Index Vakbarát Hírportál

34 év, 100 milliárd forint

2018. május 15., kedd 17:15

A Forbes listája szerint Soros György 8 milliárd dolláros vagyonával jelenleg a 190. leggazdagabb ember a világon. Tavaly a 25,2 milliárd dolláros vagyonával még a 33. helyen szerepelt, de azóta pénzének több mint kétharmadát, 18 milliárd dollárt (4712 milliárd forintot) átutalt az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványoknak.

Az alapítvány 1984-től 2007-ig viselte Soros nevét, azután pedig a Nyílt Társadalom Alapítvány néven futott tovább. A honlapjukon nyomon lehet követni, mennyi támogatást nyújtottak Magyarországon a civil szervezeteknek. Az alapítvány az 1984-es alapítása óta összesen 400 millió dollárt költött Magyarországon, ez jelenlegi árfolyamon 106,4 milliárd forint. Ebből az összegből Soros György 28 darab 3,8 milliárdos stadiont építhetett volna Felcsúton, vagy akár a különösen drágára sikerült 4-es metró negyedét is kivitelezhette volna.

Az alapítvány 2016-ban Magyarországon a harmadik legnagyobb támogatója volt a civileknek, az első helyen a Magyar Állam (8,2 milliárd), a második helyen pedig a Norvég Alap állt (942 millió) a Forbes kimutatása szerint. A Soros György által alapított szervezet 2016-ban 1 milliárd forintot ítélt oda a magyarországi civileknek adományként, viszont ebből az összegből csak 838 millió forint volt felhasználható, mert a nagyobb összegeket 2-3 évre előre ítélik meg.

Romáké volt a legtöbb támogatás

A Forbes számításai szerint 2016-ban a legtöbb támogatást, 111,3 millió forintot a roma felzárkózást segítő szervezetek támogatására költötte. Sokat ostorozták Sorost a menekültek segítése miatt, az ilyen szervezetek mindösszesen 46,2 millió forintos támogatást kaptak abban az évben.

Az alapítvány 2016-os beszámolója alapján, a következő kategóriákban osztotta szét a pénzt a szervezet:

Fénymásolótól az ultrahangig

Az alapítvány az elmúlt több mint 30 év alatt az alábbi fő projekteket is támogatta:

(Borítókép:  Isza Ferenc / AFP)

Rovatok