Húsz évvel ezelőtt csak úgy robbantak a bombák a politikusoknál és a pártirodákban. Még az Országos Bírói Hivatal jelenlegi elnöke, Handó Tünde lakása előtt is robbant egy pokolgép. Igen ám, de ezekben az akciókban senki nem sérült meg, bár az azóta elhunyt Torgyán József úgy vélte, esetében ez csak a véletlennek köszönhető. A rendőrség sosem tudta kideríteni, ki állt a robbantások mögött, de a legtöbb szál Szlovákiába vezet.
Nem sokkal este nyolc óra előtt a Független Kisgazdapárt budapesti, Belgrád rakparti székházának portását telefonon értesítették arról, hogy a felesége elájult. A portás a hír hallatán úgy döntött, hazarohan. Az épületből kilépve észrevett egy nejlonszatyrot. Felkapta, betette a kocsijába. Csak otthon vette észre, hogy a szatyorban bomba van. Azonnal kihívta a rendőrséget. Torgyán József pártelnök önéletrajzi könyvében így emlékezett vissza 1998. március 12-re. Igaz, ez nem teljesen ugyanaz a történet, mint amit a portás akkor a sajtónak elmesélt. Ő anno úgy nyilatkozott, hogy a székház bejáratának lábtörlő rácsán talált szatyrot egyből a rakpart és az épület közötti parkolóba vitte, és hívta a rendőröket, akik hatástalanították a szerkezetet, aztán éjfélig helyszíneltek.
Az biztos, hogy a fekete nejlonszatyorban lévő kilenc darab húsz dekagrammos „szelencéből” álló robbanószert távirányítással lehetett volna felrobbantani, feltéve, ha felrobbantják. Torgyán visszaemlékezése szerint aznap egy zuglói kampánygyűlésen volt, ahonnan a tervei szerint este fél 8 körül a székházba ment volna, ahol számba akarta venni az aznapi kopogtatócédula-gyűjtés eredményét. A politikus ezért meg volt róla győződve, hogy ha a portás nem talált volna rá a szatyorra, akkor felrobbantották volna azt, amikor ő a székházhoz ér.
Pár nappal később robbant is egy bomba, de ezúttal nem a székháznál, hanem Torgyán József budai lakásánál.
Ennek a robbantásnak olyan – számomra hihetetlen – ereje volt, hogy még a Rózsadombbal szemben lévő szabadság-hegyi lakók közül néhányan még a lakásuk ablakának betöréséről is beszámoltak
– emlékezett vissza könyvében Torgyán. Azt is írta, hogy a robbanáskor a lakásban lévő tárgyak „úgy röpködtek, mintha azokat rakétából lőtték volna ki”. A lakás, az elnök fiának ügyvédi irodája és a környéken lévő autók megrongálódtak, de senki nem sérült meg. Torgyán úgy emlékezett vissza erre az estére, hogy tervei szerint a televízióba ment volna szerepelni, a szolgálati autóját ezért 21 óra 30 percre kérte a lakása elé. Csakhogy felhívták a tévéből, és lemondták a szereplését, így aztán otthon maradt. Mivel ez a lakás bejáratánál elhelyezett bomba is távirányítós volt, ezért Torgyán szerint a tervezett programját ismerő merénylő nyilván arra számított, hogy a lakásából kilépve robbantja fel a bombát. Miután a terve meghiúsult, Torgyán szerint azért robbanthatta fel mégis a szerkezetet, „nehogy kárba vesszen az anyag”.
Az, hogy a rendszerváltás után politikai merénylet történik Magyarországon, ekkor már nem volt példa nélkülinek mondható.
Alig másfél hónappal később, 1998. május elsején a Fidesz-alelnök Szájer József feleségének, Handó Tündének a mátyásföldi lakása előtt robbant pokolgép. (Handó Tünde ma az Országos Bírói Hivatal elnöke.)
Aznap 23 óra 30 perc körül a Centenáriumi lakótelepen, a Futórózsa utca 81. szám alatti négyemeletes, 20 lakásos társasházban a második emeleti lépcsőházban történt a robbantás, közvetlenül Szájerék ajtaja előtt. A lakásban főleg Szájer felesége és a lánya lakott, a politikus csupán hetente kétszer-háromszor fordult meg ott, mivel akkoriban elsősorban Sopronban lakott, ahol egyéni képviselőjelöltként is indult a választásokon. A robbantás idején egyébként Szájer a feleségével együtt éppen Sopronban volt. A képviselő a robbantás után óvatosan fogalmazott, mondván, korai lenne politikai merényletről beszélni. Azt sem zárta ki, hogy a bomba esetleg Handó Tünde bírói hivatásával függ össze. Mindenesetre a szerkezet ugyanolyan volt, mint amilyet Torgyán lakásánál és a kisgazdák székházánál robbantottak.
Jóllehet most durvának hangzik, hogy politikusok ellen követtek el robbantásos akciókat, azokban az időkben ezek a fajta bűncselekmények majdhogynem mindennaposak voltak. Egy nappal azelőtt, hogy a kisgazdapárt székházánál a portás bombát talált, a belvárosban bomba robbant egy éjszakai mulatónál. Áprilisban két Mercedest is felrobbantottak Budapesten, májusban pedig igazi nagyüzem indult be:
Csakhogy az 1998-as robbantások közül a Torgyánnál és a Szájernél elkövetett akciók (és a kisgazda székháznál talált bomba) különböztek a többitől:
ugyanaz volt a robbanóanyag, és senki nem sérült meg.
Az is tény, hogy ezek a robbantások valakinek súlyos milliókba kerültek. Ahogy akkoriban a Népszabadság beszámolt róla: egy ilyen danubittal szerelt pokolgép elkészítése ötmillió forintba került (az átlagbér ekkor 67 ezer volt), az akció végrehajtásához pedig – a robbantás helyszínétől függően – négy-hat megbízható emberre volt szükség, akik valószínűleg szintén nem dolgoztak ingyen. Legalább két ember kellett a bomba helyszínre szállításához, ezenkívül két-három figyelőre is szükség volt, akik őrködtek, nehogy lebukjon a robbanószerkezetet elhelyező személy. A rendőrség sosem tudta feltárni, kik voltak az elkövetők, azt meg pláne nem, hogy kik a megrendelők. Az viszont viszonylag hamar kiderült, hogy az egyes robbanószerkezeteket egy kéz készítette.
Volt még egy támadás, ami már az 1998-as választás után történt, és a Fidesz volt a célpont. 1998. június 15-én, hajnali negyed kettőkor robbanás történt a párt Lendvay utcai székházánál. A detonáció a magasföldszinti erkélyt rongálta meg, de ekkor sem sérült meg senki.
Az egyes merényletek összes körülményének vizsgálata alapján azt feltételezték, hogy a merényleteket ugyanaz a bérrobbantó társaság követte el. Ez pedig joggal vetette fel a kérdést: ha profi robbanószerkezeteket készítenek drágán, akkor miért „bénázzák el” háromszor is a támadást? Vagy éppen ellenkezőleg: a merénylők azt akarták, hogy ne sérüljön meg senki?
Ahogy ilyenkor lenni szokott, beindultak az összeesküvés-elméletek. Voltak, akik azt sejtették, hogy a végrehajtók a Fidesznek tettek szívességet ezekkel az akciókkal. Akik ezt szajkózták, azok leginkább azokra a felmérésekre hivatkoztak, amelyek a lakosság növekvő bizalmatlanságát igazolták. A Gallup Intézet például összehasonlította a lakossági vélekedéseket az 1998. februári Fenyő-gyilkosság és a néhány héttel későbbi, Torgyán-ház előtti robbantás időpontjában. Ebből kiderült, hogy azok aránya, akik szerint a maffia valamilyen módon összefonódott a rendőrséggel, a korábbi 63 százalékról 84 százalékra nőtt. Azok aránya, akik szerint a maffia az üzleti körökkel fonódott össze, 83 százalékról 93 százalékra emelkedett. De nőtt azok aránya is, akik szerint ilyen összefonódás ment végbe a maffia és a politika között: 72 százalékról 82 százalékra.
Igen ám, de vajon miért kellett volna robbantgatnia bárkinek is ahhoz, hogy ilyen kép alakuljon ki az emberekben, akik nap mint nap hallhatták a hírekben, hogy hol itt, hol ott vannak robbantások? Egyszóval a Torgyán és a Szájer elleni akcióktól függetlenül is nyilvánvaló volt, hogy a rendőrség tehetetlen a robbantásokkal szemben. Ráadásul a választások után is volt egy robbantás a Fidesznél, ami eleve kizárja, hogy az akciónak a kampányhoz vagy a választásokhoz volt köze.
Voltak, akik az alvilágra mutogattak.
Eszerint az alvilág így próbálta meg megnehezíteni a rendőrök dolgát, tehát a káosz okozásában a bűnözők voltak érdekeltek. Akik ebben az elméletben hisznek, azok rendszerint arra hivatkoznak, hogy 1998-ra már nagyon komoly vagyonokat halmoztak fel azok a bűnözői körök, amelyek a kilencvenes években az olajozás révén váltak milliárdossá. Voltak olyan, a sajtóban is napvilágot látott alvilági pletykák, miszerint ezek a bűnözők 400 millió forintot különítettek el arra, hogy a választások előtt káoszt idézzenek elő. Ennek a teóriának viszont ugyancsak ellentmond, hogy már ezek nélkül az akciók nélkül is elég nagy káosz volt a fővárosban. Miért áldozott volna még több pénzt erre az alvilág? Ráadásul így azt is kockáztatta, hogy a politika bepánikol, a rendőrökön pedig még nagyobb nyomás lesz, ami végső soron rajtuk, bűnözőkön fog csattani.
A legelterjedtebb nézet az, hogy a politikai robbantások hátterében a szlovák titkosszolgálat állt.
Ebben az időszakban Vladimír Mečiar volt a szlovák kormányfő. Kormányzati ciklusa alatt több, máig kivizsgálatlan, valószínűleg az állami titkosszolgálat, a SIS által megrendelt és elkövetett bűncselekmény történt.
A Mečiar-éra alatt rabolta el a titkosszolgálat az akkori köztársasági elnök, Michal Kováč fiát. Mečiar bukása után derült fény Szlovákiában az alvilág és a titkosszolgálat összefonódására. Az Omega nevű műveletben például a szlovák titkosszolgálat alvilági erők felhasználásával olyan akciókat hajtott végre, amelyek lassíthatták volna Magyarország uniós csatlakozását. A gyanú szerint a politikusok lakásánál és a pártszékházaknál elkövetett robbantások is ennek a műveletnek a részét képezték. Ekkortájt még úgy tűnt, Magyarország előbb lesz tagja az EU-nak, ez pedig politikailag kedvezőtlen lett volna Mečiarnak – érvelnek azok, akik a támadások mögött szlovák indítékot sejtenek.
A szlovák hátteret erősíti az is, hogy az 1998 nyarán elkövetett Aranykéz utcai robbantás miatt elítélt Jozef Rohác a Mečiar-kormány idején a SIS védelme alatt állt. Az is a szlovák szálat erősíti, hogy Torgyán József és Szájer József lakásánál is a danubit nevű szlovák ipari robbanóanyagot használtak, és ugyanebből készült az a bomba is, amit a kisgazdapárt székházánál hatástalanítottak.
Ma már az is tudható, hogy az Omega és Balaton fedőnevű akciók keretében a szlovák titkosszolgálat információkat gyűjtött a vízlépcsőügyben, megpróbálta feltérképezni és befolyásolni Magyarország kereskedelmét. A szlovák szervezett bűnözéshez tartozó és a SIS alkalmazásában is álló emberek pedig fegyverkereskedelmi hálózatot akartak kiépíteni. Mečiar leváltása után a Dzurinda-kormány hivatalosan is bocsánatot kért a környező államoktól.
Cikkünkhöz az Arcanum adatbázisát használtuk forrásként.