Index Vakbarát Hírportál

Szanyi Tibor szembement az MSZP-vel a hódmezővásárhelyi kampányban, ki is zárhatják

2018. február 8., csütörtök 13:18

Az év elején azt lehetett hinni, hogy az ellenzék kivétel nélkül, egységesen felsorakozik majd Márki-Zay Péter független jelölt mögött. Az MSZP-től a DK-n át a Jobbikig folyamatosan jelentették be a pártok, hogy őt támogatják a fideszes indulóval szemben.

Majd hirtelen kezdett kuszálódni a kép: bejelentkezett Hernádi Gyula, aki korábban szocialista színekben indult a polgármesterségért kétszer is. Hernádi azt állítja, régi ismerősei hívták fel, hogy hogy néz már ki, hogy nincs baloldali jelölt, ezért vállalta.

Az MSZP jelezte, hogy kizárja a pártból, ám nem minden szocialista szimpátiáját veszítette el. Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselő most az ő oldalán szállt be a hódmezővásárhelyi kampányba. A helyi Rádió7 kedd délelőtti Napraforgó című műsorában telefonon jelentkezett be, és a Promenad.hu szerint azt mondta, felháborítónak tartotta, hogy a helyi MSZP-szervezet nem a baloldali zászlót vivő Hernádi mellé, hanem a Jobbik támogatásával induló jelölt mellé állt. Szanyi támogatásáról biztosította Hernádi Gyulát.

A dolog azért problémás, mert az MSZP deklaráltan Márki-Zayt támogatja, a párt egyik képviselője viszont nyíltan szembement a döntéssel. Ezt pedig – mint a 168 óra részletes cikke ismerteti – szembemegy a párt alapszabályával. Vagyis Szanyi ellen akár etikai eljárás is indulhat, és ki is zárhatják végül a pártból.

Megkérdeztük az MSZP-t, mi lehet a következménye Szanyi nyilatkozatának, tényleg kizárhatják-e emiatt. Az MSZP sajtóosztálya erre úgy reagált az Indexnek: az MSZP álláspontja egyértelmű a hódmezővásárhelyi időközi választáson. Eszerint nem Hernádi Gyula, hanem a teljes ellenzék által támogatott Márki-Zay Péter a jelölt.

Ha egy párttag a párt döntésével szembemegy, vállalnia kell a döntés következményeit. Elnökségi ülés pénteken lesz, ekkor asztalra kerül az eset.

A politikus a 168 Órának azt mondta korábban: nem a párt alapszabályának betűje, hanem a szellemisége alapján nyilatkozott, hiszen utóbbi világos abban, hogy a szélsőjobboldallal nincs semmiféle alku. Megkérdeztük Szanyi Tibort, mire számít a pénteki ülésen, de az előzőekhez nem kívánt semmit hozzátenni.

Rovatok