Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsányék feljelentik Lázárt az Elios-ügy miatt

2018. február 11., vasárnap 09:53 | hat éve frissítve

Most, hogy a nemzet vejéről kiderült, bűnszervezetben különösen nagyértékű csalásban vett részt és Lázár miniszter nyilatkozata szerint ez “nagyszerű program volt”, melyről mostanában is egyeztet titokban a gyanúsított Tiborczcal, nem marad más hátra, mint őt is feljelenteni. Ez nem személyes ügy. Csak nem alkuszunk. Mert harc van az igazságért, a törvényességért

írta ki Facebookra Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Feljelentik tehát a Miniszterelnökséget vezető minisztert Elios-ügyben.

Az Elios legkorábbi közbeszerzéseivel is komoly bajokat talált az EU csalás elleni hivatala, az OLAF. A 24.hu a cég 2010-ben elnyert egyik első és legdrágább közbeszerzéséről, a 2010-es hódmezővásárhelyi pályázatról ír, amelynek idején még nem Eliosnak, hanem ES Holding Zrt. hívták a céget. De Tiborcz István már akkor is ott volt, először tulajdonosként, majd ügyvezetőként. (Az egész Elios-ügyről itt írtunk bővebben.)

A Népszava írta meg, hogy egy tavalyi kormányinfón maga Lázár János mondta azt, hogy:

Tiborcz Istvánt ismerem polgármester koromból. (...) Közösen találtuk ki, hogy Hódmezővásárhelyen hogy fogjuk a közvilágítást modernizálni, ami nagyszerű program volt

A 24.hu pedig azt írta, hogy hibába tagadta Lázár János - a HírTv cikke szerint -, hogy az OLAF-jelentésben nincs szó bűnszövetkezetről, abban bizony szó van arról. Idézi is a lap az ominózus részt:

A magyar törvények szerint ez a Büntető Törvénykönyv költségvetési csalás pontjának és dokumentum hamisításának felel meg. Lehetséges, hogy megfelel a bűnszervezetben részvételnek is (321-es paragrafus), érdemes ezt is megfontolni

Na ezek után Gyurcsány úgy döntött, ezt lépi.

Rovatok