Index Vakbarát Hírportál

Fidesz: Szél Bernadett nem vehet részt a Soros-tervvel foglalkozó ülésen

2018. január 15., hétfő 15:29

A Fidesz szerint Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros György érdekeit szolgálja, ezért az ellenzéki képviselő nem vehet részt egy olyan nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amely a Soros-tervvel foglalkozna, jelentette be Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke az MTI híre szerint. A bizottság MSZP-s elnöke szerint ez csak egy kampányszöveg, ez nem kívánságműsor. Szél Bernadett szerint Németh is tudja, hogy ez nonszensz, ráadásul szerinte be is ismerik Némethék ezzel, hogy amit az un. "Soros-tervről" mondtak, az hazugság.

Németh Szilárd arra a kérdésre, hogy milyen alapon lehet kitiltani a nemzetbiztonsági bizottság üléséről Szél Bernadettet – aki tagja a testületnek –, úgy reagált:

nincs kitiltva senki, de azon az ülésen, amelyen a Soros-terv téma lesz, az LMP-s tag nem vehet részt, mert egészen mást képvisel, mint a magyar érdek.

Németh szerint az LMP-s politikusok összevissza hazudoztak a nemzeti konzultáció alatt, mindvégig a Soros-tervet támogatták, folyamatos fúrásban voltak.

Aki pedig a Soros-tervet támogatja, aki a Soros-birodalom érdekében hoz meg döntéseket, az nem vehet részt a Soros-terv megakadályozásáról szóló nemzetbiztonsági bizottsági ülésen.

Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke az Indexnek azt mondta, ilyen természetesen nem történhet meg, ilyen feltételt nem lehet szabni, ez csak a Fidesz választási kampányfogása, és jól jellemzi a NER cinizmusát. A bizottság a magyar országgyűlés szerve és nem a Fidesz kívánságlistája, mondta. Ilyen kezdeményezést egyébként sem kapott a Fidesz részéről hivatalosan, de ha kapna is, nem venné figyelembe természetesen, "egyből az iratmegsemmisítőbe tenném".

Molnár azt is elmondta, Szél tagja a testületnek, és vele közösen már több kezdeményezésük is volt már, ahogy ez is. Szerinte erre el kell jönnie Orbán Viktornak is, és ha ez nem történik meg, és nem adnak értelmes választ a kérdésekre, akkor be kell látni végre, és ki kell mondani, hogy az egész Soros-tervezés csak politikai blöff. Az ilyen felháborító, cinikus fideszes felvetéseket pedig majd április 8-án lehet orvosolni a szavazófülkékben.

A nemzetbiztonsági bizottság ülésén Molnár szerint ki kell derülnie, hogy

van-e bizonyíték az egészre. Mert ha nincs, akkor csak egy blöff volt, és nem szólhat a választási kampány egy nem létező tervről.

Frissítés: Szél Bernadett egy Facebook-posztban reagált Németh Szilárd menetére. Azt írja:

"Németh Szilárd azt üzente: kitiltana a nemzetbiztonsági bizottságból. Pedig ő is tudja, ezt nem teheti meg. Ha mégis megteszik, minden létező jogi eszközt igénybe fogunk venni. A fideszes nagy gondolkodó persze ezzel be is ismerte, hogy minden amit az ún. "Soros-hálózatról" mondtam, az igaz.

És minden amit ők mondanak róla: hazugság.

Üzenem az uraknak: tudom, hogy fáj, hogy van a parlament egyik legfontosabb bizottságban olyan képviselő, aki dolgozik, kérdez, és nem hagyja, hogy aljas propagandává süllyesszék a nemzetbiztonságot, de nem fogom hagyni magam: ott leszek az üléseken és tovább fogok azért dolgozni, hogy minden egyes alkalommal bebizonyítsam: hazudnak".

Rovatok