Index Vakbarát Hírportál

Az iskolai WC-k felújítására a szülők segítségét kérték Szekszárdon

2018. február 14., szerda 08:29 | aznap frissítve

Szekszárdon három iskolában is a szülőket kérték arra, hogy valamilyen módon szálljanak be a WC-k, mosdók felújításába, írja a Magyar Nemzet. A lap a Garay János, a Baka István és a Dienes Valéria általános iskolákat említi.

Egy szülő mesélt is a lapnak arról, hogy az egyik iskolában az igazgató elmondta, a szükséges 24 millió forintból nyolcmillió hiányzik, és arra kérte a szülőket, vessék latba befolyásukat, hogy a fennmaradó pénzt megkapják.

A lap szerint máshol volt egy iskolai bál is, amin hangtechnikai berendezések beszerzésére gyűjtöttek, de aztán a pénzt inkább a vizes blokkra fordították.

A lap megkereste Pekari Bernadett igazgatót, aki azt mondta, kifejezetten szülők kérték az önkormányzatnál, hogy a város iskoláiban javítsanak az intézmények vizesblokkjainak állapotán. Ehhez csatlakozott a Garay is. Ő azt mondta, ismerősöket kértek a szülőktől, hogy a befolyásukat vessék latba, nem pedig pénzt. A Baka István Általános Iskola igazgatója, Parrag Katalin Erzsébet is azt mondta, a szülők keresték meg őket, hogy segítenének.

Az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ és a Szekszárdi Tankerületi Központ sem reagált a lapnak a lapzártájukig.

(Borítókép: A Garay János Általános Iskola a Google Street View képén)

Miért nem mondja el véleményét az Index tematikus Facebook-oldalán? Csatlakozzon!

Rovatok