Index Vakbarát Hírportál

A Nézőpont tudományos alapokra helyezte: Gyurcsány = anti-Orbán

2018. február 9., péntek 11:56

A Fidesz házi elemző- és tanácsadó intézete, a Nézőpont csinált egy weboldalt, a Pártkereső.hu-t, amelyen egy 32 kérdésből álló kérdéssorból bárki kiderítheti, kire kell szavaznia azok alapján, amiket gondol a világ dolgairól. Illetve pontosítunk: amit gondol egy csomó vitatott Fidesz-intézkedésről és a bevándorlásról.

A kérdések négy nagy téma köré csoportosulnak: gazdaság, társadalom, bevándorlás és állam/nemzet, mindegyikről 8-8 kérdéssel, a kitöltőknek azt kell eldönteniük, hogy egyetértenek-e az állításokkal, vagy sem, esetleg tökmindegy nekik az adott téma. A kvíz végén végig lehet nézni kérdésenként, hogy az egyes pártok mit gondolnak a témáról. Bónusz: a kormány háziintézete sem gondolta, hogy a KDNP egy létező párt lenne, szóval ők nincsenek benne, így sajnos nem fog kiderülni, hogy miben tér el a Fidesztől az álláspontjuk.

Nem akarjuk senki szórakozását elrontani, de rögtön az elején lelőjük a poént, miért nincs semmi értelme az egésznek (itt, lenyíló keretesünkben olvashatják amúgy a kérdéseket).

A kérdések

1. 2010-ben a személyi jövedelemadó kulcsa 32% volt havi bruttó 328 ezer forint felett, a minimálbér pedig nem adózott. Az elmúlt években ez az adókulcs először egységesen 16, majd 15%-ra csökkent, amely kevesebb, mint a fele a korábbi adóelvonásnak. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?

2. 2017-ben a minimálbér 15, a garantált bérminimum pedig 25%-kal emelkedett. 2018-tól a minimálbér további 8, a garantált bérminimum 12%-kal emelkedett. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?

3. A feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével minden felnőtt magyar állampolgár egy bizonyos összegű havi fix jövedelmet kapna az államtól, függetlenül attól, hogy dolgozik-e vagy sem. Ön inkább egyetértene vagy inkább nem értene egyet ezzel a döntéssel?

4. Az Európai Unió brüsszeli döntéshozóinak kellene szabályozni a tagállamok bérpolitikáját még akkor is, ha az egyes államok gazdasági háttere eltér. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel az állítással?

5. A közfoglalkoztatás 2010 után bevezetett új rendszere beváltotta a hozzá fűzött reményeket, segített, hogy a programban résztvevők jövedelemhez jussanak és a képzések révén a piaci szférában is el tudjanak helyezkedni. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel az állítással?

6. 2014 decemberében kerültek aláírásra a paksi atomerőmű bővítését megalapozó szerződések. A bővítés biztosítja Magyarország számára az olcsó energiát, csökkenti az energetikai kiszolgáltatottságot és számos munkahely létrejöttéhez járulhat hozzá. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel az állítással?

7. Magyarországon a leghamarabbi időpontban be kell vezetni az eurót, függetlenül a gazdaság teljesítőképességétől. Ön inkább egyetértene vagy inkább nem értene egyet ezzel az állítással?

8. Helyesek azok a gazdaságpolitikai törekvések, melyek megerősítik az állam szerepét a magyar közműszektorban, a stratégiai iparágakban és a bankrendszerben. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a állítással?

9. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény alapján a családok akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak lakásvásárlásra vagy házépítésre. A legalább három gyermeket vállaló családok további tízmillió forintos kedvezményes hitelt is igényelhetnek. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?

10. 2011-ben került bevezetésre a Nők40 program, melynek célja a nők háztartásban és a munkahelyen végzett erőfeszítésének elismerése. A negyven év szolgálati időt szerzett nők így ettől fogva teljes nyugdíjra jogosultak, függetlenül az életkoruktól. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?

11. Az Alaptörvény szerint Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget. Ennek értelmében az azonos neműek házassága nem engedélyezett. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a szabályozással?

12. 2010-ben került bevezetésre a „három csapás” törvény. Ennek értelmében a harmadik alkalommal duplázódik azok büntetése, akik harmadjára követnek el erőszakos bűncselekményt. Ha a várható büntetés több mint húsz év, tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kapnak az elkövetők. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a szabályozással?

13. Fontos lenne a kannabisz legalizálása, hiszen ez a legkevésbé veszélyes kábítószer, aminek az emberi szervezetre gyakorolt hatása nem hordoz nagyobb veszélyeket, mint például az alkohol vagy a dohányzás. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel az állítással?

14. Nemzetstratégai szempontból kiemelt jelentőséggel bír, hogy sorra épülnek új, és épülnek át régebbi sportlétesítmények (tornatermek, sportcsarnokok, stadionok, uszodák), Magyarország pedig számos nemzetközi sportversenyt rendez. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel az állítással?

15. 2013 szeptemberétől a megújult közoktatási törvény, valamint a Nemzeti Alaptanterv alapján a hittan vagy erkölcstan órák általános iskolától kezdve kötelezően választható tantárgyak lettek. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?

16. Szociális szempontok miatt indokolt lenne a tankötelezettség korhatárának 16-ról 18 évre emelése. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel az állítással?

17. Az Európai Parlament nemrég nagy többséggel elfogadott egy javaslatot a migrációs krízis kezeléséről folytatott vitában. Ennek értelmében a jövőben nem az a tagállam lenne felelős a menedékkérelmek elbírálásáért, ahová a menedékkérők megérkeznek, hanem minden tagállamnak ki kell vennie a részét a menedékkérők befogadásából. Amely tagországok nem működnek együtt, azok uniós forrásokat veszíthetnek. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?

18. 2015 nyarán a kormány műszaki határzár építését jelentette be a szerb határ mentén, melyet kiegészített a magyar-horvát határon felállított kerítés. A két határszakaszon közel 300 kilométer hosszan áll a négy méter magas határzár. Az új kerítéshez intelligens jelzőrendszer, hő- és hagyományos kamerák kapcsolódnak. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?

19. A déli határok védelmében jelenleg közel háromezer katona vesz részt. Tartalékban további háromezer katona állomásozik, összességében pedig eddig tizenhatezer katona került bevonásra a határvédelemmel összefüggő feladatok ellátásába. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?

20.  A kerítés megvédése és a menedékkérelmek gyorsabb elbírálása érdekében több szigorítás is bevezetésre került. Kiegészítették a határzárra vonatkozó bűncselekményekkel a Büntető Törvénykönyvet és gyorsították a menedékkérelmek felülvizsgálati idejét. A kérelmeket csak a határon lévő tranzitzónában lehet benyújtani, annak elbírálásáig pedig ott kell maradni. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?

21. A Nyugat-Európában az elmúlt években megsokszorozódott terrorcselekmények egyáltalán nincsenek összefüggésben a tömeges bevándorlással, a radikális iszlám terrorizmust nem szabad összemosni a migrációs krízissel. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel az állítással?

22. A nemrég előterjesztett Stop Soros törvénycsomag alapján a tömeges migrációt propagáló, külföldről támogatott szervezeteknek regisztrálniuk kell magukat; tevékenységükről nyilvánosan számot kell adniuk; illetéket kell fizetniük, amely bevételt az állam határvédelemre fordítja; továbbá a bevándorlást szervező személyek távol tarthatók, kitilthatók lesznek. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?

23. Magyarország szempontjából a bevándorlás inkább álprobléma. Ennél sokkal nagyobb gondot jelent a magyarok kivándorlása. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel az állítással?

24. A bevándorlók általában nettó befizetők a nyugati országokban, és nem feltétlenül a szociális ellátásokra pályáznak. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel az állítással?

25. 2004-ben került sor az Európai Unió történetének eddigi legnagyobb bővítésére, amikor Málta, Ciprus, Szlovénia, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország csatlakozott a közösséghez. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet hazánk Uniós csatlakozásával?

26. Magyarország szempontjából sokkal előnyösebb lenne, ha az Európai Unió föderális irányba mélyítené az integrációt, tehát egyfajta „Európai Egyesült Államok” jönne létre, akár a nemzetállami hatáskörök gyengülése árán is. Ön inkább egyetértene vagy inkább nem értene egyet ezzel a döntéssel?

27. Európa védelmét katonai erővel is alá kell támasztani. Ez a védelmi együttműködés erősítése mellett egy közös európai hadsereg létrehozására is irányulhat, hogy a kontinens gazdasági és politikai erejét katonai erővel is alá lehessen támasztani. Ön inkább egyetértene vagy inkább nem értene egyet ezzel a döntéssel?

28.  Magyarország szempontjából kulcsfontosságú az Európai Unió bővítésének felgyorsítása a Nyugat-Balkán irányába. Ön inkább egyetértene vagy inkább nem értene egyet ezzel a döntéssel?

29. Az állam 2010 után döntött egyes önkormányzati feladatok részleges vagy teljes átvállalásáról. Így egészségügyi intézmények, kórházak, valamint az oktatási és kulturális intézmények átvételére is sor került, továbbá állami feladat lett a helyi tömegközlekedés biztosítása is. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?

30. A kormányablakok bevezetésével gyorsabbá és kényelmesebbé vált az állami ügyintézés, az emberekre kevesebb adminisztratív teher hárul. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel az állítással?

31. A 2010-es választást követően fogadták el az egyszerűsített honosítási eljárást. A törvénnyel lehetővé vált, hogy minden magyar a lakóhelyétől függetlenül, a szülőföldjén magyar állampolgár lehet. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?

32. A határon túli magyar állampolgárok 2014-ben először szavazhattak magyar parlamenti választáson. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a szabályozással?

Például azért, mert

Mi egyébként igyekeztünk direkt úgy is kitölteni a kérdőívet, hogy mindenben az ellenkezőjét ikszeltük, mint ami a Fidesz politikájából következik, hogy megnézzük, ez alapján vajon ki a legjobb választás. A liberális Fodor Gábor? Az álomgyilkos Momentum? Hát persze, hogy

Gyurcsány.

Akinek pedig tökmindegy minden, azaz minden kérdésre a semleges opciót választja, annak pedig a

Fideszt

javasolja a gép. 

A végén önkéntes alapon meg lehet adni az ideológiai önbesorolást, és a pártszimpátiát, de azt nem árulja el a felmérés, hogy eddig hányan töltötték ki a tesztet, és milyen válaszok születtek.

Ha rosszindulatúak vagyunk, gondolhatjuk azt, hogy ez a weboldal a Fidesz felé akarja terelni azokat, akik bizonyos kérdésekben vagy akár mindenben határozatlanok, és fogalmuk sincs, kire szavazzanak. Mivel nagyon sok az olyan kérdés, amely a Fidesz vitatott intézkedéseit szondázza, gondolhatjuk azt is, hogy a Nézőpont ezzel is azt méri, bizonyos világlátású emberek milyen arányban támogatják a kormánypártot egyes témákban. De az is lehet, hogy külföldi mintára normális kérdőívet akartak csinálni, csak nem sikerült fejben elengedni ezt a propagandadolgot.

Négy éve egyébként csináltak egy hasonlót, az sem sikerült tökéletesre, arról itt írtunk bővebben

Most pedig ikszelje be, önnek milyen eredményt hozott a teszt!

Kitöltöttem a Pártválasztót, és...

  • 690
    Hülye vagy? Én ezt ki nem töltöm
  • 549
    Hol a Soros Párt ebből az egészből?
  • 185
    Gyurcsányistát akart belőlem csinálni
  • 127
    Fideszest akart belőlem csinálni
  • 123
    Eltalálta a teszt, kire fogok szavazni!

Rovatok