Index Vakbarát Hírportál

Évekre börtönbe kerülhet Oszter Sándor

2018. január 12., péntek 06:33

Négy év hét hónap letöltendő börtönbüntetést kért Oszter Sándorra az ügyészség.

tudta meg a Blikk. A lap pénteki száma szerint hamarosan ítélet várható az ügyben, és "mindenkit meglepett" a szigorú indítvány. A 69 éves volt színészt másik hat vádlottal együtt befolyással üzérkedéssel vádolják. A szerdai tárgyalási napon elhangzott az ügyészi perbeszédre, amelyben az összes vádlottra letöltendő börtönbüntetést kértek, Oszter csak annyit mondott a Blikknek, hogy 

Ez egy rémálom, ami ott történik. Én abszolút ártatlan vagyok, nem követtem el semmit, én az igazságot képviseltem. 

A színészt és társait azzal vádolják, hogy egy Szlovákiában bujkáló, Magyarországon adócsalás miatt keresett vállalkozónak megígérték, több tízmillió forint fejében elintézik az ellene folyó eljárás enyhítését. Oszter állítása szerint ő semmit nem tudott erről az ügyről, egy filmrendező kereste meg, hogy dolgozzanak együtt egy történelmi filmen, az ő neve csak ennek a filmnek kapcsán vetődhetett fel.

A Blikk arra is felhívja a figyelmet, hogy a Büntető törvénykönyv a befolyással üzérkedésre – azaz arra, amikor valaki hivatalos személyt befolyásol, vagy esetleg maga vagy más számára előnyt kér – egytől öt évig terjedő szabadságvesztést határoz meg büntetésként. Az Oszter Sándorra kért négy év hét hónap így kis híján a maximális büntetés, ami ezért adható. 

Frissítés: Ahogy azt egy jogász olvasónk megjegyezte, a Blikk valószínűleg téved abban, hogy az ügyész 4 év 7 hónapos büntetést kért Oszterre. Ugyanis az ügyész nem tehet indítványt konkrét büntetésre, hanem csupán a büntetési nemre. Tehát például azt mondhatja, hogy a bíróság ítélje szabadságvesztésre a vádlottat, melynek végrahajtási fokozata börtön legyen.

Rovatok