Index Vakbarát Hírportál

Jobbik tisztújítás: Ez szoros volt

2018. május 12., szombat 15:30 | aznap frissítve

Szoros és izgalmas elnökválasztást hozott a Jobbik szombati küldöttgyűlésén az új elnök megválasztása. Az volt a fő kérdés, hogy a Jobbik radikalizálódik-e, vagy marad a Vona Gábor által elkezdett néppártisodás. A végeredmény alapján azonban egyáltalán nem mondható egyértelműnek a párttagság akarata, sőt.

A Jobbik különös módon egy felkapott, ám alternatív szórakozóhely, a Dürer Kert melletti konferenciateremben tartotta a közgyűlését, ami zárt ajtók mögött kezdődött szombat délelőtt.

Mirkóczki Ádám szóvivő az elnökválasztás után rögtön kijött az utcafronton található büfében várakozó újságírókhoz, és ismertette az elnökválasztás végeredményét, amely szerint az 556 küldött 54 százaléka Sneiderre szavazott.

Mirkóczki azt is elmondta, hogy a tisztújítás Vona Gábor beszédével kezdődött. Vona önkritikus és visszafogott beszédet mondott, nem kampányolt egyik jelölt mellett sem. Ő mostantól hátralép, nem vállalt tisztséget a pártban.

Ezután az elnökjelöltek 17-17 percben mondhattak kampánybeszédet, ami a jelek szerint alaposan felforgatta a várakozásokat.

A héten egy előválasztáson még 70-30 arányban támogatták Sneidert a küldöttek, ez a választásra 54-46 százalékra módosult. Hogy mi történt ezekben a napokban, ami így módosította az arányokat, az rejtély.

Az egyik küldött meg is jegyezte az elnökválasztás után, hogy ez meleg volt. Úgy tudjuk, hogy Toroczkai kemény beszéddel készült, felhánytorgatta az előző elnökségnek, hogy a kampányban letiltották kedvenc témájáról, a kerítésről, de most azt ígérte, ha megválasztják, a Jobbik bele fog állni a migráns-témába. Ezzel szemben Sneider inkább az összefogást hangsúlyozta.

A Jobbik megválasztott alelnökei

Sneider elnökhelyettese minden valószínűség szerint Gyöngyösi Márton lesz, aki diplomata család sarja, négy nyelven beszél, tehát nem a radikális kiszólásai miatt lesz rá szükség, bár korábban arra is volt példa, hogy a parlamenti beszédében azt szorgalmazta, írják össze az izraeli-magyar kettős állampolgársággal rendelkező képviselőket. 

A szombati választás végeredményével forrásunk szerint többen elégedetlenek voltak, ennek tanúbizonyságát adta egy csongrádi jelölt, aki Mirkóczki sajtótájékoztatójának a kezdetén átvonult a kamerák előtt, és teátrálisan a földhöz vágta a küldöttkártyáját, majd elsietett. De nemcsak ő, más csongrádi jelölt is elégedetlenkedett, a balástyaiak információink szerint például kilépést terveznek.

A kilépés és az esetleges pártszakadás most egy reális forgatókönyvnek is tűnik, főleg a szoros eredmény tükrében. A további tisztségekről ezekben az órákban szavaznak, az elnökhelyettes után alelnököket és az elnökséget is megválasztják.

Nyitókép: Sneider Tamás, Vona Gábor és Toroczkai László a Jobbik 16. országos kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2017. június 10-én. (Szigetváry Zsolt/MTI)

Rovatok