Index Vakbarát Hírportál

Eddig 3000 egészségügyi dolgozót kellett beoltani kanyaró ellen

2018. február 22., csütörtök 05:34 | aznap frissítve

Eddig 2873 egészségügyi dolgozóról derült ki, hogy nem védett megfelelően a kanyaró ellen, ezért újra védőoltást kellett kapniuk - írta a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumára (Emmi) hivatkozva.

Az Emmi arról tájékoztatta a lapot, hogy február közepéig 18 510 munkavállalót vizsgáltak meg, körülbelül 15 százalékuk nem volt megfelelően védett a fertőző betegséggel szemben. A vizsgálati eredmények feldolgozása még folyamatban van, így egyelőre nem végleges a betegséggel szemben védtelen egészségügyi dolgozók aránya - tették hozzá.

A lap felidézi, hogy az Európa több országában tomboló kanyarójárvány miatt - és mivel Magyarországon is előfordultak megbetegedések - a határ menti megyékben dolgozó egészségügyieknek még tavaly tették kötelezővé az immunstátus felmérést, majd ezt kiterjesztették az egész országra.

Az egészségügyi dolgozók ingyen kapják a kanyaró elleni oltást - olvasható a Magyar Nemzetben.

Mondja el véleményét az Index tematikus Facebook-oldalán. Csatlakozzon!

Rovatok