Index Vakbarát Hírportál

Áder János a tüntetők helyett bocsánatot kért a reformátusoktól

2018. május 15., kedd 11:38 | aznap frissítve

Áder János személyesen kért bocsánatot a református egyházi vezetőktől az őket az Országgyűlés alakuló ülése után ért támadás miatt, írja az MTI. A köztársasági elnök a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalban azt mondta, mivel egy hete hiába vár a tüntetők bocsánatkérő nyilatkozatára,

ezért a magukról megfeledkezett és önmagukból kifordult tüntetők és az eddig hallgatásba burkolózó politikusok helyett megköveti Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát.

Mint ismert, a három református elöljárót a rendőröknek kellett kimenekíteniük a Kossuth térről, miután tüntetők azt látva, hogy a parlamentből jönnek ki, rájuk támadtak. Elmondásuk szerint a gazembertől a csalóig mindennek lehordták őket, hiába mondták, hogy ők csak meghívott vendégek.

Áder János szerint a véleménynyilvánítás szabadsága alaptörvényben biztosított alapvető jog, amely mindenkit megillet. Ennek a szabadságnak azonban "világos határa van, amely ott húzódik, ahol a kinyilvánított vélemény durva agresszióban, fenyegetésben ölt testet, sérti a másik személyes szabadságát, emberi méltóságát. 

A köztársasági elnök szerint "nincs az a sérelem, amely igazolhatná, hogy Magyarországon becsületes, jó szándékú embereket, nagyra becsült vallási vezetőket, egy tisztességben megőszült tudóst, egy öt gyermekes édesapát ilyen méltatlan támadás érjen." Áder szerint  "akik nem ismerve se Istent, se embert, csak üvöltözni, gyalázkodni képesek, sötét erőknek engedik át önmagukat".

Áder harmadszor szólal fel hasonló ügyben. 2012 júniusában akkor kellett felemelnie a szavát, amikor Schweitzer József nyugalmazott főrabbit érte atrocitás az utcán, másodszor pedig négy esztendővel ezelőtt, amikor Pásztor Istvánt, a vajdasági magyarok elnökét támadták meg. 

Bogárdi Szabó István püspök, az MRE zsinatának lelkészi elnöke mély alázatra valló, felemelő, nagy tettnek nevezte a köztársasági elnök bocsánatkérő gesztusát. Az egyházi vezetők köszönetképpen egy a reformáció emlékévében készített zászlót ajándékoztak Áder Jánosnak.  

Rovatok