Index Vakbarát Hírportál

Nyert a TASZ: lehet élőlánc a Parlament körül

2018. május 4., péntek 19:03

Május 8-a környékén a Kossuth térnél lesz minden, mint a búcsúban. 

Április 24-én derült ki, hogy az országgyűlési őrség úgy határozott, hogy május 8-án lezárja a Kossuth teret (a Parlament előtti teret és a füves részeket). Az akkori határozat szerint a lezárásra - 6:00-tól legkésőbb 14:00-ig - azért van szükség, mert aznap lesz az országgyűlés alakuló ülése, és a hivatalos programok egy része kiterjed a Kossuth térre is. A programokon pedig "az újonnan megválasztott képviselőkön kívül több védett személy is részt vesz".

Aznapra délutánra egyébként meghirdetették a 3.0 Mi vagyunk a többség - tüntetés a demokráciáért nevű tüntetést - mely sorrendben a harmadik -, de a tüntetés a hivatalos lezárás után, 18:00-ás kezdéssel van meghirdetve. Viszont más tüntetést is meghirdettek. Az egyiket délelőtt 10 órára, hogy már akkor tüntessenek, amikor ott vannak a képviselők is. Velük a délutáni tüntetés szervezői egyeztetnek is valamit.

Időközben a Jobbik is bejelentkezett, hogy ők pedig elbontanák a kordonokat, mivel a párt szerint „a nemzet főteréről nem lehet kirekeszteni a magyar embereket, a kormányellenes tüntetőket sem.”

De ezen kívül is van élet tüntetés ügyileg. A Jogállamot Facebook csoport meghirdetett kedd hajnalra egy élőláncot a Parlament köré. Arra szeretnék ezzel felhívni a figyelmet, hogy Magyarország csatlakozzon az európai ügyészséghez.

Ezután térben és időben is kiterjesztette a Kossuth tér jövő heti lezárását az Országgyűlési Őrség. A honlapjukra felkerült legfrissebb intézkedési terv szerint már 7-én, hétfő este hatkor lezárják a Parlament környéki teret, beleértve a villamos vonalát és az alsó rakpartot is. Lezárt alsó rakparttal pedig nehéz élőláncot vonni a Parlament köré.

A rendőrség emiatt ezután elutasította az élőláncra benyújtott engedélykérelmet, arra hivatkoztak, hogy annak megtartása a népképviseleti szerv zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné.

Ezt a döntést viszont a TASZ segítségével megtámadták, és nyertek is a bíróságon. A TASZ legfrissebb Facebookra feltöltött videójából kiderült, hogy a bíróság úgy ítélte meg, hogy a rendőrség indokolatlanul nem vett tudomást arról, hogy a szervezők nyilatkoztak arról, hogy nem kívánják zavarni az alakuló ülést. Véget is érne a tüntetés még az ülés előtt.

Tehát a döntés értelmében a lezárás marad, de a rendőrségnek biztosítania kell a tüntetést.

Rovatok