A cigányellenesség és az antiszemitizmus, bár egy tőről fakadnak, teljesen máshogy jelennek meg a társadalomban. Míg a romákat utálni gyakorlatilag kortól, nemtől, társadalmi státusztól függetlenül elfogadott dolog Magyarországon, az antiszemitizmus erősen megosztja az embereket: vagy gyökeresen elítélik, vagy nagyon osztják ezeket a nézeteket. Mivel az előítéletesség mértéke – időnkénti felélénkülése ellenére – a magyar társadalomban hosszú ideje nagyjából állandó, felmerül a kérdés: hol buknak el az előítéletesség csökkentését célzó kezdeményezések? Neuberger Eszter cikke az Abcúgon.
A szegregált oktatás nem csak a roma gyerekeket vágja el a társadalmi mobilitás lehetőségétől, de a nem-roma gyerekek is könnyebben lesznek előítéletesek, ha már kis kortól kezdve hiányzik a pozitív érintkezés lehetősége a “másikat” jelentő csoporttal. A cigányságról így jó eséllyel csak negatív kontextusban hallanak, a gyerekkorban felépülő előítéleteket pedig később már jószerével lehetetlen leépíteni.
Ez volt az egyik fő tanulsága annak az egész napos konferenciának, ami az előítéletesség: konkrétan a cigányellenesség és az antiszemitizmus mértékéről, okairól, a magyar társadalomban betöltött szerepéről, illetve az előítéletesség csökkentését célzó kezdeményezésekről szólt.
A konferenciát a Politcal Capital szervezte, a felszólalók főként kutatók és informális oktatással – ezen keresztül előítéletesség-csökkentéssel is – foglalkozó civil szervezetek voltak.
A Pew Research Center legfrissebb, másfél éve készült felmérése szerint a magyar társadalom a muszlimok, a romák és a zsidók felé a legelőítéletesebb – a felsorolás sorrendje tükrözi, melyik csoportot utálják a legtöbben.
A sorrend nem mindig így nézett ki: a muszlimokkal szembeni előítéletesség a menekültválság és az ehhez kapcsolódó menekültellenes, gyűlöletkeltő kormányzati kampány hatására jött fel a Magyarországon hagyományosan a leginkább megvetett romák és zsidók elé.
A csoportok közötti előítéletesség, függetlenül attól, hogy kik felé irányul, azonos mechanizmuson alapszik:
idegenkedő, ellenséges hozzáállást mutatunk egy másik emberrel szemben egyszerűen azért, mert az illető egy adott csoporthoz tartozik, és feltételezzük róla, hogy az ennek a csoportnak tulajdonított negatív tulajdonságokkal ő is rendelkezik.
Bár egy tőről fakadnak, a cigányellenesség és az antiszemitizmus között azonban alapvető különbségek vannak, főként abban, ahogyan megjelennek egy adott társadalomban – állította Kende Anna, az ELTE Pedagógia és Pszichológia kar Szociálpszichológia tanszékének munkatársa, a konferencián előadó egyik kutató.
Magyarországon a romákat utálni például sokkal elfogadottabb dolog, mint a zsidókat: több kutatás is alátámasztja, hogy a cigányellenesség jellemző a társadalom minden szegmensére – kortól, iskolázottságtól, politikai preferenciától függetlenül.
Ezzel szemben az antiszemitizmus sokkal kevésbé szalonképes – még ha vannak is antiszemita gondolataik, az emberek csak nagyon ritkán – vagy csak szűk körben – juttatják ezeket kifejezésre.
Az antiszemitizmus ráadásul sokkal megosztóbb dolog is, mint a cigányellenesség: az emberek vagy erősen elítélik az antiszemitizmus minden formáját, vagy kifejezetten azonosulnak vele. Köztes halmaz nem nagyon van.
Kende Anna kutatásából az is kiderült, hogy teljesen másképp előítéletesek az emberek a cigányokkal és a zsidókkal szemben.
A cigányellenesek amellett, hogy nagy arányban osztják a cigányokkal kapcsolatos legfőbb sztereotípiákat, a lehető legnagyobb távolságot szeretnék tartani ettől a csoporttól, sőt, a hátrányos megkülönböztetésükkel is egyetértenek.
Az antiszemitáknak, épp ellenkezőleg, azzal nem lenne bajuk, ha mondjuk a szomszédjuk zsidó lenne. Sokkal inkább gondolati szinten gyakorolják az előítéletességet: elterjedt antiszemita elmélet például, hogy a zsidók valamilyen módon az ország, világ irányítására törnek.
Hogy kiből lesz előítéletes, sőt akár rasszista személy, az társadalmi és személyes tényezőktől egyaránt függ. Egy olyan társadalomban például, ahol a nemzet azonos etnikai csoporthoz tartozó emberek közösségét jelenti, az emberek sokkal könnyebben lesznek kirekesztők az ezen a körön kívül állókkal szemben. Ha például sokat sulykolja a politika, hogy a magyar nemzet magyar emberek közösségét jelenti, az nehéz helyzetbe hozhatja a különböző etnikai csoportok tagjait, mert azt sugallja, hogy ők nem részei ennek a közösségnek.
Az egyik legfrissebb példa erre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a menekültek befogadása ellen érvelve 2015 szeptemberében azt mondta: Magyarország történelmi adottsága, hogy együtt él “néhány százezer romával”, mert “valaki, valamikor eldöntötte, hogy így legyen”, mégsem kérjük, hogy osszuk szét Európában a hazai cigányságot.
Hogy ki mennyire hajlamos az előítéletes gondolkodásra, viselkedésre, az személyiségfüggő is. A témában készülő kutatások általában arra jutnak, hogy az emberek, akik szívesen alávetik magukat valamilyen hatalomnak, fontos nekik a társadalmi normák követése és elítélik azt, aki nem engedelmeskedik ezeknek a normáknak, azok hajlamosabbak az előítéletességre. Ahogy azok is, akik a társadalmat hierarchikusan képzelik el, sőt igyekeznek fenntartani a különböző társadalmi csoportok közötti státuszbeli különbségeket.
Az antiszemitizmus mértékét a kilencvenes évek közepe óta folyamatosan – két évente – méri Kovács András szociológus, a CEU tanára. Ezek alapján jól látszik, hogy a magyar társadalomban 2010-ben ugrásszerűen nőtt az antiszemita nézeteket vallók aránya. Kovács szerint azonban hiba lenne azt feltételezni, hogy hirtelen, egyik napról a másikra többen lettek antiszemiták. Az eredmény magyarázata, hogy a Jobbik politikai fősodorba kerülésével elfogadottabb lett ezeknek a nézeteknek a nyílt vállalása – magyarázta a konferencián a kutató.
A látens antiszemiták számára egyszerűen megerősítően hatott, hogy a parlamentben látták viszont például a zsidók nemzetellenességére vonatkozó sztereotípiáikat, amikor jobbikos politikusok amellett érveltek, hogy az izraeli állampolgársággal is bíró magyar állampolgárokat biztonsági okokból listázni kéne.
Ezzel szemben a cigányellenességre például a Társadalomkutató Intézet (TÁRKI) felmérései szerint nem volt ilyen hatással a politikai közbeszéd. Amikor az olaszliszkai tanárgyilkosság után a cigánybűnözés kifejezés elterjedt a közbeszédben, az adatokból nem látszik, hogy a cigányellenesség súlyosbodott volna. Bernát Anikó, a TÁRKI kutatója szerint ennek oka, hogy a cigányokat utálni egyébként is annyira elfogadott a társadalomban, hogy egész egyszerűen nincs hová nőnie.
A társadalomtudományokban ismert közhely, hogy az előítéletesség ellen a leginkább úgy lehet tenni, ha megteremtjük a személyes találkozás lehetőségét különféle társadalmi csoportok tagjai között. A közvetlen tapasztalat ugyanis egyfelől segít megcáfolni a kapcsolatfelvétel előtt már kialakult sztereotípiákat, másfelől segít egy árnyaltabb kép kialakításában: a sztereotípiák és előítéletek már nem lesznek ráilleszthetőek a csoport minden egyedi tagjára. Nagy vonalakban erről szól az amerikai szociálpszichológus, Gordon Allport kontaktus-hipotézise.
Ha azonban nem teljesül néhány feltétel, akkor ez a próbálkozás is kudarcra ítéltetett.
1. Fontos például, hogy amikor két csoport két tagja találkozik, együtt tesz valamit, akkor legyen valami közös céljuk. Ha a csoportok összefognak egy közös cél érdekében, nem vetélytársakként, hanem szövetségesekként tekintenek egymásra.
Például, ha az iskolában roma és nem roma gyerekeknek csoportmunkában, együtt kell az ötösért hajtaniuk, a siker is közös lesz, az nagyobb eséllyel eredményez kölcsönös szimpátiát, akár barátságot köztük. Ugyanakkor, ha az együttműködés, a csoportmunka nem jár sikerrel, és tegyük fel, csak kettest kapnak rá a gyerekek, a kudarc épp olyan könnyen vezethet egymás hibáztatásához.
2. Akkor sem lehet sikeres az előítélet-csökkentés, ha a résztvevő felek nem egyenlő státuszúak. Az Allport elméletével kapcsolatos, a XX. század második felében az Egyesült Államokban végzett kísérletek során például tudatosan hoztak létre olyan kertvárosi lakóövezeteket, amelyek eltérő etnikai hátterű, de azonos társadalmi státuszú lakossággal rendelkeztek. Itt a mérések szerint nagy mértékben sikerült csökkenteni a csoportok közötti előítéleteket, de kevésbé laboratóriumi körülmények között, azaz, ahol az etnikai különbségek mellett a társadalmi státusz is különböző volt, a lakókban nem hogy csökkentek volna, még erősödtek is az előítéletek.
3. Ha mindegyik feltétel teljesül is, a különböző csoportok képviselőinek interakciója nem lehet sikeres az előítéletek csökkentésében, ha az ellenségeskedés, a hátrányos megkülönböztetés elfogadott, de legalábbis megszokott dolog a társadalomban, ráadásul még intézményrendszerek is támogatják.
Magyarországon például nehéz dolga van annak, aki az előítéletesség-mentességet az iskolán keresztül szeretné propagálni, ahol
Ez utóbbihoz kapcsolódik cikkünk felütése is: az intézményi szegregációval nem csak az a probléma, hogy elzárja a hátrányos helyzetű, roma tanulók elől a mobilitási utakat, hanem hogy a többségi társadalom gyerekeit is sokkal nehezebb lesz elfogadásra tanítani homogén osztályokban.
Persze Magyarországon is működik több olyan szervezet, amelyik, ha közvetve is ugyan, de dolgozik az előítéletek csökkentéséért. Ezek a szervezetek általában nem ezt fogalmazzák meg konkrét célként, de amit csinálnak, annak egyenes következménye lehet a csoportközi előítéletesség csökkenése.
A konferencián is jelenlévő Haver Alapítvány egy zsidó fiatalokból álló szervezet, akik középiskolákban szerveznek beszélgetéseket diákokkal olyan témákról, mint a Holokauszt emlékezete, és ennek kapcsán a rasszizmus és a kirekesztés.
Roma témában hasonlót csinál az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány, akik ráadásul sokszor együtt is működnek a Haver Alapítvánnyal, hiszen a két téma: antiszemitizmus és cigányellenesség nehezen elválaszthatók egymástól. Az Uccu emellett városi sétákat is szervez Budapest 8. kerületében, amiket roma fiatalok vezetnek, akik a főleg romák lakta városrészekhez kötődő saját történteiket, személyes élményeiket mesélik el az érdeklődőknek.
Az informális oktatáson keresztüli előíéletesség-csökkentéssel foglalkozó szervezeteknek azonban állandó tapasztalata, hogy munkájuknak rendszerszintű akadályai vannak Magyarországon. A Political Capital ilyen – szakszóval “intervencióval” foglalkozó – szervezetek körében végzett felméréséből kiderül: a legtöbbjük az állami intézmények zártságát tartja az egyik legnagyobb kihívásnak munkája során. A civil szerveződések nagyon ritkán kerülhetnek be állami keretek közé, erre jelenleg nincs is meg a politikai akarat.
A másik probléma, amit a megkérdezett szervezetek kiemeltek, finanszírozási természetű. Az előítéletesség-csökkentés ugyanis tipikusan nem az egyik évről a másikra elvégezhető, majd nyugodtan félretehető feladatok közé tartozik – ennek a munkának csak hosszú távon van értelme. A projektalapú finanszírozási rendszer, azaz a szükséges források pályázati előteremtése pont ezt nem teszi lehetővé, nem beszélve arról, hogy a hatásvizsgálatoknak sincs egy program folytonos működése nélkül sok értelme. Hasonló problémákkal küzdenek Magyarországon a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó tanodák is, ha erről tájékozódna, olvassa el ezt a cikkünket!