Index Vakbarát Hírportál

Leendő honvédelmi miniszter: A honvédséget az alapoktól kell újraépíteni

2018. május 14., hétfő 12:12

A nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottság közös ülésén hallgatta meg a leendő honvédelmi minisztert, Benkő Tibort. A meghallgatás azért is volt érdekes, mivel a miniszterjelölt abszolút újonc – és nemcsak a kormányzásban, hanem úgy általában a politikában is, hiszen a Magyar Honvédség vezérkari főnöki posztjáról került a honvédelmi tárca élére. Benkő kinevezése nem kis meglepetést váltott ki, hiszen egyfelől ő a rendszerváltozás után az első aktív állományban lévő katona, aki honvédelmi miniszter lett, másfelől pedig nem volt előjele annak, hogy 2015-ben a határzár építésének csúszása miatt Hende Csabát váltó Simicskó Istvánnal elégedetlen lett volna Orbán Viktor.

A meghallgatás azzal kezdődött, hogy Benkő ismertette a 43 év szolgálati időt felölelő szakmai önéletrajzának főbb pontjait, elvi hitvallását, és nagy általánosságokban beszélt széles körű nemzetközi tapasztalatairól a fegyveres erők civil kontrolljával, a katonai és civil diplomáciával kapcsolatban. Leszögezte,

Konkrét elképzelése van a jövőt illetően, kiket kell vezetni és kiket és hogyan kell ellenőrizni.

Hitet tett továbbá az euroatlanti együttműködés folytatása mellett, rámutatva arra, hogy a magyar katonatisztek által betöltött NATO-pozíciók mutatják az ország elismertségét. Benkő leszögezte, hogy a kollektív önvédelem minden partner részéről megköveteli a cselekvést:

Nem csak a markunkat kell tartani a washingtoni szerződés V. cikkelyének [ami egy tagállamot ért támadás esetén az NATO kollektív védelmét garantálja] betartását várva.

A leendő miniszter a hagyományos katonai tevékenységeken túl új kihívásokat is lát a honvédség előtt, például:

Benkő az erős honvédséget az előző ciklusban elfogadott Zrínyi 20–26" nevű honvédelmi és haderőfejlesztési programon keresztül látja megteremthetőnek. Hangsúlyozta a kibervédelmi megosztási platformon való részvétel fontosságát, illetve a visegrádi négyek közti katonai együttműködés erősítését. Kiemelte, hogy

honvédelem legfontosabb erőforrása maga a katona.

Ezért fontosnak tartja

Az alapoktól kell felépíteni a honvédséget

A két bizottságból főleg az ellenzéki tagok tettek fel kérdéseket – ezek részben a miniszter feladataira, politikai-intézményi helyzetére, részben Benkő szlogenszerűen megfogalmazott vállalásainak tisztázásra irányultak:

Benkő megfordította a kérdést. Szerinte ugyanis nem egyértelmű, miért pont egy pedagógus, egy közgazdász tudna érdemi civil kontrollt gyakorolni a hadsereg felett. Másfelől pedig a honvédség munkáját a miniszterein kívül is egy sor civil intézmény – köztük az Országgyűlés, az Állami Számvevőszék – felügyeli.

Benkő megemlítette, hogy a laktanya-rekonstrukciós program csaknem tíz éve félbeszakadt, de azt nem, honnan venné fel a fonalat. Magyarország teljesíti a NATO elvárását, és 80 százaléka felett van a feltöltöttsége. Az arány ráadásul 2016 óta javul, még akkor is, ha az elmúlt években négy új katonai szerv jött létre.

Benkő másként közelítené meg a kérdést. Szerinte „szomorú", hogy az alapoktól kell kezdeni az építkezést, de azt mondja, legalább azt el kellene ismerni, ami 2017 óta történt. A helikopterbeszerzésről azonban ő sem tudott konkrétumot mondani, csak azt, hogy egy többcélú – azaz szállító és harci feladatokra is alkalmas – helikoptert szeretnének.

Ő ilyen feladatot nem kapott, és nem is hallott róla, ezért nem érti ezt a kérdést.

Benkő a kételkedő közbeszólások ellenére leszögezte, hogy Korom kinevezése az ő személyes kérésére történik.

Erre a kérdésre annyi válasz érkezett, hogy

a KNBSZ [Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat] munkatársai otthon vannak a kérdésben, és végzik a munkájukat. És ha ez így megy tovább, akkor legközelebb eredményekről tudok majd beszámolni.

Benkő leszögezte, hogy az irányítási jogkör továbbra is a tárcánál maradt, hozzá semmilyen személyi kérés nem érkezett, és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat is a korábbiakhoz hasonlóan fog működni. És annak ellenére, hogy nincs politikai háttere, saját érdekérvényesítő képességével kapcsolatban nincsenek kételyei.

Erre Benkő nem adott egyenes választ.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

(Borítókép: Bődey János / Index)

Rovatok