Index Vakbarát Hírportál

Mellár Tamás: A Fidesz leszálló ágban van

2018. március 8., csütörtök 14:25 | aznap frissítve

A szocialista kormány alatt távolították el a Központi Statisztikai Hivatal éléről, 2006-ban a Fidesz színeiben szerzett Pécsen önkormányzati mandátumot, 2010-ben alapítója volt az új kormányt támogató Századvég Gazdaságkutató Zrt-nek. A Heti Válasznak interjút adó Mellár Tamás mostanra mégis a legesélyesebb ellenzéki kihívója lett a kormánypárt jelöltjének április 8-ára. Igaz, egyelőre a Jobbik és az LMP nem állt be a közgazdász egyetemi tanár mögé, jelenleg az MSZP-Párbeszéd, a DK és az Együtt támogatja.

Mellár 2011-ben szakított a Fidesszel, ma már egyértelműen úgy látja, hogy a kormánypárt óriási lehetőséget szalasztott el gazdasági téren az elmúlt 8 évben, dacára annak, hogy 2010-zel összevetve a makrogazdasági mutatók jobbak. A régió gazdaságai azonban jobb pályán mozognak, mint a magyar.

A 2002-2010-es gazdaságpolitikát is élesen bíráló Mellár szerint a gazdasági adatok javulása 2010 után sem a helyretett gazdasági struktúrának köszönhető:

Az elmúlt nyolc évben úgy nőtt 17 százalékkal a GDP, hogy ehhez GDP-arányosan több mint 40 százaléknyi többletforrást használtak fel.

„2010-ben naiv voltam: azt hittem, Orbánék élnek a lehetőséggel. Ezért szavaztam rájuk, ezért vállaltam állást a Századvégnél. Aztán kiderült, hogy csak a hatalmukat akarják bebetonozni, a zsebüket meg teletömni” – mondta Mellár.

Hódmezővásárhelyi földcsuszamlás

A felmérések szerint Mellárnak csak teljes ellenzéki támogatással lehet némi esélye Csizi Péter alpolgármesterrel szemben, ám ez egyelőre nem történt meg. De a közgazdász szerint Hódmezővásárhely példája mindent megváltoztat, kényszerhelyzetbe hozhatja az ellenzéki pártokat, hogy mindannyian a legesélyesebb jelölt mögé álljanak. „Nyilvánvalóvá vált, hogy a félelem miatt túlmérik a Fideszt.” A párt népszerűsége így földcsuszamláshoz hasonlóan eshet is.

Mellár szomorúnak tartja, hogy Orbánnak mindenről a bevándorlás veszélye jut az eszébe, de világossá tette:

Az embereket nem vigasztalja „hogy Európában nálunk a legmagasabb az egy vőre juto nemzeti jövedelem.”

A fiatalok nem csak a pénz miatt mennek el. „Azért is, mert ott nem a személyes kapcsolat, a hatalomhoz való alkalmazkodás határozza meg az érvényesülést, hanem a tudás és a szorgalom. Másrészt mert míg a Fidesz ellenzékben ellenezte a tandíjat, a közgazdászképzés például ma már majdnem egészében fizetős. Inkább elmennek Ausztriába vagy Németországba, ahol nincs tandíj, ráadásul az ott szerzett diplomájukat mindenhol lefogadják.”

Hiába volt a nagy politikai felhatalmazás és „a Marshall-segélynél nagyobb pénzügyi segítség” az EU-tól, a Fidesz elszalasztotta a történelmi lehetőséget és nem tudta működőképessé tenni a két kulcságazatot, az oktatást és az egészségügyet.

Baranyában a nehézségek fokozottan jelentkeznek, Pécs nem fejlődött, válságrégió a térség, és ehhez Mellár szerint Csizi alpolgármesterként is hozzájárult, például azzal, hogy a város közvilágításának modernizálását elnyerő Elios pályázatát az általa vezetett bizottság bírálta el.

A lejárató kampánytól Mellár nem tart. „Ha támadnak azt jelenti, hogy a Fidesz is esélyesnek tart.” A párt egyébként is leszállóágban van: „Nincs benne perspektíva, intellektuális tartalékait felélte, Nyugaton elszigetelődött, s ha nincs EU-pénz, vége. Oligarcháik, az új nemzeti burzsoázia vállalkozásai nem versenyképesek, képtelenek növelni exportunkat. A Fidesz lemez akkor is bőven a B oldalon forog, ha ezt a választást még megnyerik.”

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok