Index Vakbarát Hírportál

Lázár inkább vadászháznak nevezné a batidai kastélyt

2018. március 21., szerda 20:31 | aznap frissítve

Lázár János szerint inkább prémiumkategóriás vadászház, mint kastély, az az épületegyüttes, amely Hódmezővásárhely mellett, Batida közelében, épült meg egy olyan területen, amelyet a politikus anyjának földje ölel körül, a szomszédban pedig Lázár és kiskorú fiainak birtokai állnak.

Bármiről is van szó, a Lázárhoz köthető földek közepén, de nem Lázár, hanem egy hódmezővásárhelyi ügyvéd (Kulik Jenő) tulajdonában álló ingatlant kizárólag a miniszter rokonainak tulajdonában lévő földeken keresztül lehet megközelíteni.

A Magyar Narancs megpróbált beszélni Lázár édesanyjával, mire Lázár önként jelentkezett a lapnál, hogy inkább ő válaszolna az ingatlannal kapcsolatban felmerülő kérdésekre. Az interjút a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő számában lehet majd olvasni, szerdán azonban egy részletét közzétették az újság honlapján.

"Jártam ott akkor is, amikor az építkezés zajlott, és jártam azóta is. De én inkább vadászháznak nevezném, a kastélyról nekem Keszthely vagy Eszterháza jut eszembe" – mondta Lázár, ám amikor a lap munkatársa megjegyezte, hogy azért nem egy szokványos vadászházról van szó, a miniszter már inkább "prémiumkategóriás létesítménynek" nevezte az épületegyüttest.

"Ha jól ismerem a beruházók és a befektetők célját, az értékesítés szempontjából kiemelten fontos volt, hogy felső kategóriás szállás és rendezvényhelyszín jöjjön létre a területen. Ez volt az üzleti koncepció, amit a beruházás kezdetekor megismertem" – mondta Lázár, aki azt is hozzátette, hogy régóta ismer minden szereplőt, barátokról és ismerősökről van szó.

Lázár szerint az új tulajdonosok azért keresték meg őt, hogy kikérjék a véleményét a beruházási céllal létesítendő új vadászszálláshelyről, Lázárnak pedig tetszett az ötlet. "Támogattam az elképzelést. Az újjáépített vadászház – legalábbis a beruházók egyes tevékenységei – pedig kapcsolódnak ahhoz a Návay Kornél Vadásztársasághoz, amely az elmúlt esztendőben alakult, és amelynek, ez sem volt titok soha, én is a tagja vagyok."

A miniszter aztán arról beszélt, hogy pénzzel nem, területtel viszont támogatta a projektet. "A vadászház tulajdonosai azzal is megkerestek, hogy tudunk-e egy kisebb területet a rendelkezésükre bocsátani. Nekem nincsenek százmillióim, hogy beszálljak egy ilyen beruházásba, ilyen módon azonban én is tudtam támogatni a fejlesztéseket, amelyeknek természetesen az a vadásztársaság is a nyertese lesz majd, amelynek a tagja vagyok."

A Lázár család földjeinél épült kastély/vadászház környékét februárban az Index is felkereste, ebben a cikkünkben írtunk róla részletesebben.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok