Index Vakbarát Hírportál

Fegyveres postarablás Győrben

2018. január 19., péntek 14:17

Egy ismeretlen fegyverrel vagy annak utánzatával kirabolt egy győri postafiókot, a rendőrök jelentős erőkkel keresik a férfit, közölte a police.hu.

A rendőrségi honlap szerint délelőtt 11 óra 20 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy ismeretlen férfi fegyverrel vagy annak utánzatával kirabolta Győr-Bácsán a 6. számú postahivatalt. "A rendőrség a környéket lezárta, ellenőrző-átengedő pontokat állított fel és jelentős erőkkel megkezdte az elkövető felkutatását", írták.

 A győri 6. posta a Google streetview-n

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 175-180 centiméter magas, átlagos testalkatú, 30-40 év közötti férfi. A bűncselekmény elkövetésekor fekete, felirat nélküli kapucnis pulóvert, sötétkék nadrágot, sportcipőt és sötét szövetkesztyűt viselt.

A Kisalföld azt írta, a kirabolt épület közvetlenül az iskola mellett található, ahová alsós gyerekek járnak, elsőtől a negyedik osztályig. "Az iskolába egy óra után érkeztek a szülők a gyerekekért. Az egyik iskolás elmondta, hogy semmit nem hallottak, csak az tűnt fel nekik hogy a kaput becsukták, és nem mehettek ki a szünetben sem az udvarra. Úgy tudjuk a tanítást is rendesen megtartották. Ugyan a rablás néhány tíz méterre történt tőlük, mégis olyan csendben, hogy a rendőrautók megérkezéséig erről senki nem értesült", írta a lap.

A cikk szerint egyre több a rendőr a helyszínen, a helyszínre vitték azt a nyomkövető kutyát is, amelyet legutóbb a győri rabszökéskor láthattunk. Mindez arra utal a lap szerint, hogy nemcsak a főutakon és az autókban keresik az elkövetőt, hanem a gyalogos menekülési lehetőséget is vizsgálják.


A rendőrség kéri, hogy aki az elkövető kilétével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik - névtelensége megőrzése mellett - hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Rovatok