Index Vakbarát Hírportál

Börtönbe mehet egy biztosítós ügyvéd, mert adót csalt

2018. április 17., kedd 08:19

A Somogy Megyei Főügyészség vádat emelt az ügyvéddel szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt, mivel a vádlott több mint 226 millió forint jövedelem után mulasztott el adót fizetni, írja közleményében Horváth Szilárd főügyész.

A vádlott 2011. és 2015. év között baleseti károsultak peres képviseletét látta el biztosító társaságokkal szemben. A biztosítók ebben az időszakban több mint 1,1 milliárd forint kártérítést fizettek ki az ügyfeleknek oly módon, hogy a kártérítési összeget az ügyvéd vádlott letéti számlájára teljesítették.

A vádlott a biztosítóktól kapott pénzből levonta az ügyvédi munkadíját, majd a fennmaradó összeget átutalta az ügyfeleinek.

Ebből a tevékenységből a vádlottnak több száz millió forint jövedelme keletkezett, azonban 395 ügyfél esetében az ügyvédi munkadíjainak egy részéről nem adott számlát és bevételének ezen részét nem szerepeltette az adóbevallásaiban sem, így 226 millió forint jövedelmet titkolt el az adóhatóság elől.

A vádlott a bűncselekmény elkövetésével összesen 82 millió forint adóhiányt okozott az állami költségvetésnek. Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, valamint indítványt tett arra is, hogy a vádlottat tiltsa el az ügyvédi foglalkozás gyakorlásától. Mivel a bűncselekményt haszonszerzés céljából követte el, az ügyészség pénzbüntetés kiszabását is indítványozta.

Rovatok