Index Vakbarát Hírportál

18 millió forintos bírságot kapott a B3 Takarék Szövetkezet

2018. március 10., szombat 11:52

Pénzforgalmi szabálysértések miatt 18 millió forintos bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank a B3 Takarék Szövetkezetre, valamint arra kötelezte a hitelintézetet, hogy április 30-ig orvosolja az általa elkövetett jogszabálysértéseket – írja az MTI.

Az MNB közleménye szerint a szövetkezet megsértette 

Az MNB közleménye szerint annyi szabályt sértett meg a hitelintézet, hogy azt végigolvasni is fárasztó, de ha mégis erre kíváncsi, akkor ide kattintson.

Súlyosbító körülmény, hogy a jogszabálysértő állapot több esetben huzamosan, a Hitelintézet szerződési feltételeit rögzítő dokumentumokba, informatikai rendszerébe, illetve belső eljárásrendjébe építetten állt fent, illetve a fizető fél által jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési műveleteknél a hitelintézetnek az ügyfelek kárára vagyoni előnye keletkezett.

Az MNB ezen felül a hitelintézet terhére rótta a nem haladéktalanul jóváírt fizetési műveletek nagy számát, illetve azt, hogy a hitelintézet a számítástechnikai rendszerfejlesztést nem teljes körűen, valamennyi jogelőd számlavezető rendszerre valósította meg, a fejlesztés elmaradása pedig jelentős anyagi megtakarítást eredményezett a takarékszövetkezetnek.

A tájékoztatás szerint a jegybank a pénzforgalmi ellenőrzéseknél kiemelten figyeli az ügyfelek jogainak megsértését, éppen ezért különösen fontosnak tartja a pénzforgalmi szabályok betartásának ellenőrzését, elítél minden jogszabályszegést és ennek megfelelően a továbbiakban is kellő szigorral lép fel a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó intézmények ellenőrzésénél.

Rovatok