Index Vakbarát Hírportál

Nem került előzetesbe, hazaengedték az Újlak utcai gyilkosság gyanúsítottját

2018. január 15., hétfő 14:43

Az öt nappal korábban a rákoskeresztúri Újlak utcában elkövetett gyilkosság késztethette arra, hogy ugyanebben az utcában megölje volt barátnőjét egy 17 éves fiú. A Bors és a Blikk is azt írja, hogy a fiú hazamehetett családjához ugyanis, bár beismerő vallomást tett, házi őrizetbe helyezték. A végzés nem jogerős, az ügyészség fellebbezett.

Frissítés: Kijött a hivatalos bírósági végzés és indoklás is. Azt írják, az ügyész kezdeményezte a fiú előzetes letartóztatását, szökés és elrejtőzés veszélye miatt. A fiú védője pedig óvadék ellenében kérte a szabadlábra helyezést, másrészt házi őrizet elrendelését indítványozta.  

A döntés:

"A bíróság megállapította, hogy az akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető cselekmény kiemelt tárgyi súlyú, ezért fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, így az eljárási cselekményeknél a gyanúsított jelenléte csak kényszerintézkedéssel biztosítható. Azonban azt is megállapította a bíróság, hogy a fiatalkorú rendezett családi körülmények között, állandó lakcímen, a családjával él, büntetlen előéletű, tanul és állandó munkahelye van. Magatartásával sehol nemvolt probléma. A végzés indoklása szerint mindezeket a körülményeket együttesen értékelve a szökés és elrejtőzésveszélyét a házi őrizet is képes megakadályozni, aminek eredményességét a nyomkövető eszköz tovább fokozza".

Az ítéletben azt is írják, hogy amíg a nyomkövető rákerül a fiatalra,

addig járőr útján kell ellenőrizni a házi őrizet betartását.

A házi őrizet február 15-ig tart, az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett, a végső döntést a fővárosi törvényszék fogja kimondani.

A XVII. kerületi utca egyik házának hatodik emeletén a 17 éves W. Dávid egy késsel várta a lépcsőházban a lányt. Amikor a 19 éves S. Fanni hazaért, a fiú hátulról leütötte a folyosón, egy késsel átvágta a torkát, majd elmenekült. Fanni testét egy 12 éves gyerek fedezte fel - írta a Bors.

Fanni és Dávid egy is­kolába jártak, ott ismerkedtek meg, kapcsolatukból pedig szerelem lett. A Bors szerint Fanni szakított vele, Dávid azonban képtelen volt fel­dolgozni ezt, többször is zaklatta a lányt, fenyegette is. A gyilkosság előtt még azt is megmondta a lánynak, hogyha nem kezdik újra a kapcsolatot, úgy fogja vé­gezni, mint múlt hétfőn az a másik lány az utcából, akit szintén a volt barátja gyilkolt meg.

A fiú ügyvédje, Dr. Hegedűs László a Borsnak elmondta, hogy "a férfi beismerte tettét, azonban magyarázatot nem tud adni tetteire". Orvosszakértői vizsgálatok következnek az ügyben az ügyvéd szerint.

Rovatok