Index Vakbarát Hírportál

Újabb iskola száll szembe a város leggyűlöltebb menzájával

2018. április 25., szerda 12:53 | aznap frissítve

A Batthyány Általános Iskola után az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának is elege lett a Hungastból. A szülői munkaközösség petíciót nyújt be az iskola igazgatójának, amit eddig közel 300 szülő írt alá. A szülők szeretnék elérni, hogy lecseréljék a jelenlegi szállító céget, mivel a menza-koszt rossz ízű, és az étel nagy része a szemétbe kerül. Az ELTE kancellárja is megkapta a petíciót, a Hungast viszont még nem tud semmiféle panaszról, szerintük ők továbbra is minden tekintetben megfelelnek.

Nemrég írtunk arról, hogy az I. kerületi Batthyány Általános Iskolában fellázadtak a szülők a menza ellen, amit a Hungast Csoport, illetve annak egy tagja csinál. A Hungast Csoport mára az ország egyik legnagyobb menzás cégévé nőtte ki magát, az utóbbi években számos közétkeztetési céget vásárolt fel, és több közétkeztetési pályázatot nyert. A sajtó szerint a sikerük mögött Bánki Erik Fideszes képviselő állhat, erről már mi is többször írtunk.

Most az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájában is elegük lett a szülőknek, ott is a Hungast felelős a menzáért. A szülői munkaközösség (SZMK) megkeresésünkre elmondta, hogy ott is sokan panaszkodnak, elmondásuk szerint a helyzet odáig fajult, hogy a gyermekek nem jutnak megfelelő minőségű meleg ételhez az iskolában. Mivel nem körzeti beiskoláztatású az intézmény, a diákok a délutáni elfoglaltságok előtt nem tudnak hazajutni ebédelni,  az alsósoknak pedig a törvényi szabályozás értelmében az iskolában kell maradniuk délutánig. Továbbá az intézményben nincs lehetőség az otthonról hozott étel hűtésére, melegítésére sem.

A SZMK úgy tudja, a kiírt közbeszerzésen azért a Hungastra esett a választás, mert az övék volt a legolcsóbb ajánlat.  A munkaközösség arról informált minket, hogy az iskola igazgatója együttműködik velük az ügyben, amikor a petíció lezárul, azt továbbítani fogja az iskola fenntartójának. A Radnóti esetében nem az önkormányzat, hanem az ELTE felel a beszállító kiválasztásáért. A szülői munkaközösség szeretne aktívan részt venni az új közbeszerzési cég kiválasztásában, hajlandóak lennének akár többet is fizetni a jóízű, minőségi ételért.

A Radnóti honlapján szereplő adatok szerint jelenleg a szülők az ebédért alaptámogatással 19 napra 8000 forint körüli összeget fizetnek, a teljes ellátásért pedig, szintén alaptámogatással 13 ezer forintot. Viszont ennél nagyobb összegből gazdálkodhat a Hungast az étel előállításakor, mivel nemcsak "nagyobb támogatás", hanem "alaptámogatás" is létezik, amit a fenntartó biztosít.

Szülői panaszok: a kidobott étel a legdrágább

Az egyik szülő két héten keresztül vitetett haza ételmintát a gyerekével az iskolai menzáról. Ő is úgy véli, hogy semmilyen tekintetben nem megfelelő az étel minősége.  

A szülők az alapanyagok minőségére és az étel ízére panaszkodnak leginkább, továbbá a készételt nem tartják egészségesnek, hiányolják a korszerű táplálkozásra nevelést is. Van olyan szülő, akinek az egyébként egyáltalán nem válogatós gyereke sem eszi meg a menza-kosztot, a hiányos táplálkozás miatt pedig úgy vélik, nehezebb megfelelni az iskolában. 

Az egyik szülő elmondta, hogy nem találja olcsónak a menzát, több gyermeke közül itt kell fizetnie a legtöbbet. Van, aki elő sem fizet már a menzára, mert a gyermeke mindig éhesen jött haza. Sok diák inkább a büfében eszik, vagy otthonról visz ételt.

A Blikknek az ELTE Rektori Kabinet elismerte, hogy értesült a petícióról és a kancellárhoz is eljutott a panasz. Továbbá arról is tájékoztatták a lapot, hogy

a céggel való szerződésük a közeljövőben fog lejárni, és hogy az új közbeszerzéskor az ár mellett az ételek minősége is fontos szerepet fog játszani.

Az ELTE számunkra megküldött közleménye szerint viszont sem a Kancelláriához, sem az ELTE vezetőihez még nem érkezett hivatalos panasz, vagy petíció a menzával kapcsolatban:

Az ELTE Kancellária Központi Ügyiratkezelő Osztály vezetőjének tájékoztatása szerint 2018. április 25-ig bezárólag az ELTE egyetlen köznevelési intézményétől és a szülői munkaközösség tagjaitól sem érkezett közvetlenül hivatalos panasz, petíció az ELTE Kancellária szervezeti egységéihez, illetve az ELTE vezetőihez a közétkeztetéssel és menzai ételek minőségével kapcsolatban. 

Az ELTE által fenntartott köznevelési intézmények közétkeztetését biztosító cégek kiválasztása nem az ELTE kancellárjának vagy az ELTE  vezetőinek hatásköre. A szolgáltató cégeket az ELTE nyílt, uniós közbeszerzési eljárás keretében köteles kiválasztani.

Az ELTE Kommunikációs Igazgatósága azt viszont nekünk is megerősítette, hogy az új közbeszerzés során a szolgáltató kiválasztásakor az ételek minősége is fontos szempont lesz.  

A Hungast szerint ők minden tekintetben megfelelnek

Enyedi Csaba, a Hungast Csoport kommunikációs igazgatója arról tájékoztatott minket, hogy nem tudtak a petícióról. A cég tájékoztatása szerint a héten, a legutóbbi egyeztetésen az intézmény részéről semmiféle panasz nem érkezett a szolgáltatás minőségére. 

Mindez onnan eredeztethető, hogy cégünk minden tekintetben megfelelt és eleget tett a felek közti szerződésben foglalt kötelezettségeinek. Természetesen ettől függetlenül is mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a vonatkozó jogszabályi környezetnek a legmesszebb menőkig megfelelve, tevékenységünket a fogyasztók általános megelégedése érdekében folyamatosan fejleszthessük. 

Egy korábbi levelükben pedig a NÉBIH-re hivatkoztak, ami a közétkeztetési főzőkonyhák, tálaló-és melegítőkonyhák élelmiszerbiztonsági és élelmiszerminőségi szempontok szerinti minősítését végzi, szóval az ételek ízével nem foglalkozik. 

A szolgáltatási területeinket és a mi szolgáltatásunkat figyelembe véve, egyértelműen az elégedett fogyasztóink vannak túlsúlyban. Kiemelendő, hogy ennek a körülménynek a hátterében mérhető, objektív adatok is vannak: a NÉBIH Minőségvezérelt Közétkeztetés Programja keretein belül cégcsoportunk konyháinak átlaga jócskán meghaladja az országos átlagot.

Megnéztük a cég által hivatkozott NÉBIH program adatbázisát, mivel a minősítés alapját adó csekklisták és az értékelések nyilvánosak. Kiderült, hogy a NÉBIH minősítési rendszere nem vizsgálja az étel ízét. Kétfajta csekklista érhető el, az egyik a főzőkonyhára, a másik a tálalókonyhára vonatkozik. Mindkettő 15 modulon keresztül értékeli a főzőkonyhát (műszaki-, higiéniai-, személyi feltételek stb.), a minőségi szempont 1 modult tesz ki, amiben a készétel állagát, vagy minőségét nem értékelik, a friss, ízfokozó nélküli, minőségi alapanyag ér pár pontot. A vizsgálaton 90-100 százalékra lehet ötös minősítést kapni, a Hungast több esetben négyes minősítést kapott.

Egyébként a NÉBIH vizsgálat értékelte 2015-ben 95 százalékosra az esztergomi kórháznak a menzáját, ami 2016-ban, közös megegyezés alapján felmondta szerződést a Hungast Esztergom Kft.-vel, mivel a kórház nem akart tovább fizetni a drága és rossz ételért.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Újabb iskola száll szembe a város leggyűlöltebb menzájával

A Radnótinak is elege lett a Hungastból, eddig közel 300 szülő írta alá az ellenük szóló petíciót. A cég szerint viszont minden rendben.

887 · Apr 25, 2018 12:53pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Fotó: Gyermekek ebédelnek az egri Ward Mária Általános Iskola Gimnázium Kollégium és Alapfokú Mûvészeti Iskola étkezõjében 2017. március 8-án. Fotó: Komka Péter / MTI.

Rovatok