Index Vakbarát Hírportál

Meglepetésvallomást tett a hajléktalangyilkossággal vádolt kamasz

2018. május 17., csütörtök 12:49

Csütörtökön folyatódott annak a fiatalkorú vádlottnak a pere, aki a vád szerint egy éjszaka alatt két hajléktalant ölt meg Tatabányán tavaly áprilisban. Az utolsó pillanatban a fiú változtatott a vallomásán: azt mondta, nem egyedül bántalmazta az áldozatokat, és megfenyegették, azért tette. A tárgyaláson levetítették a gyilkossági helyszíneken készült kamerafelvételeket, amiken mindig csak egy ember látható. Pénteken ítélet lett volna, de a tárgyalást az új vallomás miatt elnapolták.

A csütörtöki második tárgyalásra vezetőszáron vezették be a fiatalkorú M. A. vádlottat a Tatabányai Törvényszék kis tárgyalótermébe. A fiú megszeppent arccal lépett oda a helyéhez, anyja három sorral mögötte ült.

A bíró a tárgyalás elején felolvasta a gyilkosság után készült rendőri jelentést, amit a kamasz lehajtott fejjel hallgatott végig. Később levetítették a helyszínen készült videófelvételt is.

Megölt két embert, majd hazament tévézni

A vádirat szerint M. A. anyjával és 5 éves öccsével élt egy kis egyszobás albérletben Tatabányán. Az apja nem ismerte el fiaként, évente párszor hazalátogatott, de akkor is csak az öccsével foglalkozott. Néhányszor odadobott neki pár ezrest. Az anya sokat dolgozott, gyakran késő estig, ilyenkor a fiú vigyázott a testvérére, többször neki kellett érte mennie az óvodába. Közben egy speciális nevelési igényű iskolában a hetedik osztályba járt. Alkalmi munkákból fedezte a kiadásait, mert anyjától nem kapott zsebpénzt. 

A vádirat szerint M. A. az iskolai magatartása és a rossz tanulmányi eredményei miatt már hétéves korában nyilvántartásba került a Gyermekjóléti Központnál, azóta pedig folyamatosan gondozásban volt.  2016-ban ő maga kérte, hogy vegyék állami gondozásba, mert úgy érezte, anyja csak az öccsét szereti, őt nem. Érzelmileg elhanyagolt, problémás gyerek volt.

2017 áprilisában M. A. egy éjszaka alatt,

mindössze 15 évesen megölt két hajléktalant.

A gyilkosságok estéjén a fiatalkorú vádlott a barátival iszogatott. Már hazafelé sétálva felfigyelt egy hajléktalanra, aki egy buszmegállóban feküdt. Odament hozzá, ekkor felismerte a 44 éves hajléktalanban azt a férfit, akivel egy korábbi alkalmi munkája során szóváltásba keveredett. A vádirat szerint a fiú felkeltette az alvó férfit, mert beszélni akart vele a történtekről, de a férfi elküldte őt. Erre M. A. annyira bedühödött, hogy

brutálisan verni kezdte a fekvő férfit, és akkor sem hagyta abba, amikor az már nem mozgott.

A rendőri jelentésben fiú azt mondja, a hajléktalan férfi kezdte el őt lökdösni a vállán, ami három-négy percig tartott. A fiú erre ököllel gyomorszájon ütötte, majd ütlegelni és rugdosni kezdte a fején, a nyakán, a mellkasán, a hasán. „Nem tudtam leállni" – vallotta.

„Nem vagyok cigány, hogy eszközzel menjek neki, jó a puszta kezem is" – mondta a vádlott a rendőröknek, amikor azok megkérdezték, használt-e valami tárgyat a verés közben. A fiú keze viszont nem sérült meg, szerinte azért, mert néha „edzésképp" a falat szokta ököllel ütni. Később a fiú még a hajléktalan pulzusát is megnézte, szerinte még lélegzett is a verés után. A rendőri jelentésben az áll, a fiú mentőt is akart hívni, de lemerült a telefonja, és mivel mást nem tudott tenni, magára hagyta az férfit. Az áldozatnak szétnyílt az állcsontja, bevérzett a koponyája, bordái és belső szervei összezúzódtak, a vádlott cipőtalpának nyoma ott maradt a hasán.

Az áldozat még ott helyben meghalt. A férfitól elvette a táskáját, amit elrejtett, és a mobilját, amit a fiú megtartott. Majd hazaindult.

A lépcsőházban azonban észrevette, hogy nincs meg a kulcsa, és hogy így nem tud bejutni a lakásba. Mivel el akarta kerülni az anyja haragját, ezért nem ébresztette fel, inkább újra kiment a városba. Egy közeli presszó teraszán, mindössze 500 méterre az első gyilkosság helyszínétől meglátott a kertben egy másik hajléktalant egy padon aludni. A fiú odament az hozzá, és közölte vele, hogy ott nem aludhat, mivel az magánterület. Az 56 éves férfi erre szitkozódni kezdett, mire a vádirat szerint a vádlott kiráncigálta őt a padok közül. A fiú szerint itt is a hajléktalan kezdte el őt lökdösni, erre ugyanúgy, ahogy pár órával korábban tette,

ököllel ütni kezdte a hajléktalant, majd miután az földre került, többször megrugdosta. Miután végzett, magával vitte a férfi cipőjét, mert megtetszett neki.

A kezére saját pulcsiját tekerte fel, hogy „ne maradjon ujjlenyomat." A verekedés nagyjából fél óráig tartott.

M. A. végül hazament, ahol még a lépcsőházban felhúzta a saját lábára a meggyilkolt hajléktalan férfi cipőit, bement a lakásba, ahol evett, 

majd kicsit tévézett, és lefeküdt aludni.

A rendőrök még aznap délelőtt előállították. A fiatalkorú vádlott vallomásában elismerte a gyilkosságokat. 

Készült helyszíni felvétel, de azon alig látni valamit

A csütörtöki tárgyaláson két videót is levetítettek. Az elsőn az látszik, ahogy a vádlott a tatabányai buszállomáson céltalanul bolyong, a gyilkosságról nem készült felvétel.

A második videó a presszó kerthelyiségében készült. A felvételen jól látni, hogy a kapucnis fiú beszélget valakivel – bár azt a kameraállás miatt nem látni, kivel –, majd meggyújt egy cigit, és fel-alá kezd sétálgatni. Nem sokkal később megjelenik a képernyőn a láthatóan ittas hajléktalan is, a bűncselekményről viszont nem készült felvétel.

A vádlott ügyvédje a tárgyaláson új bizonyítási indítványokat tett a bíráknak. „Látszólag nagyon egyszerűnek tűnik ez a történet, de szerintem nem az, függetlenül a beismerő vallomástól. Nem biztos, hogy M. A. egyedül követte el a bűncselekményeket" – mondta. A védő szerint a vádlott azért nem követhette el egyedül a gyilkosságokat, mert

Ezért egy harmadik felvételt, a vonatállomás és a pláza közötti térfigyelő kamera felvételeit vetítették le a tárgyaláson, amivel a védő próbálta ezeket az állításokat alátámasztani. Közben azt kérte, a bírák ne felejtsék el, hogy egy tizenöt éves fiúról beszélünk, aki már korábban is vitt el balhét mások helyett, szerinte ez akár most is így történhetett. A bíróság a védő indítványait elutasította.

Elegem van abból, hogy más helyett tartom a hátamat

Nem csak én voltam ebben benne egyedül. Az első esetben én voltam, a második esetben már ketten voltunk. Nem tudom pontosan a nevét, csak a becenevét: Maci.

A fiú azt vallotta a tárgyaláson, ez a bizonyos Maci megfenyegette, hogy megöli őt vagy a testvérét, ha nem bántja az első hajléktalant. A vádlott szerint Maci rokona az egyik barátjának, akinek korábban konfliktusa volt mindkét hajléktalannal, és aki most a Szőlő utcai javítóintézetben van emiatt. Mivel megijedt, a hajléktalant kérésre brutálisan bántalmazta. A telefont pedig azért vette el az áldozattól, mert Maci el akarta azt adni.

A presszó udvarában már együtt ütötték az 56 éves hajléktalant. „Kiraboltuk, jó, én is megvertem, de nem gondoltam, hogy ilyen súlyos lesz ez az egész. Megbántam ezt az egészet. Ha lehetne, visszamennék és újracsinálnám ezt az egészet. Tudom nagyon jól, hogy következményei lesznek. Mindenki látja rajtam, hogy megbántam. Ennyi." A vádlott azt vallotta, ő csak kétszer rúgott bele a második áldozatba, a többit Maci intézte. Azt mondta, az áldozat cipőit Maci adta a kezébe, hogy ha úgy van, a vádlott egyedül vigye el a balhét, mert Maci már korábban is volt börtönben. Megbeszélték, hogy másnap eladják a telefont és a cipőket a bolhapiacon.

Amikor a bíró megkérdezte, miért várt az utolsó pillanatig a vallomásával. „Nem mertem eddig elmondani, mert azt hittem, ez még rosszabb lesz. A családomat féltettem, és magamat a börtönben, ahol szintén vannak ismerőseik.

Betelt a pohár azzal, hogy más helyett tartom a hátamat. Elegem van."

Rögtön ezután a vádlott meg is döntötte saját ügyvédje korábbi felvetéseit: azt mondta, mindegyik kamera felvételen ő látható, és csak a felvétel minősége miatt tűnhet úgy, hogy nem. 

Bár előzetesen péntekre ígértek tárgyalást, a vádlott új vallomása miatt júniusra napolták a következő tárgyalási napot.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok