A most következő idézetek nem politológusoktól, filozófusoktól, szociológusoktól, pedagógiai szakértőktől, hanem 16-18 éves középiskolás diákoktól származnak. Pénteken ők nem mentek suliba, így tiltakoztak az elavult, nem gyakorlatias, felesleges túlterhelést okozó oktatási rendszer ellen.

A különböző gimnáziumokból érkezett diákok egy kis budai klubhelyiségben gyűltek össze. Körben ülve, egymással beszélgetve, a másik által elmondottakra figyelve és reagálva beszélgettek. Nem kinyilatkoztatásokat tettek, nem személyeskedtek, ahogy az a magyar politikai közbeszédben mára teljesen általánossá vált, hanem érveltek, a saját gondolataikat és véleményüket mondták el arról, amit az iskolában nap mint nap megélnek.

A diákok sokat beszéltek a fölösleges és sok tananyagról, arról, hogy az iskola és a tanulás mellett nem marad életük. Az elhangzottak legérdekesebb része mégis az volt, amikor szociológusokat megszégyenítő pontossággal arról beszéltek, szerintük miért tart ott a magyar társadalom és demokrácia, ahol, ha egyszer ilyen az iskolája.

Változtatás nélküli idézetek következnek:

• „Itt vagyunk a 2010-es években, és Magyarország még mindig egy nagyon erősen kádárista attitűddel rendelkezik. A nagyszülők és a szülők felnevelkedtek a kádárizmusban. Megtanulták a tartásnélküliséget, az érdektelenséget, az államhoz való kezeskutya-állást. Az a probléma, hogy úgy nevelkednek fel a diákok, hogy nem kapnak semmilyen tartást. Az olyan mantrák még mindig teljesen elfogadottak és bevettek, mint például a »ne piszkíts oda, ahonnan enni kapsz« és hasonlók. Úgy nevelkedünk fel, hogy elmegyünk a munkahelyünkre azért, hogy mi ott dolgozzunk. A fizetésünkért munkába bocsátjuk a kreativitásunkat, ha fizikai munka, akkor a fizikai erőnket, a munkaidőnket. Viszont nem adjuk bérbe a véleményünket, az identitásunkat és a személyünket. (...) Ha valaki Magyarországon elmegy dolgozni egy multihoz vagy az államhoz, ha a cég vagy az állam valamilyen gátlástalan dolgot követett el vele szemben, ami nem így volt megbeszélve, ami nem volt helyes, és ezt az ember felvállalja, és mondjuk kirakja a Facebookra, kirak egy ilyen szöveget, ami ezt leírja, hogy vele így bántak el, át lett verve, akkor mi történik? Kibasszák a munkahelyéről. És nemcsak kibasszák, hanem még az ismerősei meg is vetik, mivel adnak pénzt, és neked azok után, hogy megkaptad a mócsingot, amiből majd vehetsz magadnak két év múlva egy nagyobb tévét és nem hat év múlva, ezután neked még van pofád azt mondani, hogy elvették tőled az indentitásodat, hogy emiatt egy robottá váltál. (...) Jó lenne, ha az iskolában meg lehetne tanítani az embereknek, hogy ez nem így működik. Mert nyilván senkinek nem érdeke a hatalomból ezt megtanítani, mert akkor azok, akik a hatalomban vannak, azok nagyon rövid időn belül leváltódnának, ha az embereknek lenne identitásuk."
• „Az élet alapvető elvárása, hogy ki tudj állni a véleményedért és önállóan cselekedj, amikor felnőtt vagy. Az iskola mit sulykol? Kuss a neved, azt csinálod, amit én mondok, és azért, mert én azt mondtam, nem kell ezen kívül semmilyen más magyarázatot adnom. Itt kezdődik. (...) A felelős állampolgárság nem úgy működik, hogy felkapcsolták, és innentől felelős állampolgár vagy. Ezt gyakorolni kell, és az iskola ezt nem gyakoroltatja.”
• „Aki károg, hogy de hát én nem megyek el szavazni, mert Orbán Viktor addig fog maradni, amíg meghal, akkor ezek az emberek belenyugodtak abba, hogy elvesztik az identitásukat, és úgy érzik, ez ellen a rendszer ellen már nem lehet semmit csinálni. Hál' isten még el lehet menni szavazni, addig kell ezt a lehetőséget megragadni. Van olyan osztálytársam, aki károg, hogy jaj, milyen szar ez az oktatási rendszer. Haver, menjél el szavazni, mert ha nem szavazol, akkor nincs jogod károgni!"
• „Az elsődleges szempont az alternatívák nyújtása, amit mivel lehet? Hogy ha az oktatási rendszerben megtanítjuk a gyerekeket gondolkozni. Mert ha gondolkozó felnőtteket nevelünk, akkor a gondolkozó felnőttekből lesznek a gondolkozó politikusok."
• „A mai oktatási rendszer a memóriádra épít. Megtanulsz töriből 32 ezer évszámot, és azt, ahogy megírtad a dolgozatot, azonnal elfelejted. Inkább a kreativitásodra lenne szükség, nem erre a memóriára."
• „Nincsenek olyan órák, amik a vitakészséget fejlesztenék. A vita jó példa erre, mert az megtanít gondolkodni, érvelni és kiállni önmagadért. Az elvárások lexikálisan egyre csak növekednek, ahogy egyre több dolog történik, és egyre több dolgot kell megtanulni. Ennek nincs gyakorlati haszna azon kívül, hogy a rövid távú memóriád jó lesz, és tudsz magolni. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb diák még csak nem is próbál arra törekedni, hogy megértse vagy hasznot húzzon azokból az információkból, amit kap, csak túl akar lenni rajta. Fölkészül a dolgozatra, megkapja érte az ötöst, a négyest vagy bármit, és jó lesz a félévi átlaga. Pont olyan órák kellenének, amin lehet kicsit gondolkodni, teljesen mindegy, hogy miről. Én a táplálkozást és életvitelt is belevinném az oktatásba, annyira nincs benne a köztudatban a tudatos táplálkozás, ami szerintem elég káros. Magadért tanulod meg azt, hogy egészségesen táplálkozz. Ezen nincs mit leosztályozni."
• „Azért nincs bátorságuk a diákoknak még egymás között sem, vagy egy félcsoportban megszólalni, mert ez is probléma az oktatásban. Nagyon kevés az olyan lehetőség, amikor meg lehet nyilvánulni sokak előtt, és elmondhatod a saját gondolataidat akár, vagy elmondhatsz valamit, amit megtanultál (...) Kevés erre a lehetőség, ezért nincs rá bátorság. Rengeteg olyan diáktársam van, aki még a gondolatától is rosszul van annak, hogy meg kell szólalnia esetleg 5-10 ember előtt is vagy föl kell olvasnia bármit."
• „Nyíregyházáról írt nekünk egy tanár. Azt írta, 28 évesen ő a legfiatalabb a suliban, a következő az 38, az utána következő tanárok 55 felett vannak.(...) Ez a tanár tanít pedagógushallgatókat is az egyetemen. Akik közül a csoportjában egyik sem szeretne tanár lenni Magyarországon, de pedagógusképzésben tanulnak. A legtöbben közülük külföldön szeretne tanár lenni, de egy részük Magyarországon szeretne maradni, és máshol elhelyezkedni, de az kizárt, hogy ők tanárnak menjenek, mert nincs megbecsülve ez a szakma."
• „Sok embert megkérdeztem az iskolában, hogy erről (a pénteki tüntetésről) mi a véleményük. Akit megkérdeztem, azok körülbelül 99 százaléka egyetért velünk, el tudják mondani a problémáikat, ezek a problémák zavarják is őket. Megkérdeztem, hogy akkor miért nem érdeklődik az esemény iránt, miért nem szólal fel ellene, miért nem tesz valamit. Az volt a válasza, hogy minek, úgyse lesz belőle semmi. Az a helyzet, hogy szerintem az egész magyar társadalomból hiányzik a demokrácia és a véleménykifejezés kultúrája. Nincsen közös célja az embereknek, és ez szerintem hatalmas probléma. Megkérdeztem, hogy akkor mit fog kezdeni a jövőjével. Kétféle ember van. Vagy olyan, aki azt mondta, nem tudja, majd lesz valami. Ez az ember, aki sodródik az árral, és bocsánatot kérek, hogy ezt mondom, birka lesz belőle. A másik, aki azt mondja, mit érdekel ez engem, megyek ki külföldre. Őszintén! Ez milyen jövőt jelent Magyarországnak? Ebből nem várhatunk semmi jót. Az oktatás feladata lenne, hogy ezen javítsunk (...) Elmondtam nekik rengetegszer, hogy nekik még van választásuk, lehet jó életük, dönthetnek rengeteg mindenről. De ha most nem szólalnak fel, akkor elveszik ezt a lehetőséget előlük, és más fog dönteni helyettük. És meg fogják bánni, hogy nem szólaltak fel korábban."
• „Miért nem gondolkodunk, miért nem merünk kiállni magunkért? Egyrészt nálunk (az iskolában), én azt vettem észre, a politika igenis szitokszó. Szerintem az osztálytársaim azt gondolják, hogy most itt ülünk, kis kecskét áldozunk és a Fidesz nevét festjük fel vérrel a falra, és közben kántálunk, és mindenkit masszívan utálunk és csak panaszkodunk. Nem erről van szó! Egyáltalán nincs ebben szerintem semmi olyan politizálás, amit manapság gondolnánk, mi itt csak kifejtjük a véleményünket.”
• „A passzivitás problémája kis korból gyökerezik, amikor elhitetik az emberrel, hogy te még túl fiatal vagy, ezért nem lehet véleményed, én azt nem hallgatom meg, mert te egy kis szaros vagy, a te véleményed az nem nyom semmit a latba. Ezt szépen megszokja az ember. Ha kiskorában ehhez szoktatják hozzá, miért gondolja azt felnőtt korában, hogy az ő véleménye számít.”