Index Vakbarát Hírportál

Eddig 2 millió forint adomány érkezett a diáktüntetők bírságára

2018. március 27., kedd 20:02

Negyven diák büntetésének megfelelő összeget, azaz 2 millió forintot gyűjtött össze a Diákvagyok Mozgalom pár nap alatt, áll a keddi közleményükben.

Mi is megírtuk, hogy szabálysértési ügyben kapott idézést a rendőrségtől a február 23-i diáktüntetés néhány résztvevője, akik a demonstráció hivatalos lezárása után még vonultak az utcákon és folytatták a tüntetést. Az egyik diákot a KRESZ megsértése miatt akarják meghallgatni a rendőrségen, és ezzel nincs egyedül. Egy másik olvasónk pedig már meg is kapta a BRFK határozatát: 50 ezer forintra büntették a KRESZ gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályának megsértése miatt.

A közlemény megemlíti, hogy a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet is kiállt a diákok mellett, így fellebbezések is fognak indulni. Ezeknél a büntetések mérséklése lesz a cél, a TASZ jogászai szerint azok teljes eltörlésére nem lehet számítani.

Rovatok