A populizmus a 2010-es évek egyik legizgalmasabb politikai jelensége, ami nyilván azért vált izgalmassá, mert jellemző: Donald Trumptól a Netflix-sorozatért kiáltó Rodrigo Dutertéig egy sor teljesen eltérő társadalmi, kulturális és politikai hátterű országban jutottak hatalomra szélsőséges populista politikusok harsány elitellenességgel, arcátlan ígéretekkel és nem kevés tesztoszteronnal fűtött kampányoknak köszönhetően.

Sőt, térségünkben Orbán Viktor és Jarosław Kaczynski – ha egy hónappal ezelőtt lennénk, akkor –Robert Ficót is említhettem volna – megmutatták, hogy

A lengyel és magyar populizmus sikerére próbál magyarázatot (magyarázatokat) adni a Political Capital Institute két országot összehasonlító kutatása, melyet pénteken mutattak be egy rakás külföldi diplomata és egy nemzetközi kerekasztal kíséretében.

Az intézet Magyarországon és Lengyelországban végzett összehasonlító elemzését Krekó Péter igazgató mutatta be. Ez az elemzés nagy merítésű felmérések és szakértői interjúk segítségével azt vizsgálja,

A tanulmány a következő fő kérdésekre koncentrált, hogy be lehessen lőni a populista szimpátia forrásait:

• Mennyire tartja fontosnak a politikusok, a politika emberközeliségét?
• Mennyire tartja elidegenedettnek a politikai elitet?
• Mennyire hajlamos az embereket politikai nézeteik alapján való Jókra és Rosszakra felosztani?

A közvélemény-kutatások több érdekes eredményt szültek (melyeket a tanulmány megjelenése után, ígérem, részletesebben is ismertetünk majd); ezek közül a magyar politikára nézve talán az volt a legtanulságosabb, hogy

Azaz a magyar politikai pártok egyáltalán nem oszthatók fel populista és antipopulista szempont alapján.

• Jobbik szavazói is követik a párt néppártosodását, az autoritariánus attitűdjeik néhány év alatt kikoptak. A 2006-ban még az utcákra vonuló jobbikosok ma az erőszakos megoldásokat kevésbé fogadják el, mint az MSZP szavazói.
• Ami különösen érdekes, hogy a Demokratikus Koalíció szavazói egyszerre elitisták (azaz több döntést tennének a demokratikus széljárásnak kevésbé kitett intézmények kezébe), de közben ők támogatják a legjobban az autoriter megoldásokat.
• Magyarországi interjúk alapján érdekes, hogy a populizmus nem a gazdasági ösztönzőivel hat a szavazókra, hanem – nyilván a kormány sorozatos kampányainak köszönhetően – az identitás és az idegenektől való védelem ígéretével.
• A kutatás az attitűdök szintjén is kimutatta, hogyan működik mindkét országban a Nagy Populista Trükk:

A populizmusból nincs hátraarc

A tanulmány bemutatását egy, a populizmus különböző vonásait elemző kerekasztal-beszélgetés követte Boda Zsolt, az MTA Politikatudományi Intézetének igazgatójának, Judy Dempsey, a Carnegie Europe vezető kutatójának, Gerald Frost Magyarországról is publikáló újságírónak, a budapesti Danube Institute volt igazatójának, valamint Jacek Kucharczyk, az Institute of Public Affairs igazgatójának részvételével. A beszélgetés megszívlelendő vagy legprovokatívabb megállapításai:

• a populisták nem elsősorban a választók igényeit artikulálják, hanem maguk teremtik meg választói bázisukat. Aktívan formálják a közvéleményt, a Fidesz például a választói bázisát átalakította;
• nincs sok időnk arra, hogy a populizmusból visszatérjünk, mivel a nemzetközi helyzet gyorsan változik, Európa meg úgy általában a Nyugat új külső és belső kihívásokkal kénytelen szembesülni, melyekre a populista politika képtelen választ adni, és könnyen kipottyanhat a biztonságot adó keretek közül;
• a populizmus nem jó és nem rossz, hanem fontos korrekciós szerepet tölthet be. De – ezt egyébként a PC kutatása is alátámasztotta – Közép-Európában inkább az autoriter vonásokat erősíti;
• a populizmusból nincs hátraarc, aki meg akar szabadulni populizmustól, annak előre kell menekülnie. Mondjuk a kerekasztal résztvevői csak nagy általánosságban tudtak a populista rendszerek sérülékenységéről beszélni;
• és amiben vita volt: mennyire meghatározó a gazdaság szerepe a populizmus előretörésében. A PC tanulmánya inkább az identitás kérdését hozta ki jelentősnek, de több hozzászóló hangsúlyozta Közép-Európának az EU magországaitól való lemaradását, vagy a nemzeti tulajdonosréteg kialakulatlanságát és erőtlenségét. Újabb csavart jelent a gazdasági motivációk és a társadalmi bázis kérdésében, hogy – legalábbis Lengyelországban – a populista szavazók egyáltalán nem a legszegényebb, tulajdon nélküli rétegekből kerülnek ki.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság Párt elnöke a szmolenszki légikatasztrófa áldozatainak emlékére állított, Mementó Szmolenszkért elnevezésű emlékmű felavatásán Budafokon 2018. április 6-án. Fotó: Huszti István/Index)