Index Vakbarát Hírportál

Rendkívüli parlamenti ülés lesz az 1300 menekült miatt

2018. január 18., csütörtök 17:14

Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár a Times of Malta című lapban megjelent interjúban azt mondta: Magyarország nem fogadja el az uniós áthelyezési kvótát, de csak tavaly is befogadott 1300 menekültet. Ezeknek az embereknek a kilétét az ő biztonságuk érdekében nem hozták nyilvánosságra.

Az ellenzéki pártok reagáltak is a dologra: az MSZP szerint például Orbán Viktornak tisztáznia kell a helyzetet: valóban több menekültet fogadtak-e be annál, mint amennyit az uniós kvóta szerint kellett volna? Az MSZP szerint amennyiben ez tényleg igaz, akkor az egész menekültellenes kampányról bebizonyosodott, hogy nem szólt másról, mint a Fidesz szavazóinak becsapásáról.

A kormány azóta azt hangsúlyozza, hogy a kötelező kvótát továbbra is elutasítja, és bár nagyon hasonló a szám ahhoz, ami a szétosztásban szerepelne, de a helyettes államtitkár által említett menekültek más menekültek. Bár a kötelező kvótás 1300-as szám is elismert menekültekről szólt, ma Lázár mégis inkább arról beszélt a kormányinfón, hogy ne keverjük a menekülteket az illegális migránsokkal. A helyettes államtitkár mellesleg az ominózus máltai interjúban úgy fogalmazott: „1294 menekültet kellett befogadnunk az országba".

A Jobbik végül elkezdett aláírásokat gyűjteni az ellenzéki pártoknál, hogy rendkívüli parlamenti ülésen tárgyaljanak ezekről a "titokban" befogadott menekültekről. Az aláírások összejöttek, mivel az MSZP-s és LMP-s képviselők is támogatták.

A fenti téma mellett még két napirendi pont lesz. Az egyik a nyugdíj, amit az MSZP javasolt: az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer megteremtése. A másik téma (LMP) a közszférában történő béremelésről: "az önkormányzati igazgatásban tíz éve semmilyen érdemi bérrendezés nem történt" - írják.

 

Rovatok