Nagyszabású portrét közölt az Orbán-rendszerről a New York Times, és egy ilyen cikk már csak azért is érdekes, mert megmutatja, hogyan láttatja Magyarországot a világ egyik legbefolyásosabb és szakmailag is legnívósabb lapja.

A cikk nem elsősorban a választással foglalkozik – melyet a szerző, Patrick Kingsley lefutottnak tart –, hanem azzal, milyen szinteken és milyen módszerekkel betonozza be Orbán Viktor a hatalmát. Kingsley megfogalmazásában:

Az elmúlt nyolc évben Orbán Viktor szisztematikus hadjáratot folytatott a magyar demokrácia hardvere ellen. (...) És bár sokkal kevésbé feltűnően, de kitartóan dolgozik a magyar demokrácia szoftverének újrakódolásán is – a kultúrától a civil társadalmon át az iskolai tantervekig.

A cikk részleteiben is bemutatja, milyen különböző szinteken folyik az újrakódolás.

• Az oktatásban, ahol a nyolcadik osztályosok a tankönyvükben olvashatják Orbán Viktor bevándorlókról szóló gondolatait. 
• A civil szférában, ahol a kormány feltőkésítette a CÖF-höz hasonló, a kormány politikájának támogatására szakosodott szervezeteket, de minden pénzt megvon az ellenzékinek tartott civilektől, sőt, igyekszik külföldi forrásaiktól is elvágni őket.
• A cikkben megszólaltatott Illés Zoltán egykori Fidesz-politikus szerint Orbán valóban komolyan utálja a jogvédő szervezeteket, és más, a politikával átfedésbe (vagy összeütközésbe) kerülő civileket. Felidézi egy 2014. áprilisi találkozásukat, melyen a miniszterelnök ezeket „a külföld által finanszírozott ügynökök”-nek minősítette, és kijelentette: 

Szeretném az összes civil szervezetet elpusztítani.

• A pezsgőnek leírt, évi 6,7 millió fizető nézőt vonzó színházi életben, ahol Tompa Andrea, a Magyar Színházi Kritikusok Szövetségének volt elnöke szerint egyre dominánsabbak a társadalmi üzenetektől mentes, szórakoztató darabok, és ez egy tudatos törekvés a fideszes politikusok, városvezetők által kinevezett direktorok részéről.
• Az egyetemi életben, ahol a cikk szerint a hangulatot jól jellemzi az a tény, hogy a Vlagyimir Putyin díszdoktori címe ellen tiltakozó oktatók ellen vizsgálatot indított a címet adományozó Debreceni Egyetem. A kormányzati befolyást pedig a kormány által kinevezett kancellárok garantálják, akik elvileg a pénzügyi fegyelemre ügyelnek, de Fleck Zoltán jogszociológus szerint a cél valójában az akadémiai szabadság megkurtítása volt. Fleck ezt az állítását azzal illusztrálta, hogy sokszor csak ideológiai célzatú kutatásokra állnak rendelkezésre a megfelelő források. És miközben az állam 2010 és 2014 között 30 százalékkal csökkentette az egyetemekre fordított kiadásait, addig bőven jutott pénz a kormány saját oktatási projektjeire, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre vagy a Veritas Intézetre.

A cikkben megszólalnak olyanok is, akik Orbán törekvéseit nem az autokrácia felé való elmozdulásként, hanem a demokrácián belüli reformként magyarázni. Például Patyi András, a Fidesz-kormány által gründolt Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, aki szerint

a kormány a demokratikus legitimitását nemcsak az állam, hanem a társadalom megreformálására is felhasználja.

És ebben „a demokratikus társadalmakban megszokott törekvésben” Orbán nem különbözik mondjuk Emmanuel Macrontól.