Index Vakbarát Hírportál

Magyarországról is elhatárolódtak a karabélyos esküvőtől

2018. március 2., péntek 12:51

Miután mi is megírtuk, hogy az Egyesült Államokban a Világbéke és Egyesítés Szentélye (WPUS) nevű szekta bizarr szertartáson olyan párokat adott össze, akik a tömegmészárlások kedvelt eszközével, az AR-15-ös karabéllyal jelentek meg, a magyarországi Egyesítő Közösség pénteken levélben jelezte, hogy elhatárolódik a 17 áldozattal járó floridai mészárlásra provokatívan utaló szertartásról.

Mint azt kifejtették, ez az Egyesítő egyház nem az az Egyesítő egyház, melyet még a híres szektavezető házaspár, a koreai származású Sun Myung Moon és Hak Ja Han Moon alapítottak, hanem a magát Krisztus második eljövetele előkészítőjének tartó Sun Myung Moon 2012-es halála után a fiai által továbbvitt irányzat. A közlemény szerint a Sean Moon és Justin Moon által vezetett szekta teljes mértékben elszakadt a szülők által alapított szervezetektől és azok szellemiségétől, ami

az Istenközpontú családok értékét hangsúlyozza, és a béke megteremtéséért tevékenykednek, és aktívan elősegítik az alapítók szülőhazájának, Koreának az újraegyesítését is.

A magyar Egyesítő Közösség leszögezte, hogy határozottan elutasít és ellene van "minden olyan vallási szertartásnak, amelyeken fegyvereket viselnek és minden olyan tanításnak, ami a fegyverek használatát szorgalmazza".

Rovatok