Tudna arról mesélni, hogy milyen volt a rendszerváltás idején a rendezvényszervezői piac?

Senki nem tudott semmit, totál káosz volt. Én akkor a Fővárosi Művelődési Házban (FMH) dolgoztam. Akkor már szerveztem Hobót meg Muzsikást, de az első külföldi fellépőm Hans Theessink volt, akinek 600 márka volt a gázsija. Viszont valutához nem lehetett jutni akkoriban hivatalos formában, szóval kimentem az arabokhoz, és leváltottam a Keletiben a pénzt. De hát az FMH-ban nem volt annyira jó bulikat szervezni, mert attól féltek, hogy ha sokan jönnek el, akkor letörik a mosdót meg lehányják a vécét, és annyit keresnek rajta, amennyiért ez nem éri meg. Az idősebbek furcsán néztek, hogy mit akarunk egyáltalán, de érted, az ORI-ban (Országos Rendezvényszervező Iroda – a szerk.) több év volt, mire egyáltalán visszaköszöntek az ottani büfében. Azt sem értették, hogy minek jövök itt a Ticket Express jegyirodámmal, ha negyven éve működik a Színházak Központi Jegyirodája. Mindegy is, mert 1995-ben megnyitottuk a jegyirodát, és az elején még röhögtek is rajtunk, mert első héten összesen négy jegyet adtunk el. Aztán 1999-re piacvezetők lettünk.

Miért látott valaki potenciált a '90-es években a jegyértékesítésben?

Elsősorban az érdekelt, hogy biztonságban tartsam a jegyeimet. Még a vadkapitalizmusban, valamikor a '90-es évek elején csináltam egy Eric Burdon-koncertet. Ekkor még ugye fizikailag vittük az irodákba a belépőket, de sorra mentek tönkre a jegyirodák, ami a gyakorlatban annyit jelentett, hogy lehúzták a pénzt, aztán elszaladtak. Az egyik nem fizetett ki nekem 60 jegyet, a másik 50-et, és akkor rájöttem, hogy az a legbiztosabb, ha a jegyértékesítést is magamnak csinálom. Gyakorlatilag ez a sztorija a Ticket Expressnek, a következő része meg az, amikor eladtam a cég felét azért a szoftverért, amit az Eventim használ. Így kerültek be a cégbe a németek, hogy aztán tavaly decemberben végleg kiszálljak a Ticket Expressből.

Sokan mondják, hogy a '90-es években azért volt könnyebb nagy produkciókat elhozni Magyarországra, mert a vasfüggöny után  Budapest  izgalmas helynek számított. Mennyire igaz az, hogy David Bowie-t vagy a Beastie Boyst könnyebb volt elhozni a '90-es években, mint az ezredforduló után?

Abszolút, egy ideig ennek fontos szerepe is volt, de azért már ekkor is az számított, hogy ne csak a pénzt fizesd ki rendesen a fellépőnek, hanem jól is érezze magát a koncert előtt, alatt és után. Ha elégedett az ügynök, a menedzser, a technikai stáb és a zenekar, akkor legközelebb már nyugodtabban lövik be Budapestet is a turnéba, mert tudják, hogy van olyan szervező, akiben megbízhatnak. Ennek köszönhetem azt, hogy előbb Eric Burdon-, John Mayall-, aztán Sepultura-, majd Beastie Boys-koncertet tudtam szervezni, ami a generációnknak azért elég nagy dobásnak számított. Ráadásul a Beastie Boyst baromi jó időben kaptuk el, mert akkoriban jött ki a Sabotage című számuk, és még sikerült nem sokkal előtte, nem is annyira drágán leszerződni velük.

Elképzelhető, hogy Magyarország a jelenlegi nyugati megítélése miatt ismét egzotikus hellyé válik, és újra könnyebb lesz igazán nagy neveket elhívni, mint a rendszerváltás környékén?

Nem hiszem, földrajzilag már bevett turnéhelyszínnek számít a Bécs–Prága–Budapest–Pozsony-tengely. Az már más kérdés, hogy gazdaságilag hátrányos, hogy a magyarországi a világ legmagasabb áfája. És azok az országok, ahol 6-10 százalékos áfa van, mint Ausztria vagy Prága, nyilván a zenekaroknak is szimpatikusabb a gázsijuk miatt. Az biztos, hogy ha egy külföldi zenekar megnézni, hogy a levont költségek után mennyi marad nettóban jegyártól függetlenül, akkor egy alacsonyabb áfával működő ország vonzóbb, mint mi. A fellépőim menedzsmentje mindig megdöbben, hogy nálunk ennyire magas az áfa.

Ki volt az első igazán nagy név, akire már tényleg büszke volt?

Azt hiszem, az 1991-es Beastie Boys, és rögtön utána 1993-ban a Faith No More. Aztán persze jött 1995-ben a Rolling Stones. Akkor voltam 29 éves. De azért kicsit szerencsém is volt, mert a Beastie Boysnak a Sabotage, a Faith No More-nak az Angel Dust után megduplázódott az ára, de nekem még pont ezelőtt sikerült mindkettőt leszerveznem.

Volt olyan zenekar, amit nagyon szeretett volna elhozni, de sosem sikerült?

Volt, de ilyenkor mindig a józan eszemre hallgattam. Már akkor is tudtam, hogy a saját kedvenc előadóim nem lennének itthon anyagilag sikeresek, ezért sajnos nem tudtam soha Budapesten koncertet szervezni Bonnie Raittnek, Buddy Guynak vagy Ray Charlesnak, de azért egy B. B. King- és egy Eric Clapton-koncert összejött.

Gondolom, a '90-es években sokkal nagyobb rizikó volt szervezni, hiszen nem volt Facebook meg más online felületek, amelyeken részletesen le lehet ellenőrizni, hogy egy-egy előadónak mekkora rajongótábora van mondjuk Magyarországon.

Nagyon rizikós volt, hiszen csak a Viváról vagy az MTV-ről lehetett nagyjából lemérni az igényeket. Ez úgy nézett ki, hogy a tévében megláttad mondjuk a Sabotage klipjét, felvetted a kapcsolatot a kiadójuk magyarországi képviseletével, és rajtuk keresztül derítetted ki, hogy egy nap hányszor játsszák ezt a videót az MTV-ben. Volt még egy-két kereskedelmi rádió, de a Danubius meg a többi nem játszott olyan zenéket, amelyek nálam szóba jöhettek. Az internet, a  közösségi média a videócsatornák, online zeneáruházak és a kereskedelmi rádiók hiánya mellett az is nehezítette a dolgokat, hogy nem lehetett összehasonlítani azt se, hogy az adott előadó hol és mekkora helyeken játszik más országban. Ott van példának a Uriah Heep, akik a bécsi rockklubból átjöttek, és két telt házas Kisstadiont csináltak, de volt olyan Mike Oldfield-koncert is, ahol 14 ezren voltak a Kisstadionban, másnap Bécsben meg csak háromezren.  Ma azért egy kontinensen belül könnyebben belőhető a nézőszám, jobban hasonlítanak a nézőszámok.

Előfordult, hogy valaminek a sikerében biztos volt, de végül csúnya bukás lett a vége?

Persze, a Bon Jovi-koncert volt életem bukása.

Azért róla azt gondolná az ember, hogy népszerű Magyarországon.

Hogyne! Ráadásul a Keep The Faith albummal jött, aminek a sikerében egészen biztos voltam. Ezzel kapcsolatoban amúgy annyi háttérsztorit érdemes tudni, hogy Várszegi Gábor akkoriban vette meg az MTK-t, és gyakorlatilag le volt kötve a buli az MTK-stadionba. Azonban Várszegi vadonatúj tulajdonosként közölte, hogy több koncert nem lesz az MTK-stadionban, és onnantól kezdve nem is lett. Elkezdődött a kapkodás, mert nagyon nem tudtam már mit csinálni, hiszen nem volt szerződésem. Szaladtam fűhöz-fához, a Népstadiontól kicsit féltem, és végül a Hajógyári-szigetre vittem ki a koncertet. Természetesne piaci alapú bérleti díjat fizettem érte, és olyan 30-40 ezer ember vártam, de végül a fele se jött el.

Mostanság is gondot okoz, hogy a Budapest Arénán és az új Fradi-pályán kívül nem igazán lehet sehová vinni 10-15 ezer főnél nagyobb koncerteket?

Pont nemrég szedtem össze, hogy már nincs Petőfi Csarnok, nincs Rockland, nincs Budai Parkszínpad, és nincs Kisstadion sem.

Mondjuk az is igaz lehet, hogy nincs annyi előadó és koncert, amely indokolja az ekkora helyeknek a létezését nálunk.

Persze, most a taós ügyeskedéssel működő szervezők töltik meg ezeket a helyeket. Egyébként szerintem Magyarországon most egy Royal Albert Hall-szerű hely hiányzik, egy amolyan prémium helyszín, nem olyan cipősdoboz, mint a Syma meg a Tüskecsarnok, hanem egy igazi szép koncertterem.

Jó, de egy ilyet meg lehetne egyáltalán tölteni rendszeres programmal?

Egy 4-5 ezres helyet szerintem simán.

Hogy jutott el oda, hogy eladja a Showtime 51 százalékát a Sonynak 2010-ben?

Ezt onnan érdemes kezdeni, hogy  a LiveNation megvette a Multimédiát, a Showtime konkurensét. Egyrészről emiatt döntöttem a Sony mellett, másrészről a Sony akkor még nagyon komolyan azt gondolta, hogy a fizikai lemezeladás megszűnésével új iparágba kezdenek ebben a régióban.

Kicsit úgy érezte, hogy eljutott a zeneipar oda, amikor már nem éri meg ezzel foglalkozni?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy akkora változás történt éppen akkor az iparágban, hogy nekem azt már nem igazán volt kedvem lekövetni. Aztán pár évvel később a Sony teljesen kivonult az országból és a Showtime-ból is, és minden visszakerült hozzám. Innentől kicsit passzívabban figyeltem a fejleményeket, de azért azt nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy mi végig a piacról éltünk, harminc év alatt nulla állami megbízással. Ez azért volt csak kicsit rossz, mert nyugaton azt láttam, hogy azokat bízzák meg állami rendezvények lebonyolításával, akik értenek is hozzá, de nálunk az elmúlt harminc évben ez véletlenül sem volt így.

Egyik kormánynál sem feküdt olyan jól, hogy állami megbízást kapjon?

Az 1100 éves Magyarország ünneppel kapcsolatban 1996-ban körül megkeresett a főváros, hogy kellene egy óriási show-t csinálni. Rengeteget dolgoztam vele, embereket hozattam ide, hogy megnézzék, hogyan lehet légvezeték nélkül áramot csinálni egy Dunán úszó színpadon, és nagyon szépen megcsináltam a pályázatot, majd beadtam. Aztán Demszky Gábor pénteken átrakta a határidőt péntekről hétfő délre. Akkor már éreztem, hogy valami nem oké, és végül hétfő háromnegyed 12-kor valaki beadta a későbbi nyertes pályázatot. Rohadt dühös lettem, mert olyanokat ígérgettek, hogy Elton John a Bon Jovival fog énekelni, miközben a McEnroe a Borggal teniszezik egy úszó teniszpályán, és közben összeáll a maradék Beatles. Annyira ideges voltam, hogy betelefonáltam a fővárosnak, hogy ez így nem lehet igaz, mert ez a fellépő aznap Sacramentóban játszik, a másik pedig Buffalóban, és biztosan nem fognak ráérni, de annyit mondtak, hogy nyugodjak meg, minden rendben megy majd. Végül, azt hiszem, a Republic és Koncz Zsuzsa lépett fel.

Ez kicsit olyan, mint a vizes vébé megnyitójának eredeti tervei. Ezek szerint a kormány húsz évvel ezelőtt sem értett a koncertszervezéshez. 

Emlékszem, 12-13 évvel ezelőtt elindultam életem első közbeszerzésén. Vagy október 23-át vagy március 15-ét akartam csinálni. Leadtam a referenciákat, és azt hittem, porrá verünk mindenkit. Beültünk az eredményhirdetésre, és megjelent három ilyen műanyag zakós figura, hogy egy reklámügynökséggel együtt az utolsó helyen hozzanak ki minket a negyedik kábelfektető cég után. Szerintem egyébként a vizes vébé szervezése teljesen rendben volt.

Azért kicsit nehéz elhinni, hogy valaki harminc év alatt semmilyen politikai kapcsolatot sem tudott kialakítani.

Én tényleg nagyon kívülálló vagyok. Emlékszem, amikor a Rolling Stones-koncert előtt a kormányon lévő és az ellenzéki politikusok egymás lábát taposták, hogy beférjenek az ötperces meet and greetre (a meet and greet, amikor a rajongók személyesen találkozhatnak a zenészekkel, és sokszor ezért pénzt fizetnek – a szerk.), és akkor mondta mindenki, hogy Marci, most kéne végre kapcsolatot építened a politikusokkal. Akkor én ezt 29 évesen egyáltalán nem értettem. Miért kéne nekem politikusokkal barátkoznom, mit fogok nekik mondani? Már akkor is azt gondoltam, hogy az ember egyszer letesz valamit az asztalra, azt jegyzik. Aztán szép lassan rájöttem arra, hogy ez nem így van. Tíz éve már el is fogadtam, hogy ebből bizony örökre kimaradok. De nem is baj, mert legalább így nem tudják rám mondani, hogy ez a csávó a Fidesznek vagy az MSZP-nek a rendezvényeiből él.

Ön szerint a politika az oka, hogy az előadó-művészeti taóval való visszaélésekről szóló cikkben egyetlen egy forrás sem vállalta a nevét?

Természetesen. Most történnek olyan dolgok, amelyek miatt okkal tartanak az emberek attól, hogy névvel és arccal vállalják a véleményüket.

Keresték már korábban taós ügyeskedéssel?

Hogyne, gyakorlatilag a visszaélések teljes tárházát felajánlották már.

Ez hogyan nézett ki a gyakorlatban?

Mondjuk lesz két koncert is egy hétvégén az Arénában, és megtenném-e, hogy leszerződök egy taóra jogosult céggel, papíron eladom neki a koncertet, arra úgy fel lehet venni 80 millió forintot, és jogilag nem is biztos, hogy bele lehetne kötni. Ja, és persze be kéne rakni egy szimfonikus zenekart, de azt meg lehet oldani 2-3 millió forintból. A lényeg az lett volna, hogy felveszek 80 millió forintot, utána pedig megbízom a másik cégemet, hogy 70 millió forintért bonyolítsa le a marketinget és a technikát, átutalok 70 millió forintot, és a maradékot osztalékban kiveszem, ami körülbelül 50 millió forint lehet.

Ha ez jogilag nem feltétlenül törvénytelen, miért nem ment bele?

Mert a tao nem arra való. A közpénz nem arra való, hogy a piacon teljesen létjogosult produkciókra költsék. De erre ma már kiépült egy komplett iparág, ezt kár tagadni.

Mikor keresték meg először?

Amikor még nem is tudtam, hogy van tao. Olyan 2009 és 2011 között. Felhívtak, hogy látták, hogy Bryan Adams- és Joe Cocker-koncerteket is csináltam, és lenne-e kedvem beszállni egy koncertbe annyi kikötéssel, hogy egy harmadik cégen keresztül kéne mozgatni a pénzt. Nyilván mondtam, hogy nem, és utána kezdtem el utánajárni ennek az egésznek.

Önt is úgy keresték meg, hogy igazából a plusz egy cégen kívül semmit mást nem kéne csinálni, cserébe kapna bónuszba 5-10 millió forintot?

Így van.

Ha jól tudom pont, a két legnagyobb itthoni rendezvényszervező cég, a Live Nation és a Showtime marad ki a taózásból. Mennyire rontja az üzletüket, hogy megjelent nyolc-tíz cég, amelyek nem a legtisztességesebb módon jutnak előnyhöz?

Minket nem igazán, a Live Nationnek meg szerintem semennyire. Múltkor beszéltem is a Live Nation ügyvezetőjével a taóról, ő lakonikusan tudomásul vette és igazgatóságuk gyorsan hozott is egy olyan döntést, hogy a Live Nation rendezvényei semmilyen szinten sem vehetnek igénybe tao-támogatást.

Azért olyan szinten mégiscsak árt a piacnak, hogy ezek a szervezőcégek egyre több időpontra foglalják le mondjuk a Budapest Arénát, ezzel pedig elveszik a helyszínt a Live Nation vagy a Showtime elől.

Külföldi koncertek esetében azért árt kevésbé, mert ezeket sokkal könnyebben meg lehet tartani a hétköznapokon. A magyarok esetében más a helyzet, ott figyelni kell a vidéki emberekre is, muszáj péntekre vagy szombatra rakni ezeket az eseményeket. De emlékszem, amikor a Sony kivonult az országból, az Aréna megkeresett, hogy ugye a jövőben is számíthatnak rám évi 10-15 koncerttel, én meg kicsi gondolkodási időt kértem. Nem sokkal később visszahívtam őket, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy már nincsen szabad nap az Arénában. Odáig fajult a helyzet, hogy 2018-ban és 2019-ben nincs szabad péntek és szombat az Arénában, de már 2020-ban sincs.

Az egyik forrásom arról beszélt, hogy ezek a taózó cégek már megpróbálkoznak piaci alapú szervezéssel is, főleg magyar produkciókat visznek az Arénába. Nem tart attól, hogy egy idő után mondjuk ezek a cégek is elkezdenek ajánlatot tenni Stingnek, Bryan Adamsnek?

Az A kategóriás külföldiekkel azért más a helyzet, mert nem fogják érteni, hogyan ajánlhat nekik valaki több pénzt a fellépésért, mint a nettó jegybevétel. Viszont az koncertügynökök már máshogy állhatnak hozzá, és mondhatják azt, hogy nagyon-nagyon sok pénzt kérnek, azt megkapják előre, és akkor eljön a produkció fellépni.

Milyen magyar előadók tudnak piaci alapon arénás koncertet adni?

Rúzsa Magdi, Zorán, az LGT-vel négy koncertünk is volt , de mondhatnám a Piramist vagy Hobót is.

Hogyan tudja az átlagember kiszúrni, ha egy rendezvény mögött taós trükközés lehet?

Általában a plusz szimfonikus zenekar árulkodó jel. Tavalyelőtt például Anastacia lépett fel a Magyar Virtuózokkal (a Magyar Virtuózok Művészeti Nonprofit Kft. 2016-ban 1,3 milliárd forint tao-támogatást kapott, és a zenekar gyakran fellép többek között Mága Zoltánnal is – a szerk.), és ez már annyira egy nyilvánvalóan erőltetett koncepció volt, hogy nehéz másra gondolni. Ön szerint miért játszik Anastacia egy magyar szimfonikus zenekarral? Harminc év tapasztalat után nekem azért már elég ránézni egy plakátra, hogy azt tudjam mondani, tao, és legyintek.

Ki tudna több pénzt kivenni most egy Sting-koncertből. A Showtime vagy egy taózó szervezőcég szimfonikusokkal?

Azt például kétlem, hogy ha Sting szimfonikus zenekar nélkül indul el egy turnéra, akkor a magyar szervezőknek sikerül rávenni a menedzsmentet egy kamarazenekari kíséretre. Anastacia menedzsmentjével ezt ezek szerint meg lehet beszélni, Sting viszont más súlycsoport.

Ezért érzékelhető, hogy szimfonikus kíséretet általában kisebb kaliberű külföldi előadók, illetve magyar produkciók kapnak főleg?

Igen, de azért akadnak kivételek, mert például egy Michael Bublé vagy André Rieu-koncerten nem annyira kirívó egy kamarazenekar a műfaj miatt. Itt inkább olyanok jöhetnek szóba, mint Mága Zoltán, akiket a szakma is csak tao-pápáknak hív, aki a mindenkori újévi koncert után ezt Bécsben is megcsinálja. Vagy ott van a Budafoki Dohnányi Zenekar, amely Jose Carrerast kíséri, ABBA Symphony, John Williams-koncertet ad meg Quincy Jonesszal lép fel, mind kivétel nélkül a Budapest Arénában. Ez utóbbinál az átlagjegyár 20 ezer forint felett van, a nézőtér pedig telibe nyitva a harmadik emeletig, mert csak én vagyok olyan óvatos, hogy Zoránnal megvárom az első néhány hónapot, és csak akkor nyitom a második és a harmadik emeletet, ha már látom, hogy el fog fogyni az összes jegy. Arról nem beszélve, hogy erős magabiztosságról tanúskodik a Hófehérke, családi musical ősbemutatója az Arénában, melyet mindjárt országos turné is követ, vagy a Robin Hood-musical, esetleg a Talpra Magyar rockmusical, melyek szintén a legnagyobb hazai koncertcsarnokban kerülnek elsőként bemutatásra, de a méltán legendás Seven is ebbe a kategóriába sorolható. Szerintem még ember nem hallott erről a formációról korábban.

Összességében elmondható, hogy tao-szerzési vagy tao-elköltési célzattal számtalan, korábban nem látott vagy mérsékelt érdeklődésre számot tartó produkció kerül bemutatásra irreálisan magas jegyárakkal, túlméretezett nézőterekkel, melyek aztán az előadások előtt néhány nappal hirtelen tömbökben beszürkülnek, az eladható jegyek eltűnnek, a szponzorok, az alapítványok meg a jótékonysági szervezetek számolatlanul kapják a beárazott tiszteletjegyeket, az előadásokon pedig mindig sokan vannak. Ez már olyan méreteket ölt, hogy a tömérdek ingyen belépő miatt, a ténylegesen piaci alapon működő produkciók jegyeladása is megcsappan, ami már piactorzító hatású is lehet.

Ha Sting korábban 250 ezer euróért jött el, de egy taós cég már 350 ezerért hívja, akkor legközelebb nem akar  ennél olcsóbban  játszani. Ilyen szempontból mégis csak árt ez a helyzet a Showtime-nak és az egész piacnak, sőt, akár a fesztiváloknak is, ahol ráadásul alapból drágábban is lépnek fel a zenekarok.

De legalább a fesztiváloknak van áfakedvezménynek, nekünk még az sincs.

Rendszeresen előkerül, hogy ameddig 27%-os az áfa a belépőkön, addig nem lesz jobb helyzetben a hazai koncertszervezés.

Ez így van. Én végigcsináltam amikor még csak 5 százalék volt, aztán 12, 15, 20, 25 és végül 27. Amikor kezdtem, még csak 5 százalék volt az áfa.

A Sziget által szervezett Music Hungary konferencián is előkerül ez a téma rendszeresen, de úgy néz ki, semmit sem ér a lobbizás.

Azért a Karcsiéknak (Gerendai Károly – a szerk.) csak sikerült levitetni 18 százalékra.

A G7-en is megjelent egy cikksorozat, amelyben hasonló visszaélésekről írnak a magyar színházak és táncprodukciók esetében is.

Nálunk valahogy mindig úgy megy, hogy mindig bőven túlmegyünk egy egészséges határon. Egyszer eljön az a pillanat, amikor valaki már nagyon mohó lesz, és bebukik az egész. Az általad említett cikksorozatban ugyebár írták, hogy valakik olyan előadásokra is vettek fel tao-támogatást, amelyeket nem is tartottak meg. Ennek nagyon csúnya vége lesz, mert lesz egy olyan dolog, amit nem lehet már eltussolni. Állítólag már olyat is csinálnak, hogy külföldi országokban turnézó B kategóriás komolyzenei turnékat átfuttatnak magyar cégeken, mintha magyar cég lenne a promoter, és utána felveszik a külföldi jegybevétel után a taót.

Az egész esettel kapcsolatban az egyik legnehezebb arra rámutatni, hogy bizony a nagy mennyiségű tao-támogatás kapó szervezőcégek kulturális szempontból enyhén szólva értéktelen produkciókra költik ezt a pénzt.

Engem ebben az háborít fel a legjobban, hogy egyrészt közpénzt költenek erre, másrészt pedig megsértődnek és felháborodnak, ha a sajtó elkezd érdeklődni náluk. Ez ugyanolyan, mint a nem nyilatkozó politikus esete, aki még mindig nem tudja, hogy tőlünk kapja a fizetését, és kötelessége tájékoztatni az adófizetőket a sajtón keresztül. Egyébként mennyire torz dolog, hogy közpénzzel szórakozó politikusok és vállalkozók meglepődnek és megsértődnek, amikor számon kérik rajtuk a pénz sorsát? És szögezzük le gyorsan a be nem fizetett adó ugyanúgy közpénz, ezen nincs értelme vitázni.

Mi volt olyan rendezvény, amivel kapcsolatban joggal várt volna mondjuk egy NAV-ellenőrzést?

A Játékkészítő és az Álomutazó két olyan produkció, amit nagyon nehéz védeni. Az, hogy egy teljesen ismeretlen musical rögtön 30-40 ezer eladható jeggyel jön ki, azért az érdekes.

Miért érdekes?

A piac szempontjából ez teljesen életszerűtlen. Mondok két példát! Amikor először csináltam egy Stomp!-ot, még nem tudtuk, hogy mennyire lesz sikeres, ezért elsőre csak egy előadást vállaltunk be. Az első előadásra elment az összes jegy, szóval utána bejelentettem még egy előadást, aztán amikor arra is elment minden jegy két nap alatt, bejelentettem még négyet. Végül erre is elment mindegy jegy, és ezután, vagyis az ötödik bejelentés után közöltük, hogy hétvégén duplaelőadást csinálunk. De még eklatánsabb példa David Copperfield 1998-ban, ami szintén egy előadásként indult, majd a jegyeladások kettő, majd három, végül négy lett belőle.

Magyarul: egynél több fellépést gazdaságilag öngyilkosság előre leszervezni ugyanoda, miközben az Álomutazó és a Játékkészítő rögtön az indulásnál egy tucat előadást hirdetett meg. Mindezt úgy, hogy a Stomp!-pal szemben ezek nem számítanak ismert, bejáratott márkának.

Nagyon finoman fogalmazva, az optimizmusnak tulajdonítanám, hogy egy vadiúj magyar produkciót rögtön egy tucat előadásra kötnek le. Kevésbé finoman fogalmazva vakrepülésnek hívnám ezt.

Szóval akik egy ilyet bevállalnak, valószínűleg előre tudják, hogy így is, úgy is eladnak majd minden jegyet?

Persze, vagy szimplán csak nagyon gazdag emberek.

Korábban is találkozott ezekkel a cégekkel, vagy ezek a tao-rendszer elindulása után bukkantak fel?

Ezeknek a nagy része 10-15 éve még sehol sem volt. Meg kell nézni a mostani tao-felhasználó cégeket, hogy a tao-rendszer előtt mekkora volt az árbevételük, és mekkora most a taóval. Húsz ilyen cég most biztos van. Ez most azoknak az időszaka, akiknek a piac túl kemény lenne.

A rendezvényszervezés mostani állapota mennyire játszott közre abban, hogy tavaly eladta a Ticket Expressben lévő üzletrészét?

Abszolút, a BB Stage színpadtechnikai cégemet is eladtam. Egyszerűen elegem lett.

A Showtime-ot nem akarja ugyanígy eladni?

Még egyszer? Nem hiszem, bár most kicsit úgy látom, hogy a Live Nation lefedte a piacot itthon és az egész világon is, ezért nem igazán van előremozdulási lehetőség. Pedig szükség lenne fiatal promoterekre, akik új szemléletet és zenekarokat hoznak. De persze az egész iparág elképesztő változás előtt áll, és nem biztos, hogy ezt már le akarom követni. A 2000-es években olyan 300 ezer euró körül volt egy szuperprodukció, ez a 2010-es évekre 5-600 ezer euróra nőtt, nyilván a lemezeladások miatt kieső bevételek pótlása miatt. És abba is érdemes belegondolni, hogy a live entertainment biznisz teljes bevételének a 75 százalékát 50 évnél idősebb előadók termelték meg, és ez nagyon hamarosan meg fog változni, mert egyszerűen kiöregszik ez a szegmens. Vagy meghalnak, vagy egyszerűen fizikailag nem fogják bírni. Azt is látni lehet, hogy a stadionkoncertek mára lefeleződtek, egyrészről a gyepet féltő futballklubok miatt, másrészről a fesztiválok miatt. Hamarosan át kell állni a 12 ezres helyekről az 5-6 ezresekre, de ilyen most nincs a Petőfi Csarnok óta. Bár a Pecsa meg már a vége felé vállalhatatlan volt, de pont ilyen volt a BS leégése előtt a Kisstadion is. Le kellett volna fényképezni, amikor Rod Stewart-koncertet csináltam a Kisstadionban és a csávó meglátta a villanykapcsolót. Konkrétan odahívta a stábját az öltözőbe, hogy ő még ilyen lepusztult épületet nem látott.

Volt olyan, hogy egy fesztivál elhappolta egy fellépőjét?

Talán csak a Prince volt olyan, hogy közel álltam a megállapodáshoz, aztán mégis Sziget lett belőle. Már akkor is éreztem, hogy nem igazán oda való, és hát bebizonyosodott, hogy elég nagy bukó lett a vége. Azok az emberek, akik Prince-re járnak, le akarnak parkolni nyugodtan, ruhatárba adni a kabátjukat, majd nyugodtan hazamenni, és maximum meginni előtte valahol egy pohár bort. Nem porban és sötétben akar bukdácsolni meg attól félni, hogy ha szél van, akkor nem hallja rendesen a koncertet. Pont ezért Prince meglehetősen kevés fesztiválon játszott a karrierje során.

Nyilván nem lehet megkerülni a Rolling Stonest. Szervezőként nyilván nem illik fellépőkkel haverkodni, de azért egy ilyen zenekar esetében kivételt tett?

Jaj, én nagyon gátlásos vagyok, sosem barátkozom a fellépőkkel. Viszont nemrég költöztem, és megtaláltam azt a fotót, amelyen Kunczétól Demszkyig mindenki ott pózol a Rolling Stonesszal. Egyébként ugyebár Tarlósról is tudni, hogy nagy Rolling Stones-rajongó, neki oda is adtam a zenekar setlistjét ajándékba, mert valaki nagyon a kedvében akart járni, hiszen gyűjti a setlisteket.

Ha jól tudom, nemrég megkereste egy angol újság a magyar előadó-művészeti taóval kapcsolatos visszaélésekről és a harmincéves karrierjéről. Mit mondott nekik?

Megpróbáltam nagyjából elmagyarázni az egész rendszer, de ez még magyarul is nehéz. Mondjuk ebben az a vicces, hogy két-három évvel ezelőtt elhívott Gerendai, hogy tartsak előadást Egerben a Music Hungary konferencián. Volt ott egy ilyen minisztériumi középvezető, és elmondtam neki akkor, hogy szerintem mi az a négy-öt dolog, ami miatt nagyon kijátszható a tao, és látszott az arcán, hogy nem érti, miről beszélek.

(Borítókép: Szemfüles olvasóknak feltűnhet, hogy a képen Mick Jagger vagy Keith Richards mellett felbukkan Demszky Gábor, Fodor Gábor, és Frenreisz Károly is. Fotó:)