Mondhatjuk, hogy a józsefvárosi önkormányzat nem nagyon törődik az olyan, ön számára fontos értékekkel, mint a rászorulók segítése vagy a szegények méltósága?

Ez így nagyon általános, valamennyire azért odafigyelnek a szegényekre. De az az arrogancia, amit Máté – és nem véletlenül mondom így, mert emberként nagyon respektálom – a képviselő-testülettel együtt megvalósított, az bántó, sértő, improduktív és visszaépít. (Kocsis Mátéról, a kerület fideszes polgármesteréről van szó). Hiába ölök milliárdokat egy kerületbe, ha nem becsülöm meg, sőt olykor lebecsülöm a benne lakók egy részét. Ezt az itt élők is érzékelik.

Akkor miért becsüli Kocsis Mátét?

Mert az embertársaimat becsülöm és tisztelem.

Azt hittem, mondott vagy tett olyasmit, amivel kivívta a tiszteletét.

Józsefváros elhíresült a szájkaratéról, gondoljunk csak a botrányosan levezetett testületi ülésekre. Viszont azt látom, hogy a tettek szintjén nem csináltak olyan óriási pusztítást a kerületben.

Ezzel sok civil vitatkozna, aki támogatja önt.

Lehet, de én még láttam a Mikszáth Kálmán teret akkor, amikor nem volt így megcsinálva. Ezt nem a Mátéék kezdték el, hanem mi, de legalább nem pusztították el. Ismerve a politikai viszonyokat, amikor garnitúrák jönnek-mennek, és gyakran nem folytatják, hanem lerombolják az elődök munkáját, respektálom, hogy ők sok mindent folytattak a józsefvárosiak érdekében. Közben persze egy csomó kritika érheti a folyamatban levő fejlesztéseket, amelyek nagy része igaz. Itt nemcsak stílusbeli, hanem tartalmi dolgokra is gondolok, mint hogy egy városrehabilitációt lakosságcserével kell-e csinálni, vagy pont ellenkezőleg, oda kell-e figyelni az ott élőkre.

Azt mondta, hogy ha megválasztják, simán együtt tudna működni a fideszes többségű testülettel. Mitől ilyen optimista?

Nem gondolom, hogy optimista vagyok, inkább szívós. Én másképp viszonyulok az adok-kapokhoz, nem is elkerülöm őket, egyszerűen nem érdekelnek. Sokszor azt gondolom, hogy azért kakaskodnak a képviselők, mert nincs más dolguk vagy gondolatuk. Én nem ehhez szoktam, nem az ilyen színjátékokhoz.

Jó, de ez még kevés lesz, ha a testület nem akar együttműködni.

Ha valamilyen döntést meg akarnának akadályozni, akkor majd várunk, tárgyalunk, egyezkedünk, rengeteg ilyet csináltam már. Azért vagyok ilyen magabiztos, mert szerencsére nem egy lúzer voltam, amikor hasonló körülmények között kellett dolgoznom. Másrészt tudom, hogy más a szájkarate, és más, ami valójában történik egy bizottsági ülésen. Elfogadom, hogy vannak politikusok, akik használják a szájkaratét, ami egy bizonyos fokig, kulturált keretek között a helyi politizálásnak is része lehet. De ettől még nem biztos, hogy a valódi döntési folyamat is olyan rémisztő.

Milyen hasonló helyzet volt a múltban, amit sikerült megoldania?

A rendszerváltás idején az önkormányzatok mindenfélére el akarták költeni a bérlakások eladásából származó bevételeiket, de ellenzéki helyzetből sikerült beírnunk a törvénybe, hogy csak a lakásszektorra fordíthassák. Ez nagyon nagy harc volt. Ilyen volt az is, amikor elértük, hogy a budapesti kerületek az eladásból származó bevételeik egy részét adják át a fővárosnak, hogy abból Budapest-léptékű projektek jöjjenek létre. Ezt nagyon nem szerették a kerületi polgármesterek, elég zötyögősen is ment. Ilyenkor rengeteg érdek ütközik, ott vannak az önkormányzatok, a beruházók, különböző lakossági csoportok, és a sokféle érdek között kell kiegyensúlyozott megoldásokat találni, amivel mindenki nyer. Ez hozzáállás kérdése, én mindig kooperatívan csináltam ezeket a dolgokat. Létezik egy másik munkamódszer is, amikor azt mondom, hogy szeretnék egy szép városrészt, összeállok egy beruházóval, dózerolunk, építkezünk, de közben mindenki veszít. Ebben nem kell együttműködni, lehet látszatfórumokat tartani, ahol úgy csinálok, mintha meghallgatnám a lakosságot, de igazából nem veszem figyelembe az igényeiket.

Maradjunk a bérlakásoknál. A budapesti kerületek közül Józsefvárosban van a második legtöbb bérlakás, nagyjából 4600.

Igen, és ez egy nagyon kicsi szám.

Kicsi, de ma már soknak számít. Viszont ennek csak tíz százaléka szociális bérlakás, ami ma is nagyon kevésnek számít. Ha megválasztják, szeretné, hogy ez több legyen?

Háromféle cselekvési mód van számomra a következő másfél évben. Az egyik, hogy olyan lépéseket teszek, amelyeket egy kisebbségben levő polgármester is meg tud csinálni. A másik, hogy kooperálok a testülettel, és közös döntést hozunk, meglátjuk, ez sikerül-e. A harmadik, hogy benyújtok egy előterjesztést a testület elé, megtárgyaljuk, aztán vagy megszavazzák, vagy nem. Azt, hogy ne csak 400 szociális bérlakás legyen, a harmadik módszerrel érhetném el. Egy szál polgármesterként nem tudom megcsinálni.

Mindenesetre ön szeretné, hogy több legyen?

Igen, a mostani arány arcpirító.

Ráadásul a lakások jelentős része üres. Tudja, hogy pontosan mennyi?

A 4600-ból 365 üres, ami felháborító.

Azt szokták mondani, hogy ezek nagy része eleve rossz állapotú, lakhatatlan.

Igen, sok ilyen mondást végigvívtam már. Az első lépés, hogy nézzük meg, mégis mennyi az, ami beköltözhető. Ezt soha nem lehet tudni pontosan a hanyagság miatt, mert nem kaparják meg rendesen. Nemcsak itt, más kerületekben is mindig az az első mondat, hogy az üres lakások mind lerobbantak, de ezzel csak elfedik a saját lustaságukat. Utána meg kell nézni, hogy a rossz állapotú lakásokból mennyit lehet megpályáztatni, és kiadni olyasvalakinek, aki fel tudja újítani, vagy ha végképp nagyon rossz, akkor beruházni, és felújítani. Normális esetben a lakásállomány maximum három százaléka lehet aktuálisan üres, mert éppen meghalt, aki ott lakott, vagy kiköltözött, vagy bármi.

2016 végén az önkormányzat elfogadott egy rendeletet, amelynek értelmében tíz év alatt további 2800 bérlakástól válnának meg. Ennek a vége az lehet, hogy olcsó romhalmazokat sóznak a szegényekre, vagy költözésre kényszerítik őket, ha nem hajlandóak megvásárolni a lakásukat. Hogy tudja, lett már ebből valami?

Nem tudok róla, hogy belefogtak volna, szerintem nem.

Visszavonná a rendeletet?

A polgármester nem vonhat vissza rendeletet, de egy eladást azért meg tud akadályozni. Ez számomra érzékeny kérdés. Ha másképp nem, ezzel ki kellene húznom a 2019-es választásokig, hogy aztán – bízva egy vegyesebb összetételű testületben – megváltoztassuk ezt a koncepciót. Ezt abszolút bűnnek tartom, egyrészt, mert a mostaninál sokkal több önkormányzati bérlakásra lenne szükség, másrészt, mert az ott lakók többségében pont azért maradtak ott, mert nem tudtak megvásárolni és fenntartani egy lakást.

Az elmúlt években sokan kritizálták azt is, hogy minden lakásbérlettel kapcsolatos ügyet az önkormányzati vagyonkezelőbe integráltak. Akik nem értenek ezzel egyet, azt mondják, nincs elég szociális kompetencia ebben a szervezetben, és az ott dolgozóknak fogalmuk sincs, hogyan kell bánni a szegénységben élő, olykor akár írástudatlan bérlőkkel. Ezzel kezdene valamit?

Egyrészt azt, hogy az önkormányzati lakásokat egy kerületi vagyonkezelő kezeli, adottságnak tekintem, nem látok vele különösebb bajt. Másrészt a legutóbbi időkben a vagyonkezelő jó úton indult el abban, ahogy kommunikál a lakókkal, és ez nem annyira a döntéshozókon, hanem inkább a vagyonkezelő vezetésén múlt. Ettől függetlenül nem jó a helyzet, áttörésszerű változásra van szükség a kommunikációban, és szerintem ezen egy kisebbségben levő polgármester is tud változtatni.

Hogyan?

Elmondom, mit csinálnék az első napomon, ha megválasztanak. Leülnék a két alpolgármesterrel, és átbeszélném a dolgokat. Aznap vagy másnap leülnék a bizottsági elnökökkel és az osztályvezetőkkel, hogy végigvegyük a különböző szektorokat, megnézzük, hol tartunk pénzben, milyen fogyó ügyeink vannak. Egy csomó mindenről nem tudok, mert sok adatot nem tesznek nyilvánossá. Ezen is változtatnék, transzparensebbé tenném az önkormányzatot, hogy a lakosok képben legyenek. Az első héten leülnék a vagyonkezelővel és a különböző intézmények vezetőivel is. Ez nem azt jelenti, hogy a vagyonkezelőnek parancsokat adnék, mert nem azért vagyok, hogy impotensen végigküzdjünk heteket, hónapokat. Van, aki ezt szereti, de én szeretem megcsinálni a dolgokat, ez hozzáállás kérdése. Az első héten leülnék a helyi rendőrkapitánnyal is, hogy átbeszéljük, hogyan fogunk együttműködni, hogyan lehetne javítani a közbiztonságot. Nem lennénk alá-fölérendeltségi viszonyban, de szoros kapcsolatnak kell lennie a két fél között.

Milyen változásokat várna a rendőrségtől?

Ismerem a működésüket, ott is vannak kapacitáshiányok. Át kell gondolni, hogy azt a tízmilliós nagyságrendű támogatást, amit az önkormányzat ad, hogyan lehet hatékonyan felhasználni, hogy a rendőrök ne elbújjanak.

Elbújnak a rendőrök?

Van, amikor nem a munka frontján teszik a dolgukat. Meg lehet beszélni, hogy hol kellene megmutatniuk magukat.

Hol hiányoznak?

Mondok egy példát. A Diószeghy Sámuel utcában elég magas fokú a deviancia, olykor kést rántanak, üvöltöznek családon belül, családok közt, nem beszélve a kábítószerről, kisebb bűnözőkről. Jó döntés, hogy az önkormányzat konszolidálni akarja a helyzetet. Erre azt az egyszerű megoldást találták ki, hogy megerősítik a helyi rendőrséget, aminél szerintem differenciáltabb megoldásra lenne szükség, de jó, mondjuk, hogy erősítsük meg a rendőrséget. Odatettek egy konténert, beültettek két rendőrt, az ajtót, ablakot becsukták, fogyasztják az önkormányzat által adott támogatási összeget, odakint az emberek ölik egymást, ők meg bent vannak. Jöjjenek ki a konténerből, mutassák magukat, legyenek jelen! A rendőrkapitány válasszon olyan kollégákat, akik nem riadnak meg a feladattól, és kapcsolatot teremtenek a lakossággal. A legjobb rendőr az, akit helyben ismernek, mert maga is törekszik rá, hogy ismerjék. Ehhez az kell, hogy a rendőrkapitány ne forgassa az állományt, különben a rendőr azt se tudja, éppen melyik utcában van, és nem ő tehet róla. Ez az egész összefügg a hajléktalanüggyel is.

Mire gondol?

Szereti vagy sem a közvélemény, nagyon jó példáink vannak arra, amikor a rendőrök és az utcai szociális munkások együtt dolgoznak. Ez elképesztően hiányzik Józsefvárosban, pedig a kerület erősen érintett a közterületi hajléktalanság szempontjából. A politikusok erről elég nagy szájkaratét tartottak, és impotens módon, teljesen differenciálatlanul, rendészeti eszközökkel nyúltak hozzá ehhez a témához. Arra inspirálták a helyi rendőröket, hogy igazoltassanak és zaklassanak, miközben a hajléktalansággal foglalkozó szektort meg sem kérdezték. Ez szakmailag teljesen amatőr, ahogy az is, hogy miután így nem sikerült megoldani a problémát, inkább nem csináltak semmit. Ez töketlenség és szakmai hozzá nem értés. Az egyik kulcs az lenne, hogy a helyi rendőrség és a hajléktalanellátók együttműködjenek. Az év elejéig én voltam a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai igazgatója, és én vezetem a Menhely Alapítványt. Ez a két legnagyobb hajléktalanellátó szervezet a nyolcadik kerületben is, de Kocsis Máté egyszer sem kezdeményezte, hogy leüljünk beszélgetni. Egy dolog a duma, hogy nem akarok hajléktalanokat látni, és más dolog, hogy hogyan lehetne tényleg csökkenteni a hajléktalanságot. Én nem így dolgoznék, és nekem biztos nem menne olyan nehezen az egyeztetés.

Egy másik téma: drogfogyasztás. A Kocsis Máté-féle városvezetés szimbolikus lépése volt a Kék Pont-iroda bezárásra. Szeretné, hogy újranyíljon?

Nem kérdés, hogy szükség van tűcsere-programokra, mert a problémát nem elrejteni kell, hanem meg kell próbálni enyhíteni. De arra nem adnék választ, hogy Józsefvárosban hol, hogyan folyjon tűcsere-program, mert nem tudom megmondani, hogy a Kálvária téren a legideálisabb módon zajlott-e. El tudom képzelni, hogy olyan helyzetek alakultak ki, amit a környező lakosság már nehezen tudott tolerálni. Én nem az egyik vagy a másik lakossági csoport győzelmét vagy kárát akarom, ez nem jó játék. Megnézném, hogy mi az a helyszín és módszer, ami alkalmas a megfelelő tűcsere-programra, de a lehető legkisebb mértékben okoz bajt a környező lakosság számára.

Néhány napja egy interjúban azt ígérte, hogy ha megválasztják, nagyobb beleszólásuk lesz a lakosoknak az államosított iskolák és egészségügyi intézmények működésébe. Ezt hogyan akarja elérni?

Az oktatás esetében ez iskolaszékek létrehozását jelentené. Ezek a testületek az iskolába járó gyerekek szüleiből, pedagógus szakemberekből, civil szakértőkből állnának, akik az iskola problémáival foglalkoznának. Nem tudnának aktívan beleszólni a döntéshozatalba, de hozzászólhatnának, ellenőrizhetnék, lenne egy játékterük, és a szülők is jobban magukénak éreznék az iskolát. Ugyanez működhet az egészségügyi intézmények esetében is, ahol az idősek, nyugdíjasok, betegek csoportjai testületet alakítanának, és számonkérhetnék az ott folyó munkát. Polgármesterként ezeket a testületeket össze tudnám hívni, meg tudnám szólítani a megfelelő embereket és szervezeteket, nem kellene hozzá testületi döntés.

Ugyanezt csinálnám az önkormányzatnál is. Létrehoznék olyan testületeket, amelyekbe civil szervezeteket, szakértőket hívnék meg, ők előre megkapnák az előterjesztéseket, állást foglalnának, bekerülne a véleményük a testület elé, belelátnának az ügyekbe, befolyásolhatnák az ügyeket. A testület persze lerázhatja a véleményüket, de nem biztos, hogy mindent le fognak rázni.

Hogyan fogja mindezt érthetően elmondani a lakosoknak a kampányban?

Nem vagyok kanpánymenedzser, ezt háromszor aláhúzom. Én a jelölt vagyok, nem én szervezem a kampányt. De be akarom vezetni a jelölti fogadóórákat, mert az emberek elképesztően hiányolják, hogy a politikusok nem mennek oda hozzájuk. Sorra hallom az emberektől, hogy négyévente egyszer találkoznak politikusokkal, de a két választás között oda se néznek. Ezt a megválasztásom esetén is radikálisan meg akarom változtatni. Elfogadom, hogy Kocsis Máté ezt nem annyira tudta csinálni, mert országos dolgokkal volt elfoglalva. Nekem ilyen nem lesz, még pártgyűlésekre sem kell járnom. Azt hiszem, pont olyan jól megértetem magam az értelmiségiekkel, mint a legszegényebb józsefvárosi családdal.

Úgy érzem, ennek az időközi választásnak különösen nagy tétje van, egyfajta erőpróba lesz, és az eredménynek fontos üzenete lesz a nagypolitikára nézve is. Emiatt az országos sajtó is sokat foglalkozik majd vele, így sokakhoz eljuthat az üzenetünk. Itt nagy a tét.