voltak betörők, tippadók, orgazdák és persze az őket kiszolgáló, ugrásra készen álló profi ügyvédek. Rossz nyelvek szerint még az állambiztonság is, amely egy-két nehézfiút is használt saját céljaira. Az ügyben érintett bűnözők idővel a hazai szervezett alvilág prominens figurái, ismert szereplői lettek, már akiket nem lőttek le vagy robbantottak fel másfél évtizeddel később.
Nem úgy Kecskeméti, aki később már legfeljebb csak azzal dicsekedhetett el, hogy egyike volt azoknak a keveseknek, akiknek sikerült megszökniük a szegedi Csillag börtönből. A fiatal, de rendkívül tehetséges vizsgálót, aki szóra bírta a hónapokig makacsan védekező, éhségsztrájkoló Kecskeméti Sándort, szintén Sándornak hívták: Pintér Sándornak.
Kihallgatóként Pintér remek stratéga volt, brillírozott. Pedig 1981-ben még viszonylag fiatal nyomozónak számított az Országos Rendőr-főkapitányságon, ahova 1978-ban került. Igaz, ekkor már volt múltja. Pintér, aki előfelvételisként a Műszaki Egyetemre járt, 1970 decemberétől dolgozott a Belügyminisztériumban mint sofőr, polgári alkalmazottként.
Két évig ült a volán mögött, mígnem a XIV. kerületi kapitányságra került ifjúságvédelmi előadónak, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy nyomozó lett. Közben elvégezte a Rendőrtiszti Főiskola nappali tagozatát, 1978-ban kitüntetéssel hagyta maga mögött az iskolapadot. Innen került az Országos Rendőr-főkapitányságra, azon belül is a Vizsgálati Osztályra, először segéd-előadóként, majd szépen lépegetve a ranglétrán, egyre feljebb jutott.
Pintér rendőrként az ORFK-n került először kapcsolatba azzal az alvilággal, ami nem piti bűnözőkből, hanem igazi nehézfiúkból állt. Már az ORFK-n dolgozott, amikor a rendőrök rájöttek arra, hogy bizonyos bűnözői körök milliós nagyságú vagyonokra tesznek szert betörésekből, és az sem volt számukra kérdés, hogy néhány gyanúsítottjuk a titkosszolgálatnak is dolgozik.
Pintérnek az említett Presztízs-ügy felgöngyölítése jó tanulópénz és tapasztalat volt. Vizsgálóként minden gyanúsítottat, akivel dolga volt, szóra tudott bírni. Rendőri pályafutása alatt egyetlen kivétel volt csak, amikor Pintér kihallgatóként kudarcot vallott: hiába próbálta, nem tudott vallomást kicsikarni egy nőből, akit azzal gyanúsítottak, hogy megmérgezte a nagyapját, így vádemelésig sem jutott el az ügy.
Mindenesetre azok a nyomozók, akik a Presztízs-ügyön dolgoztak, később sokra vitték, de mind közül Pintér vitte a legtöbbre. Két évvel azután, hogy 1983-ban a Presztízs-ügyben lezárták a nyomozást, Pintér már kiemelt főelőadóként hagyta ott az ORFK-t és lett a Budai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője, 1988-ban pedig a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra került, ahol a rendszerváltásig a vizsgálati osztályt irányította. Itt egyébként újra szembetalálta magát azokkal a bűnözőkkel, akikkel évekkel korábban a Presztízs-ügyben, mivel a szabadulásuk után a legtöbbjük (aki nem disszidált) ott folytatta, ahol abbahagyta.
1990-től Pintér a megyei főkapitány közbiztonsági helyettese lett, 1991 márciusától pedig Budapest rendőr-főkapitányának nevezték ki, majd néhány hónappal később országos rendőr-főkapitánynak. Ebben a pozícióban öt évig volt, 1996. november 29-én, egészen pontosan 13 óra 30 perckor az akkori kormányfő, az MSZP-s Horn Gyula és az SZDSZ-es belügyminiszter, Kuncze Gábor, kirúgta.
Nagyon megviselt a dolog, két hétig ki sem léptem a lakásból, 6-7 kilót fogytam. Nem tudtam elképzelni, hogy van élet a rendőrség után
- nyilatkozta kilenc évvel később egy rendőrökkel készített interjúkötetben az amúgy sem túlsúlyos exzsaru. Pedig az élet csak ezután indult be igazán. A kirúgása után pár hónapig kereste a helyét, majd 1997-ben - ahogy egy interjúban fogalmazott, "barátai segítségével" - megalakította a Prevent Security Rt.-t és ezzel elindult az üzleti karriere a biztonsági piacon.
De még mielőtt Pintér üzleti, majd későbbi politikai karrierjére rátérnénk, érdemes megnézni, mi is történt, amikor még rendőri vezető volt és mi vezetett a kirúgásához. Utóbbival kapcsolatban két magyarázat is van. Az egyik az úgymond hivatalos. Eszerint Horn Gyula és Kuncze Gábor a közbiztonság romlására és a rendőrség eladósodására hivatkozva tették lapátra, de nem csak őt. Pintérrel egyidőben a budapesti rendőrkapitányt, az ORFK közbiztonsági főelőadóját és a gazdasági főigazgatót is kirúgták. Utóbbi Valenta László volt, aki később fontos szerepet töltött be Pintér üzleti sikereiben, gazdasági tanácsadója lett.
A másik magyarázat a politikát sejti Pintérék kirúgásának a háttérben, egyben adalékul szolgálhat arra, hogy később miért a Fidesz bánt vele hálásan. Eszerint Pintér bukását az MSZP-SZDSZ-kormány első nagy korrupciós botránya, a Tocsik-ügy okozta. A frissen felállított Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) nyomozta az ügyet, titkosszolgálati eszközöket is alkalmazva, ez szúrhatta a politikai vezetés szemét - állítják azok, akik ebben a magyarázatban hisznek.
Tény, hogy a Tocsik-ügy kirobbanása és Pintérék menesztése időben egybeesett, de az is igaz, hogy ekkor már javában zajlottak a budapesti éjszakai élet hatalmi harcait kísérő kézigránátos robbantások, a politikai vezetés pedig emiatt bepánikolt és gyors megoldást akart. De a rendőrségnek nehéz dolga volt, hiszen ezek profin végrehajtott akciók voltak, ahol a bizonyításhoz is idő kell.
Még Pintér volt a kapitány, amikor az alvilági leszámolás-sorozat kezdetét vette azzal, hogy 1996 novemberében megölték az éjszakai élet egyik ismert alakját, Prisztás Józsefet, aki amúgy Pintérék előtt is ismert volt, hiszen a Presztízs-ügyben felbukkant bűnözőkkel mozgott együtt. A rendőrség, ahol természetesen jelen volt a vadkeleti korrupció is, ezeket az alvilági akciókat tehetetlenül szemlélte. A rendszerváltás utáni "üzleti" lehetőségeken megizmosodó bűnözői körök lépéselőnyben voltak a rendőrökkel szemben.
Ez az időszak azért is lehet utólag emlékezetes Pintérnek, mert mindazok a legendák, mendemondák és pletykák, amelyek ekkor körüllengték őt (és más rendőri vezetőket), politikai pályafutásának kezdetén a nyilvánosságban is megjelentek, mint vádak.
Kommunikációs hiba történt, ami elsősorban az én hibám, mivel nem tudtam megfelelően elmondani a sajtónak, mi és hogyan történt
- Pintér ezzel magyarázta még 1998-ban az első olyan botrányt, amelynek frissen kinevezett belügyminiszterként a főszereplője volt: a Clodó-ügyet.
A kilencvenes években Budapesten élt egy kalandos életű német üzletember, Dietmar Clodo, akit jól ismertek az alvilágban, mások mellett az akkoriban a magyar fővárosban dekkoló orosz keresztapával és egykori KGB-tiszttel, a Szeva bácsiként ismert Szemjon Mogiljeviccsel is kapcsolatban állt. Nem sokkal azután, hogy Pintérből belügyminiszter lett, felmerült annak a gyanúja, hogy korábban üzletemberként találkozott Clodóval.
Amikor ezzel a kérdéssel a parlament nemzetbiztonsági bizottsága foglalkozott, akkor Clodó már őrizetben volt, mert pilisszentlászlói házában a rendőrség olyan "bombagyárra" bukkant, ahol a budapesti robbantásokhoz használt robbanószereket állította elő. Pintér tagadta, hogy találkozott volna Clodóval, csakhogy később már pontosítania kellett: egy zárt ülésen már arról beszélt, nem zárható ki, hogy - tudtán kívül - Clodóval, annak felesége jelenlétében, találkozhatott. Beszélt arról is, hogy még 1997-ben volt egy táborfalvai honvédségi objektumban megtartott biztonságtechnikai bemutató, ahol civilként ő is részt vett, ahogy más magas rangú rendőri és katonai vezetők is, ott lehetett a találkozó.
Volt egy másik ügy is, amiben Pintér magyarázkodni kényszerült, amikor 1998-ban miniszter lett. Még országos főkapitány volt, amikor 1996 novemberében a Kerepesi úti ügetőnél rálőttek egy ügető hajtóra, aki túlélte a támadást. Pintért később azzal vádolta meg egy videovallomásában az 1998-ban felrobbantott Boros Tamás, hogy a rendőrkapitány kiment a helyszínre, ahol bizonyítékokat tüntetett el.
Pintér ezt tagadta, és valóban semmilyen bizonyíték nem szólt ellene. Később azonban kiderült, hogy a miniszter nem fejtette ki az igazság minden részletét, ugyanis egy rendőrségi dokumentum szerint ugyan a helyszínen valóban nem járt, de a helyszín közelében igen. Nem mellékes körülmény, hogy a fogathajtó elleni merénylet miatt akkor őrizetbe vették az éjszakai élet hírhedt figuráját, Tanyi Györgyöt és annak testvérét, de másnap elengedték őket. Részben a Boros vallomás és Tanyiék szabadon engedése miatt terjedt el az a pletyka az éjszakában, hogy Tanyi Pintér "embere". Ennek a "védelemnek" viszont ellentmond, hogy mások mellett Tanyit is azután sikerült kivonni a forgalomból, hogy Pintér 2010 után újra átvette az irányítást. Sőt, 2010 után ő sürgette a rendőrséget, hogy végre tárják már fel a felderítetlen leszámolások hátterét.
Az köztudomású, hogy az alvilág befolyásos figurái csak úgy tudtak talpon maradni, ha súgtak a rendőrségnek. Aki pedig súgott, az okkal dicsekedett azzal a környezetében, hogy befolyásos rendőrségi kapcsolatokkal bír. Vagy okkal gondolhatták róla azt, hogy összeköttetései vannak. De ezek a kapcsolatok a gyakorlatban általában csak ideig-óráig jelentettek védelmet valakinek, erre mások mellett a hatóságokhoz, de még az FBI-hoz is "bekötött" Portik Tamás pályafutása is remek példa, akárcsak a kecskeméti maffiaper főszereplőjének,Radnai Lászlónak a karriere, aki miatt Portik is hűvösre került végül. (Radnai egyébként szintén ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik a nyolcvanas években betörésekkel kezdte.)
Toposz, hogy amikor Pintér 1998-ban belügyminiszter lett, megszüntek a robbantások és leszámolások, de ez azért így korántsem igaz. Az Aranykéz utcai robbantás ugyan tényleg néhány nappal Pintér hivatalba lépése előtt történt, de regnálása alatt is folytatódtak a leszámolások:
A sort még lehetne folytatni. Mindenesetre már ennyi esetből is látszik, hogy
Ha hinni lehet a rendőrségnek és a kilencvenes évek leszámolásos ügyeiben ítéletet hozó bíróságoknak, akkor mindössze annyi történt, hogy az alvilágban zajló hatalmi harcok a kétezres évekre véget értek. A főkolomposnak kikiáltott Portik Tamás olajra tudott lépni - mindezen időszak alatt Pintér már belügyminiszter volt. Ettől függetlenül elterjedt nézet, hogy Pintér "rendet tett", jóllehet ezt is kétféleképpen szokták értelmezni: a rosszakarói szerint ez azt bizonyítja, hogy irányítja az alvilágot, a vele szimpatizálók szerint viszont csak annyit, hogy ért a szakmájához.
Érdekes, hogy a múltban már többször megkapirgált esetek, azaz a a Clodó-ügy és a Tanyi-féle történet, tavaly újra felbukkantak. Egy német írónak Clodó azt állította, hogy Szeva bácsi megbízásából kenőpénzeket adott az akkor még rendőrként dolgozó Pintérnek, sőt Orbánnak is. Orbán és Pintér is tagadta ezeket a vádakat, sőt, rágalmazás miatt fel is jelentették Clodót, akinek azon kívül, hogy ezt állítja, semmilyen bizonyítéka nincs, amivel alá is tudná támasztani a vádakat. A sokkal inkább a Fideszhez, mintsem hivatalához lojális legfőbb ügyész mindenesetre nyomozást rendelt el az ügyben, így végső soron Clodó húzhatja a rövidebbet, ha nem sikerül valamivel alátámasztania állításait.
A Clodó által előadott történet egyébként sem teljesen kerek. A német férfi említést tett arról a biztonságtechnikai bemutatóról, amin Pintér civilként vett részt 1997-ben. "Jöttek a rendőrségtől, a terrorelhárítástól és a katonaságtól is, hogy megnézzék a terméket. Mint ez ilyen alkalmakkor lenni szokott, a Kempinskiből hozattam a büfét. A büfé közepén, egy jégkupac tetején ott volt két doboz kaviár. Egyszer csak megérkezett egy civil, elővette az aktatáskáját, és beletette a két doboz kaviárt. Szóltam a titkárnőmnek: Éva, menj oda, és küldd ide hozzám" - mesélte Clodó a német írónak, hozzátéve, hogy a "civil" Pintér volt, akit korábbi találkozókon is látott már. De vajon mennyire életszerű, hogy az alvilágban otthonosan mozgó Clodó ne tudta volna, hogy ki volt korábban az országos rendőrfőkapitány? És ha korábban csak látta, akkor hogy adott neki kenőpénzt?
A Tanyi-szál egy kis csavarral került elő újra, méghozzá a kormányzati sajtóban. A rendőrség tavaly őrizetbe vette Jakubinyi Róbertet és azzal gyanúsították meg, hogy rá akarta bírni Tanyi Györgyöt arra, hogy Pintér Sándorral kapcsolatos "terhelő dokumentumokat" jutasson ki külföldre. Tanyinál érdekesebb figura Jakubinyi. Őt még a nyolcvanas évek eleje óta ismerheti Pintér, mivel gyanúsítottja volt a Presztízs-ügynek, el is ítélték az ominózus betörések miatt.
Jakubinyi a kétezres években a titkosszolgálathoz köthető Egymásért Alapítvány botrányos ügyei miatt került reflektorfénybe, de ma már tudható, hogy a nyolcvanas évek közepétől a titkosszolgálatokhoz is be lehetetett kötve. Mi több, 1983-ban a Belügyi Szemlében a Pintérrel együtt dolgozó nyomozó, Tonhauser László írt egy dolgozatot, amiben a Presztízs-ügy egyik gyanúsítottja részletesen kitálalt arról, hogyan működött akkoriban az alvilág. Mindent elmondott. A dolgozatban csak a gyanúsított monogramja szerepel: J.R.
De ez a jakubinyis sztori is elég furcsa. Vajon miért éppen azt a Tanyit bízta volna meg Jakubinyi az állítólagos terhelő dokumentumok külföldre juttatásával, aki ellen eközben éppen a fogathajtó elleni merénylet miatt folyt eljárás? Ráadásul akiről éppen az a legenda keringet, hogy Pintér védelmét élvezi. (Tanyit időközben hosszú évekre elítélték a gyilkossági kísérlet miatt.)
Végül sem a jakubinyis, sem a Clodós történet nem robbant akkorát, amekkora elég lenne egy "karaktergyilkossághoz". Ennek ellenére a
Mi több, már 2014-ben, az akkor még Orbánhoz lojális Magyar Nemzetben fejtegette, hogy külföldi szervezet "karaktergyilkosságot" akart elkövetni ellene, de nem jártak sikerrel. Ugyanabban a lapban, de még 2011-ben egy másik, korábban szintén az alvilágban terjesztett híresztelést is cáfolt, miszerint súlyos beteg lenne.
Kérdés, hogy egy rendőr, aki már a nyolcvanas évek elején alaposan kiismerte az alvilág működését és a bűnözők gondolkodásmódját, magas pozícióban miért hagyta volna magát olyan könnyedén komprommitálni, mint ahogy azt Clodó sejteti, miközben - mint ahogy azt utólag látjuk - a kapcsolatainak köszönhetően legális úton is szép vagyont halmozhatott fel. Amikor ugyanis 2010-ben Pintér újra belügyminiszter lett, már vagyonos ember volt.
Már 2003 márciusában az irányítása alá került az a cég, ami milliárdossá tette: a Civil Biztonsági Szolgálat Rt. A CBSZ fejlődéséről korábban az akkor még független Origo írt hosszabb cikket, a lényeg: a cég Pintér irányítása alatt rohamosan fejlődött, bevétele 7 év alatt hatszorosára nőtt, így beverekedte magát a legnagyobb biztonsági cégek közé. A CBSZ sikerében sokak szerint szerepet játszott Pintér kapcsolatrendszere, ahogy az is, hogy jó kapcsolatokat ápol Csányi Sándor OTP-vezérrel. Nem véletlen, hogy az első minisztersége után az OTP igazgatóságának is tagja lett, ráadásul a CBSZ szerezte meg az OTP országos hálózatának védelmét.
Ami érdekes és a strómanokra épülő Nemzeti Együttműködés Rendszerének politikai-üzleti összefonódását ismerve nem hogy nem meglepő, hanem törvényszerű, hogy a CBSZ azután jutott a legbusásabb megrendelésekhez, hogy Pintér 2010 márciusán túladott rajta. Szinte ugyanaz történt, mint 1998-ban, amikor a Preventív éléről távozott, hogy az első Orbán-kormány minisztere legyen. Akkor a Preventív is gyorsan fejlődött, 2000-ben 256 millió forint volt a bevétele, amely 2001-re 620, 2002-re 844 millió forintra nőtt, egy évvel később az egymilliárdot is meghaladta.
A tavaly februárban nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint a belügyminiszter 2016-ban még nem kapta meg a CBSZ eladása után járó 500 millió forintját, és emellett valamikor vissza kellene kapnia az általa baráti, családi kölcsönként adott 590 millió forintot is. Pintér nem siet ezek behajtásával, ami érthető, hiszen a legutóbbi vagyonbevallása szerint 264 millió megtakarítása van.
Ez tehát a vagyona. Na de hogyan mozog a politikában? Bár a Magyar Nemzet nemrég azt írta, hogy egy következő kormányzati ciklusban nem vállalna már szerepet, inkább nyugdíjba vonulna, az őt ismerők szerint ez egészen biztosan nem igaz. A Magyar Nemzet azt írta, hogy a fideszes Kocsis Máté lehet az utóda, de úgy tudjuk, ha a fiatal fideszes politikus kapna is pozíciót a belügyben, nem rögtön Pintér helyét.
Pintér a Fidesz-kormányban mindig is kakukkotojásnak számított. Nem párttag, tartanak tőle, mert elterjedt nézet, hogy sok emberről sokat tud. Csak kevesen mernek vagy akarnak konfrontálódni vele. A Fideszben azt beszélik, Kövér László nem örült, amikor 2010-ben újból ő lett a miniszter, ráadásul vitte a titkosszolgálatokat, ami az első Orbán-kabinet idején Kövér irányítása alatt állt.
Várható volt, hogy amikor 2011-ben Pintér még nagyobb hatalmat akart magának, a többi között egy NIBEK nevű bűnügyi elemző központot, Kövér megfúrta a javaslatát. Aztán a migránsválság mégiscsak kedvezett neki, és 2016-ban újra elővette a javaslatát, csak más néven. Ekkor Lázár Jánosnak nem tetszett, hogy a rendőrségi, titkosszolgálati adatokat összegyűjtő szervezet nem hozzá, hanem Pintér alá kerül, de végül le kellett nyelnie a békát. Ahogy Kövérnek is, hiszen a "szupertitkosszolgálat" TIBEK néven létrejött.
A TIBEK-et persze erős túlzás titkosszolgálatnak nevezni, inkább egyfajta elemzőközpont. Abban, hogy Pintér ezt végig tudta nyomni, szerepet játszik, hogy a magyar titkosszolgálatok a migránsválság idején nem tudták maradéktalanul kiszolgálni Orbán hírigényét. Egy konkrét példa: a szerb határhoz felhúzott kerítés miatt a kormányfőt az érdekelte, jönni fognak-e és ha igen, mikor a menekültek a román határon keresztül? Erre a kérdésére az egyik szerv felől egy olyan, tutinak mondott jelzés érkezett, hogy hamarosan jönni fognak, de aztán kiderült, hogy az információ teljesen téves volt.
Eközben Pintérék visszasírták a szocializmus rendőrségét és titkosszolgálatát, de leginkább a miniszter jobbkezének tartott egykori kémelhárító, Tasnádi László, mondván: ha olyan lehetőségeik lennének, mint a Kádár-rezsim alatt, akkor hatékonyabbak lennének. Így okkal lehet tartani attól, hogy - a nemzetbiztonság ürügyén - a Kádár-rezsimben bevált módszerekkel is megpróbálnak újra élni. Innen már csak ugrás volt, hogy Lázár és Pintér asszisztálása mellett a civilek legyenek kikiáltva nemzetbiztonsági kockázatnak.
Pintér akkor sem volt finnyás, amikor a belügy alá tartozó szerveknek olyan lépéseket kellett megtenniük, amelyek egyértelműen a Fidesznek kedveztek. Jó példa erre az a 2014-es látványos rendőri akció, amikor az Ökotárs alapítványhoz vonultak ki az egyenruhások. De beszédesek azok a nyomozások is, amelyek vagy el sem kezdődtek, vagy nagyon bénán alakulnak. Utóbbira a legjobb példa az egyik legjelentősebb letelepedési kötvényes cégnél, az Artonnál történt rejtélyes betörés ügyében folyó, ezidáig eredménytelen nyomozás.
Ugyanakkor úgy tűnik, a minszter néha kínosan egyensúlyoz a politikai elvárás és a szakmai szempontok között, ez leginkább a Soros-terv kommunikálásában érhető tetten, ahol a rendőrség sem akarta kimondani azt, amit a politika. Mi több, határozatban ismerte el, hogy Soros György nem jelent veszélyt az országra.
Pintérnek jó oka van az egyensúlyozásra, mivel neki és az irányítása alá tartozó szervezeteknek jó kapcsolatokat kell ápolniukk például az Egyesült Államokkal is - pragmatikusnak kell lenni, ha azt akarják, hogy a társszervekkel jó legyen a viszony. Márpedig ha például Washington úgy látja, hogy a Pintér irányítása tartozó titkosszolgálat - politikai okok miatt - kesztyűs kézzel bánik az oroszokkal, az végső soron visszaüthet rá. Igaz, mint a szocialista belügyben szocializálódott rendőr, az egyensúlyozásban is van rutinja, nem véletlenül szokott felbukkani szinte egyedüli kormánytagként az amerikai nagykövetség júliusi, a függetlenséget ünneplő partiján.
Pintér régi bútordarab, aki éppen egy olyan rendszerben kezdte pályáját, amihez a jelenlegi rezsim a leginkább hasonlít. Ahol a propaganda és a valóság külön utakon jár. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a politikai vezetés azt hazudta (talán még önmagának is), hogy Magyarországon nincs szervezett bűnözés, miközben Pintérék a saját szemükkel látták, hogy van. De már akkor is meg lehetett oldani, hogy a szakma és a politika is jól lakjon, erre a Presztízs-ügy kiváló példa: felszámolták a szervezett betörőcsapatot, meggyanúsították a több mint nyolcvan embert, de az egészet már nem egyben, hanem szétdarabolva tárgyalták a bíróságok. Így a közvélemény okkal gondolhatta azt, hogy az országban rend és nyugalom van és a szervezett bűnözés csak a liberális, hanyatló Nyugat terméke.
Borítókép: Pintér Sándor. Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index.