Index Vakbarát Hírportál

Több száz ELTE-s munkatárs tiltakozott a Figyelő listája miatt

2018. április 17., kedd 10:47 | aznap frissítve

316-an írták alá az ELTE munkatársai közül azt a nyílt levelet, amit a Figyelő című, egykor szebb napokat látott, mára kormányzati szócsővé vált kiadványban a múlt héten megjelent cikk miatt írtak. A Figyelő magánemberek nevét gyűjtötte össze és listázta, azzal bélyegezve meg őket, hogy ők Soros György zsoldosai.

A tiltakozó levelet és az azt aláírók névsorát Fleck Zoltán jogszociológus, az egyetem tanára tette ki a Facebookra. Ebben a levélben szolidaritásukat fejezik ki a cikkben „Soros zsoldoshadseregének” tagjaiként megnevezettekkel.

A listázást elfogadhatatlannak tartják, és a gyűlöletkampány egyik fejezeteként tekintenek rá. 

A levelet kedden reggel megküldték a szerkesztőségnek”.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Rovatok