A gyógyászati segédeszközök körüli problémák közül csak az egyik, hogy sokba kerülnek. Az állam által ingyen biztosított eszközök nagy része elavult, kínai alkatrészekből rakják össze, és ha egyszer megkapta a jogosult, utána reklamációnak helye nincs. Akkor sem, ha később derül ki, hogy mégsem passzol a műláb, vagy nem is férünk bele kényelmesen abba a kerekesszékbe. És kivételesen nem is az a probléma, hogy az állam sajnálja a területre pénzt, csak a rendszer működik irtó rosszul. Az Abcúg írása.
Ami ingyen van, az egy kalap szar. Pontosan ez a lényeg, jól mondod”
– erősíti meg inkább kérdésnek, mint kijelentésnek szánt mondatom Anna. A gyerekbénulás miatt kiskorától kerekesszékben élő nővel és sorstársaival Budakeszin, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben beszélgettünk a gyógyászati segédeszközök körüli helyzetről. Ungvári Györgyi szervezte meg nekünk a beszélgetést, ő korábban szerepelt abban a cikkünkben, amiben azt jártuk körül, milyen nehézségekkel szembesülnek azok a mozgáskorlátozottak, akik valamilyen egészségügyi szakrendelést szeretnének igénybe venni. Interjúalanyaink mindannyian a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesületének tagjai, kerekesszékben ülnek, egyikőjük látássérült is.
Magyarországon több mint egymillió ember szorul gyógyászati segédeszközre a mindennapi élethez, nagy részük egyszerre többfélét is kénytelen használni. Ezek az eszközök nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az érintettek önrendelkező életet élhessenek, tudjanak egyedül mozogni, fürdeni, közlekedni, takarítani. A gyógyászati segédeszközök rendszere azonban számos ponton vérzik, és ennek csak egy része, hogy a rajtuk lévő ÁFA hosszú évek óta 27 százalék. Az érintettek többsége alacsony jövedelmű nyugdíjas vagy valamilyen fogyatékossággal élő, akinek nagy teher az eszközök megvásárlása, nem egyszer már az önrész kifizetése is problémát jelent. Hiába az évek óta tartó figyelemfelhívás, 14 éve nincs változás. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és partnerszervezetei a közelmúltban egyeztettek a kormány képviselőivel, mert szeretnék, ha 5 százalékra csökkenne az ÁFA.
Kovács Ágnes, a szervezet elnöke az Abcúgnak azt mondta, konkrét ígéretet nem kaptak arra, hogy a helyzet változni fog, de legalább elutasítást sem. “A MEOSZ-nak nagyon fontos ez a kérdés, hiszen miközben rengeteg új, innovatív eszközt gyártanak, az áruk miatt ezek a legtöbb érintettnek nem elérhetőek. Hiába van számos jogszabályban lefektetve a fogyatékossággal élők önrendelkezéshez való joga, ebből a segédeszközök területén alig érzékelni valamit”.
A gyógyászati segédeszközök az alapját adják a társadalmi integrációnak: a rehabilitáció eredményességét képesek biztosítani, az önálló életet, az oktatásban való részvételt, majd később a munkaerőpiacon való helytállást, ami nélkül ezek az emberek nem az állam működéséhez aktívan hozzájárulók, hanem csupán a szociális ellátórendszer alanyai lesznek. A gyógyászati segédeszközök rendszere ma Magyarországon olyan avítt gondolkodásmódon alapszik, ami egyáltalán nem szolgálja a fogyatékos emberek érdekeit. Hiába szán rá az állam pénzt, rosszul van elosztva, és senki nem ellenőrzi, hogy valóban úgy használták-e fel, ami annak a valódi célja lenne – tette hozzá Kovács Ágnes.
Fürdetőpad, egészségügyi betét, gyógycipő, fürdetőszék – csak pár azok közül a gyógyászati segédeszközök közül, amiket a mozgásukban korlátozottak használnak, de mind közül a legfontosabb az ő esetükben a kerekesszék. Legyen az elektromos vagy aktív (amit a saját karjukkal hoznak mozgásba). A kerekesszéket a szakorvos írja fel annak, aki jogosult közgyógyászati ellátásra (röviden közgyógyra), az ingyen megkapja. Aki nem jogosult, annak ki kell fizetnie a vételár 15 százalékát. Egy 800 ezres szék esetében ez több, mint százezer forint is lehet.
Az aktív korúaknak, – a sérülés mértékétől függően -, de alanyi jogon jár a közgyógy, a nyugdíjkorhatár átlépése után viszont szociális alapon szabják meg. Kb. 75 ezer forint a határ, akinek ennél több a havi jövedelme, az kiesik ebből a körből. Anna nagyon sok olyan idős embert ismer, aki nyugdíjas éveiben veszítette el akár mindkét lábát, és ha havi bevétele több, mint az előbb említett összeg, akkor nekik nincs ingyen semmi, még a protézis sem.
Beszélgetőtársaink közül mindenki közgyógyos, fizetniük tehát nem kellett az eszközért, de itt ki is merült a pozitívumok listája. “Kapunk, amilyet kapunk. Ha egyszer aláírtad a papírt, akkor nincs olyan, hogy egy hét múlva visszamész, hogy szeretnéd kicserélni, mert mégsem tudsz vele közlekedni, nem kényelmes, túl szűk, nem tudod hajtani. Ez van, eszed, nem eszed: ez a mentalitás uralkodik” – meséli egyikük.
Nincsenek óriási igényeik, de az például elég fontos lenne, hogy ha elindulnak reggel valahova az elektromos székkel, akkor ne kelljen azon izgulniuk, vajon haza is érnek-e vele. Azt mondják, hogy mostanában a székeket inkább kínai, mint német vagy francia alkatrészből rakják össze, és olyan kisteljesítményű akkumulátorokat adnak mellé, amik egy napig sem bírják a strapát. “A régi akkut elég volt heti egyszer tölteni, ezt az újat meg naponta kell. Mondtam a segédeszköz forgalmazónak, hogy inkább kifizetem a különbözetet, csak adja a jobb minőségűt, de azt mondta, hogy nem lehet” – meséli Erzsike.
Probléma a székekkel, hogy hiába vannak ingyen, hamar tönkremennek, meghibásodnak, és míg a kihordási idejük le nem jár, nincs esély újat kapni. Javítani persze lehet, de az is kész tortúra. Ha történik valami a kocsival,
Az sem mindegy, hogy valaki elektromos vagy aktív széket írat fel. Jól meg kell gondolni, mert ha meg van az egyik, nem lehet utána kérni a másikat. Míg az elektromossal könnyebb közlekedni abból a szempontból, hogy nincs szükség karmunkára, addig sokkal körülményesebb is, mert például nem lehet csak úgy kiszedni a kerekét, összecsukni, és betenni egy autóba. “Nekem elektromos székem van, de szeretnék egy aktívat is, nincs rá támogatás, így nagyjából 7-800 ezer forint közül mozog az ára, és erre még rájön a 27 százalékos áfa is. Ezt biztos, hogy nem tudom kifizetni” – mondja egyikük.
Az igénylés maga is rendkívül méltánytalan, mert nem a sérültség fokát nézik, hanem számos más egyéb dolgot. Például, hogy nevel-e a mozgássérült gyereket, van-e munkaviszonya vagy tanulói jogviszonya. Egyiküktől, amikor kerekesszéket igényelt, például megkérdezte az orvos, hogy mégis minek neki a kocsi, ha úgyis vak, minek akar így az utcára menni.
Ideális esetben a gyógytornász tesz javaslatot arra, hogy az érintett személy sérültségi állapotához milyen típusú és pontosan melyik kerekesszék illene, de ezek a kivételes történetek közé tartoznak, ez a fajta személyre szabott figyelem elég ritka.
A kerekesszékeken kívül a gyógyászati segédeszközök egész tárháza várna arra, hogy használják is őket, de erre – legtöbbször anyagi okok miatt – nincs lehetőségük. A fürdetőpad például egy szuper találmány annak, aki fiatal korában veszíti el a járás képességét, mert az erős felsőtest alkalmat adna arra, hogy ugyanúgy kádban fürödjön, mint korábban. Valamiért azonban az egészségügy csak a zuhanyzásos módszert támogatja, ezért a fürdetőpadra semmilyen állami támogatás nem jár, az ára pedig 13 ezer forint.
Anna – segítőként – sokat foglalkozik olyanokkal, akiknek az egyik, vagy akár mindkét lábát amputálták. Azt mondja, hogy műlábat általában mindenki kap, de a minősége sokszor iszonyatosan silány vagy egyenesen használhatatlan. “Nagyon aktívnak és családosnak kell lenni ahhoz, hogy valaki jó minőségű műlábat kapjon” – meséli. Ráadásul itt is ugyanaz a probléma üti fel a fejét, mint a kerekesszék esetében: ha egyszer aláírja az igénylő a papírt, attól kezdve nincs visszaút. Hiába nem lesz jó neki a láb, hiába nem tudja használni, vissza nem viheti, ki nem cserélik.
Ha már a fürdésnél tartunk, előkerül a fürdetőszék, amiből közgyógyban szintén olyat adnak, amit nagyon nehezen lehet csak használni. Nincs kézzel hajtható kereke, így nem lehet hajtani. Lenne jobb is, amit kézzel lehet hajtani, de azt maguknak kéne megvenniük, az ára pedig jóval százezer forint felett mozog.
Csilla felhozza az inkontinencia betétek ügyét, ami szintén sok embernek szükséges a mindennapi élethez. Negyedévente maximum 270 darab betét jár ingyen, ez naponta hármat jelent, amiről lehet vitatkozni, hogy sok vagy kevés, az érintett személy állapotától függ. A forgalmazó azonban valamiért változtatott a csomagolási rendszerén, és a háromhavi csomagba már 286 betétet raknak, ami viszont meghaladja a felírható 270-et. Csilla azóta a patikusok jóindulatára van bízva: vagy hajlandók megbontani egy egész csomagot, és adni neki 270 darabot, ha nem, akkor otthagy egy fél csomagot, vagy ráfizet.
Nem jobb a helyzet a látássérülteknél sem. Gyakran a legsilányabb minőségű fehér botot írják fel. A minőség pedig itt is nagyon fontos lenne, hiszen nem mindegy a bot hosszúsága, hogy összecsukható-e, milyen a rugalmassága, hiszen ezáltal közvetít információt a látássérült számára a burkolatról, akadályokról, a környezetében található tereptárgyakról közlekedés közben. A látássérültek esetében ugyanilyen fontos lenne a teljesség igénye nélkül például a magyarul beszélő konyhai mérleg, ami 25 ezer forint, a magyarul beszélő vérnyomásmérő, ami 12 ezer forint, vagy magyarul beszélő személymérleg, ami ötezer forinttól érhető el, illetve a színfelismerő készülék, ami akár 80 ezer forintba is kerülhet. Mindegyik készülék az önálló életvitelt könnyíti meg, de ezek a legtöbbjüknek megfizethetetlenek. Egy ortopéd cipő 70 ezer forint, erre nincs közgyógyászati ellátás, ki kell fizetni a 15 százalékát. A cipők pedig talán jobban használódnak, mint egy növésben lévő kisgyerek esetében. De egy járógépet is nagyjából 200 ezer forint környékén árulnak.
“Nem havi szinten érezzük ezeket a kiadásokat, tehát nem az van, hogy ennyi meg annyi bevételünk, és annak mekkora százalékát viszik el ezek a segédeszközök. Ezt inkább úgy tudom elmagyarázni, hogy nem mindannapos probléma, de amikor probléma, amikor tényleg venni kell valamit, akkor viszont bele kell nyúlni abba a pénztárcába” – mondja egyikük.
A MEOSZ-t is rengetegen keresik meg, sokszor konkrétan azt várják, hogy vegyék meg nekik a szükséges eszközt, de erre nincs lehetőség. Amit az elnök sokszor tapasztal, hogy a Facebookon a különböző csoportokban indítanak gyűjtést bizonyos eszközökre, mert sokszor még az önrész kifizetésére sincs lehetőség. Kovács Ágnes szerint a sokszor elavult eszközök, a magas ÁFA mellett probléma az is, hogy nincs megfelelő háttérország a segédeszközt használók mögött. “A múltkor egy mopeddel közlekedő mozgássérült férfi jött fel Kaposvárról Budapestre. A hatéves kocsija egész egyszerűen kettétört a Keleti pályaudvarnál, az volt a szerencséje, hogy volt internet a telefonján, ezért kiírta a Facebookra, hogy mi történt vele. A sorstársai megszervezték, hogy hazajusson autóval, a mopedet pedig elvitték szerelőhöz. De ha ők nem mozgósítják magukat, a férfi még mindig ott ül. Nincs egy központi telefonszám, mint például az autómentőknél, amit fel lehetne hívni, ha ilyesmi történik” – mesélt el egy közelmúltbeli esetet Kovács Ágnes. Sok idős ember kap mopedet, nem csak a mozgássérültek, de azt már nem tanítja meg nekik senki, hogyan is kell azzal közlekedni, így néha csak a szerencsén múlik, hogy nem történik tragédia az utakon.