Egy faluban mindig nagy szám, ha új étterem nyílik. A Borsod megyei Ricsére ez különösen igaz, ahol nemcsak a vendéglátás lendült fel a tavaly indult csárdának köszönhetően, hanem a falu közmunkásai is lehetőséget kaptak, hogy értékesebb és jobban fizető munkájuk legyen. Ricse polgármestere szerint a szociális szövetkezetként működő csárdának állami segítség nélkül is fenn kell tudnia maradni, és erre a Szlovákiából érkező turisták jelenthetik a garanciát. Az Abcúg riportja.
A szlovák határtól néhány kilométerre található Ricsén tavaly nyáron nyitott meg a Zukor Csárda. A kétezer fős Borsod megyei falu életében ez már önmagában hatalmas dolog volt, hiszen a rendszerváltás óta nem volt étterem helyben; a ricseieknek ezért egészen Kisvárdáig kellett autózniuk, ha egy ebéd vagy vacsora mellett szerették volna megünnepelni a jeles családi eseményeket.
Mégsem emiatt igazán érdekes a falu csárdája. Az még hagyján, hogy a parasztházakra hajazó pofás épületet többnyire ricsei közmunkásokból álló brigád húzta fel – a csapatról készült fekete-fehér bekeretezett fénykép máig ott lóg az étterem falán.
Az igazán nagy szó mégis az, hogy a hét fős személyzetből hárman közmunkásként dolgoznak a csárdában: Rita, az egyik pincér, és a két szakács, Moncsi és Éva a közmunkaprogram keretében kaptak munkát az étteremben.
Rita a csárda előtt is közmunkásként dolgozott; mikor tavaly tavasszal visszajött GYES-ről, nem nagyon talált más lehetőséget, így maradt a közfoglalkozatás, a helyi iskolában kapott munkát takarítóként. A háromgyermekes anyukának pont jókor jött a csárda indulása, mert az iskolában nyár elején felmondtak neki, mondván, nincs rá pénz, hogy a szünetben is tudják foglalkoztatni, majd a tanévkezdéstől lesz újra munka, meséli.
Ritának nem volt idegen a vendéglátás, öt évig volt felszolgáló egy ricsei kávézóban, ezért is esett rá a választás, amikor elindult a csárda. Itt sokkal jobban érzi magát, mint az iskolában; a munkakörülmények is jobbak és a vendégekkel is szívesen foglalkozik.
Pedig a takarításhoz képest egyáltalán nem könnyebb munka a pincérkedés. A műszak reggel kilenckor kezdődik, nyitás előtt a pincéreknek kell gyorsan összekapniuk a csárdát, hogy mire megjönnek az első vendégek, már minden készen álljon. Egészen zárásig, vagyis este tízig egyedül szolgálják ki az 50 fő befogadóképességű csárda vendégeit és a takarítás-mosogatás is az ő feladatuk. Cserébe – mivel váltásban dolgoznak – legalább a másnapja teljesen szabad, így a gyerekeivel tud lenni, és az sem mellékes, hogy a csárdában még többet is keres, mint az előző helyen. Társának, a huszonéves Bencének ez az első munkahelye, a vendéglátós iskola befejezése után egyből a csárdában kezdett el dolgozni.
Bár az étterem épületét a ricsei önkormányzat építtette, a működtetését és fenntartását egy független, külön erre a célra létrehozott szociális szövetkezet végzi. Így lehetséges az, hogy az ott dolgozóknak a képzettségükhöz és munkatapasztalatukhoz passzoló, a nettó 53 ezer forintos közmunkásbérnél jobban fizető munkát tudtak adni, magyarázza Vécsi István, Ricse polgármestere. A megfelelő munkaerő megtalálása nem volt egyszerű feladat; a szakemberek már elköltöztek vagy rég mással foglalkoznak, mondja Vécsi.
Ugyanakkor mivel az önkormányzatnál pontosan tudták, kinek milyen végzettsége van a faluban, nem kellett sokáig keresgélniük. Ricsén kis túlzással minden közmunkából épült: mivel a szakértelem adott, a csárda mellett közmunkások újították fel a művelődési házat és ugyanúgy küzmunkások alakították át a korábbi polgármesteri hivatalt idősek otthonává.
Ha nincs közmunka, akkor semmi sincs
– állapítja meg sommásan a falu első embere.
A csárdanyitás gondolata már régóta foglalkoztatta a falu polgármesterét. Részint a korábban említett okból, miszerint a faluban hosszú évekig nem volt étterem, másrészt pedig az autósforgalom miatt is adta magát az ötlet: sokan járnak át Szlovákiából Kisvárdára és Nyíregyházára, amihez át kell haladniuk Ricsén. “ Mindig benne volt a levegőben, hogy ha fejlődni akarunk, akkor legyen egy éttermünk. Termelhettünk volna paradicsomot is, de mi ezt az utat választottuk”, mondja Vécsi István, aki 1990 óta vezeti a falut. A térségben rengetegen élnek közmunkából, ami alaposan rányomja a bélyegét a gazdasági fejlődésre, ezért az egyetlen kiútnak az tűnt, ha a falu maga hoz létre jól fizető munkahelyeket. Azért is volt szükség az önkormányzat beavatkozására, mert a környéken kevés olyan vállalkozás van, amelyik képes lett volna egy hasonló nagyságú beruházásra.
A csárda megépítésére 30 millió forint támogatást kapott az önkormányzat a Start program helyi sajátosságok kialakítására szánt keretéből. (Ebbe beleszámított az építkezésen dolgozók bére is) Ehhez 15 százaléknyi önerőt kellett hozzátennie a falunak: a csárda berendezését és a konyhai gépeket már saját forrásból kellett megvárásolni az önkormányzatnak. Első körben nem is támogatták a minisztériumban a projektet, csak azután adtak zöld utat a csárdának, hogy Vécsi István közölte: ha nem lehet a csárda, akkor a Munkaügyi Központ adjon munkát az embereknek.
A csárda a falu leghíresebb szülöttjéről, a filmgyártás atyjának tartott Adolph Zukorról, a Paramount Pictures alapítójáról kapta a nevét. A szatócscsaládba született Zukor 15 éves koráig élt a faluban, majd miután meghaltak a szülei, kivándorolt Amerikába. Nem csak nevében állít emléket Zukornak a ricsei étterem: a filmgyáros kedvenc étele, a söberlivel (gombás-petrezselymes zsemletöltelékkel) körített, lepirított kacsamáj is szerepel az étlapon, a pontos receptet az Egyesült Államokból kapta meg a csárda. A helyi művelődési házban még csillagot is kapott Zukor, hasonlót, mint amilyet a Hollywoodi hírességek sétányán látni.
Miközben Rita a nyitáshoz készül elő, a konyhában a szakács lassan végez az aznapi menü – gyümölcsleves és székelykáposzta – elkészítésével. Kollégájához hasonlóan Moncsi is a GYES lejárta után kezdett újra munkakeresésbe, a gyerekek születése előtt saját fodrászata volt, amit később kénytelen volt bezárni. Így neki is maradt a közmunka; először a ricsei művelődési házban vállalt takarítást, onnan került át az általános iskola konyhájára.
Ez a munka közelebb állt hozzá, mert rendszeresen főzött kilenc fős családjára, így hamar feltalálta magát a nagyüzemi körülmények között is. Ennek ellenére komolyan felmerült a családban, hogy jobb lehetőség hiányában elköltöznek Ricséről, és máshol próbálnak szerencsét. Mivel férje éveken át járt át Ausztriába dolgozni, ez nagyon is reális forgatókönyv volt.
Nem sokat gondolkodott hát, amikor megkeresték a csárdától, hogy a menüztetés beindulása miatt plusz munkaerő kellene a konyhán Andor és Gábor, a két szakács mellé. Moncsit és váltótársát, Évát (aki szintén az iskolai konyhán dolgozott előtte) még szakácsképzésre is beiratta a szociális szövetkezet; péntekenként járnak a tanfolyamra, és várhatóan májusban szerzik meg a szakképesítést. Ennek köszönhetően mindketten a szakképesítésüknek megfelelő minimálbért kapják, ami jóval több, mint amennyit az iskola konyháján kerestek.
Korábbi cikkeinkben részletesen foglalkoztunk ( ebben és ebben )a szociális szövetkezetekkel. Szakértők szerint az az egyik legnagyobb probléma a magyarországi szövetkezetekkel, hogy nem jelentenek valódi kiutat a közmunkából, mert olyan termékeket állítanak előt, amikre nincs kereslet, és állami segítség nélkül képtelenek megélni a piacról.
Ricsén ezzel szemben kimondott cél, hogy a csárda az önkormányzat vagy az állam támogatása nélkül is fenntartható legyen. Ha veszteséges, akkor be kell zárni, mondja a polgármester. Tavaly nyereséggel zárt az étterem, de a január-február már rosszabbul ment, ami a karácsonyi kiköltekezés után nem is meglepő. Máshol van arra példa, hogy az önkormányzat működtet szociális szövetkezetet, de Vécsi szerint nem szabad a csárda működéséhez közpénzt felhasználni, ezért adták át a szociális szövetkezetnek a fenntartását.
Emiatt a csárda gyakorlatilag ugyanúgy működik, mint bármelyik magánvállalkozás: a béreket ugyan a közmunkaprogramból fizetik, a rezsit, az anyagköltséget viszont a csárdának kell kigazdálkodnia.
Ezért próbálnak külön programokat szervezni, hogy plusz bevételhez jussanak, legutóbb például élőzenés farsangi mulatságot rendeztek, de arra is volt példa, hogy a csárdában tartottak keresztelőt, születésnapozást vagy éppen halotti tort.
Ritáékkel ellentétben Móni, a csárda vezetője nem közmunkásként dolgozik, azonban elmondása szerint még pénzügyi-számviteli végzettségével is gondban lett volna GYES után, ha nincs a csárda, annyira nincs munkalehetőség a térségben. Valamennyi vendéglátós tapasztalata neki is volt, dolgozott korábban kávézóban és sörözőben is, de a csárda miatt el kellett végeznie a fogadós képzést, mert a könyvelési és az egyszerűbb konyhai feladatok mellett ismernie kell az élelmiszerbiztonsági követelményeket. Másrészt üzletvezetőként azt is illik tudnia, hogyan nézzen ki egy étlap, milyen ételeket érdemes kínálniuk. Móni egymaga intézi a csárda ügyes-bajos dolgait: rendeléseket ad le, átveszi a friss árut. Nem csoda, hogy folyamatosan csörög a telefonja, tízpercre alig tud leülni, hogy meséljen magáról és a csárdáról.
Szerinte egy étterem esetében minimum két-három év kell, mire igazán beindul az üzlet. Most még főleg szájhagyomány útján terjed a csárda híre, a vendégkör is elsősorban a ricseiekből áll, – ottjártunkkor a polgármesteri hivatali dolgozói és az egyik helyi rendőr is a csárda menüjét választotta – de sokan járnak át a környező falvakból, és egyre több szlovák turista áll meg Ricsén a csárda, illetve Zukor Adolph kedvenc étele miatt.