Index Vakbarát Hírportál

Lázár szerint politikai okokból hozták nyilvánosságra az Elios-csalást

2018. február 12., hétfő 11:25 | aznap frissítve

Az Elios Innovatív Zrt. ügyében született OLAF-jelentés (Európai Unió Csalás Elleni Hivatala) nyilvánosságra hozatalának időpontja és módja egy politikai akció része – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen.

 Az OLAF-jelentés időzítése nem volt véletlen, kizárólag a kampánynak szól

– mondta Lázár János hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján, aki szerint kizárólag azért foglalkoznak vele, mert a miniszterelnököt akarják belekeverni. Pedig a vizsgált időszakban a Közgép volt a cég tulajdonosa, és így - amennyiben az Európai Bizottság nettó korrekcióról dönt - a felelősséget is neki kell vállalnia

Lázár szerint a hódmezővásárhelyi közvilágítási rendszer – az országban elsőként megvalósított – korszerűsítése kiválóan működő, a városnak energiamegtakarítást hozó, a lakosság számára jobb megvilágítást eredményező fejlesztés, melyre büszke lehet az önkormányzat.

Egyre több részlet derül ki abból a jelentésből, amelyet az OLAF írt az Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz erősen köthető Elios Zrt. közbeszerzéseivel kapcsolatban.

A jelentés alapján az uniós hivatal nyomozást javasol a magyar hatóságoknak, az EU-nak pedig azt, hogy kérje vissza az összes pénzt, amit Tiborcz cége elnyert.

Bár a jelentést a kormány és az ügyészség nem hajlandó kiadni, a 24.hu-nak sikerült megszereznie, és hozzánk is beesett pár anyag. Ezekből kiderült, milyen gyanús módszereket tárt fel az OLAF az Elios 35 közbeszerzésénél, és hogy mindez hogyan valósult meg például SzekszárdonSzolnokon vagy Hódmezővásárhelyen.

24.hu legutóbb azt szedte össze, hogy melyek azok a cégek, amelyek a legtöbbször fordulnak elő az OLAF-jelentésben. Ezek a vállalkozások leginkább tanácsadóként dolgoztak a közvilágítási közbeszerzéseket kiíró önkormányzatoknak vagy az Eliosnak, esetleg alvállalkozói voltak a cégnek. 

AZ OLAF SZERINT EZEK KÖZÖTT A CÉGEK KÖZÖTT KELL KERESNI AZ ESETLEGES KÖZBESZERZÉSI CSALÁSOK SZERVEZŐIT.

Rovatok