Index Vakbarát Hírportál

Egy év nyolc hónapot kapott Carlo Escobar, a gengszter rapper

2018. február 22., csütörtök 16:18

Egy év nyolc hónap börtönt kapott kitartottság és balesetokozás miatt Ö. Károly, alias Carlo Escobar a gengszter rapper másodfokon, az ítélet jogerős - írja a Haon.hu.  A börtön mellett 1 év 6 hónapra eltiltották a közúti vezetéstől, 2 évre közügyek gyakorlásától, illetve a vádlottnál lefoglalt készpénz, gépjárművek, ékszerek vonatkozásában elrendelt vagyonelkobzást is helyben hagyta a törvényszék.

Escobarral itt olvashatják interjúnkat, legutóbb pedig 2014-ben került be az Index hírei közé. 

A vádlott 2005-ben ismerkedett meg egy nővel, aki ezt követően igen rövid időn belül prostitúcióba kezdett, erről a vádlottal előzetesen egyeztetett. A nőnek Ausztriában és több európai országban idővel többmilliós jövedelme származott, aminek minimális részét tartotta meg, bevételének döntő hányadát a férfinak adta át.

A vádlott folyamatosan felügyelte a nő bevételeit, volt, amikor maga is kint tartózkodott vele külföldön. A nő vagy átutalta a pénzt a vádlottnak, vagy Ö.K. utazott ki hozzá néhány hetes rendszerességgel. A vádlott napi szinten tanácsokkal, utasításokkal látta el a sértettet tevékenysége hatékonyabb ellátása érdekében. Ö.K. 2011. körül ismerkedett meg másik nővel, aki ezt követően szintén prostituáltként kezdett el dolgozni Ausztria több városában. Vele is napi rendszerességgel tartotta a kapcsolatot, őt is rendszerint bevételei fokozására igyekezett motiválni. Heti-kétheti személyes találkozók, látogatásai alkalmával a nő bevételeit magához vette. 

A vádlott 2014. szeptember 18-án dél körül a 4-es főútvonalon közlekedett Kaba felől Püspökladány irányába. A kocsija előtt haladt a sértett motorral, aki az előtte haladó autó előzésébe kezdett, áttérve a menetirány szerinti bal oldalra. Ö.K. autójával közel azonos időben szintén előzésbe fogott. Miután mindkét autó elhaladt az előzendő kocsi mellett, közülük a vádlott kocsija hamarabb kezdte meg, és hajtotta végre a sávjába történő visszatérést. Közben a sértett motorfékkel lassította motorját. 

A vádlott sebessége miatt az általa végrehajtott intenzív manőver során a két jármű közötti, korábban is rövid követési távolság teljesen lecsökkent, megszűnt. Szabálytalan közlekedése miatt a vádlott autójával ráfutott a motorkerékpárra. Ö.K. az általa okozott veszélyhelyzetet a forgalmi sávon belül jobbra húzódva próbálta elkerülni, de a két jármű ekkor már átfedésbe került, és a kocsi a motornak ütközött. A sértett elvesztette egyensúlyát, lezuhant a motorról, majd egy, az árokban lévő fánál állt meg. A baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

A bírós szerint a másodfokú bíróság által újraértékelt súlyosító és enyhítő körülmények kioltják egymást, így az 1 év 8 hónap börtönbüntetés mindenben megfelel a büntetés céljának, így sem eltúlzottan súlyosnak, sem enyhének nem tekinthető. 

Rovatok